home 2024. április 17., Rudolf napja
Online előfizetés
Rajzpályázat Móra László emlékére
Tóth Lívia
2020.12.13.
LXXV. évf. 50. szám
Rajzpályázat Móra László emlékére

A kevi Móra István Művelődési Egyesület rajzpályázatot hirdetett Móra László születésének 130. évfordulója alkalmából. A felhívásra összesen 133 alkotás érkezett Zenta község általános iskoláiból. A zsűri kategóriánként választotta ki a legjobbakat, emellett a legtöbb rajzot beküldő osztályt is díjazták.

Perpauer Attila, az egyesület elnöke elmondta, fontosnak tartották, hogy ilyen formában emlékezzenek meg a zentai származású költőről. A jelentkezők Móra László három versének egyikét illusztrálhatták, a munka elkészítéséhez tetszés szerinti technikát választhattak. 


Balla Janka rajza harmadik lett

Móra Ferenc testvérbátyja, Móra István (1864—1957) Keviben és Zentán volt tanító, a nevét 1992 óta viseli Keviben a művelődési egyesület. István fia, Móra László költő (1890–1944) Zentán született. A már diákkorában verseket író ifjú Móra Ferencnek a tizenöt évvel idősebb bátyja volt a példaképe. Móra István első verseskötete 1894-ben látott napvilágot, s az 1900-as évek elején a főváros ismert írója, költője volt. Móra László a két világháború közötti időszak jeles irodalmára. Versei négy kötetben jelentek meg, prózája korabeli újságokban olvasható.


Fodor Sára első díjas alkotása

Az óvodások kategóriájában az első helyezést Gombos Csilla (Bóbita óvoda, Zenta) érdemelte ki, a másodikat Vajda Márk (Vadvirág óvoda, Kevi), a harmadikat pedig Csikós Denis (Vadvirág óvoda, Kevi).

Az első és a második osztályosok közül Fodor Sára (Csokonai Vitéz Mihály Kihelyezett Tagozat, Felsőhegy) lett az első, a második Gere Gréta (Petőfi Sándor Általános Iskola, Zenta), a harmadik pedig Tóth Norbert (Csokonai Vitéz Mihály Kihelyezett Tagozat, Felsőhegy). A harmadik és a negyedik osztályosok mezőnyében Horváth Zalán (Csokonai Vitéz Mihály Kihelyezett Tagozat, Felsőhegy) bizonyult a legjobbnak, a második helyezést Cipó Dóra (Tömörkény István Általános Iskola, Tornyos), a harmadikat pedig Balla Janka (Stevan Sremac Általános Iskola, Zenta) érdemelte ki.


Horváth Zalán munkája első helyen végzett

Különdíjat kapott Pribičević Tara Blanka, Molnár Adrienn, Holdos Edvin, Molnár Vivien, László Csongor, Randovics Márk, Randovity Maja, Kőrösi Leila, Deák Hanna, Barna Eléna és Juhász Hanna.

A legtöbb rajz Tripolszki Csilla, Csonti Melinda és Pecarski Elvira tanítónők osztályától érkezett.

A pályázat támogatói Zenta Község Idegenforgalmi Szervezete, a Zentai Történelmi Levéltár, a Thurzó Lajos Művelődési–Oktatási Központ, valamint a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet voltak.

A pályamunkákat a Móra István Művelődési Egyesület kirakatában tekinthetik meg az érdeklődők.

„Kérlek nagyon szépen,
Hogy az én kis alvóbabám,
Mit Zentára vett édesapám,
Megőrizd ám nékem!”

(Móra László: Papírcsónak üzenetet ringat)


Pribičević Tara Blanka alkotása különdíjat érdemelt

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..