home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Ragadozó hal, még sincsenek fogai
Bojniczky György
2013.07.10.
LXVIII. évf. 28. szám
Ragadozó hal, még sincsenek fogai

A horgászkörökben balinként ismert hal igazi neve ragadozó őn. A ragadozóhalnak nincs fogazata (akárcsak a pontynak), szája viszont annál nagyobb. Fog híján tehát tátott szájjal kénytelen rávetni magát áldozataira, a kishalakra.

Hal és madár szimbiózisa

A horgászkörökben balinként ismert hal igazi neve ragadozó őn. A ragadozóhalnak nincs fogazata (akárcsak a pontynak), szája viszont annál nagyobb. Fog híján tehát tátott szájjal kénytelen rávetni magát áldozataira, a kishalakra. Ez az oka annak, hogy a balinrablások olyan nagy csapkodással járnak. Így aztán a balinok már messziről elárulják tartózkodási helyüket. Egy szemfüles horgász azonban még ennél is messzebbről tudomást szerezhet a jelenlétükről, főleg ha még távcsöve is van. Nem kell mást tennie, csak megfigyelnie, hol rohangál ide-oda egy gém, kócsag vagy gólya a vízparton. Hogy elkaphassa ugyanis áldozatát, a balin egészen a partig üldözi, még sekély vízben is. A fejvesztve menekülő kishalakat sokszor még a partra is kiveti. Jól jön ez a gázlómadaraknak, csak kapkodják és nyelik őket szorgalmasan. Lám, ez is egyfajta „szimbiózis”, szoros együttélése halnak és madárnak.
A balinok most is csapkodnak, de valamikor (a mi időnkben) csak úgy visszhangzott tőlük a Duna. Természetesen jó volt hallani, hogy él a víz. Tudván azonban, hogy a balin húsa igen szálkás, fogása nem keltette fel különösképp az érdeklődésünket. Engem azonban nem hagyott nyugton a gondolat, hogy meg kellene próbálni ilyen halat is fogni.
Annyit már tudtam, hogy erre a halra az ólmos villantó felel meg legjobban. A fordulópontot az jelentette számomra, amikor egy különleges mepps villantó került a kezembe. Ennek a villantónak az ólomteste kékre volt festve, nagy szemekkel ellátva. Leszereltem róla a meppskanalat, és úgy kötöttem csak az ólmot egymagában a zsinór végére.
Próbára a legjobb helyet választottam, ott vetettem be, ahol a legtömegesebb balincsapást észleltük a Dunán, a kis homoksziget takarásában. Mivelhogy a parton voltunk kikötve, elég messzire kellett dobni a műcsalit, hogy a megfelelő helyre jusson. A dobás jól sikerült, és alig csapódott le az ólomfej az örvények közé, máris megfeszült a damil, megvolt a balin, olyan kilósforma. Aztán még két ugyanilyen következett, szinte egyformák, úgy látszik, egy csapatból valók voltak. Társaim unszolására azonban nem vesztegethettük tovább az időt erre a szerintük szálkás, ezért értéktelenebb halra. Az én balinozókarrierem azonban itt megpecsételődött. Ezek után már nem múlt el dunai horgászat, hogy ne próbálkoztam volna ennek az ízig-vérig „sporthal”-nak a fogásával. Mondhatom, ritkán fordult elő, hogy balint ne fogtam volna.
A legnagyobb balinom kifogásénak is igen érdekes a története.
Aznap a horgásztársaság szokás szerint a Tököly-Dunában ütött tanyát. Egyszer csak egy hatalmas balinugrást észleltem a mellékág túlsó partja közelében, az örvényesben. Balinozóbotom mindig tettre készen állt. Ez egy háromméteres könnyű, összerakható üreges bot gyorsfordulatú Mitshell Garsia-orsóval, mely vékony, de erős damillal volt felcsévélve. A baj csak az volt, hogy az említett damilon húsz méter után egy csomó volt, és itt rendre véget is ért a dobási távolság. A damil elakadt a csomónál, és az ólmosvillantó azonnal lecsapódott a vízre, de nem mindig. Ha nem akadt el, jó messzire tudott repülni.
Teljes erőből meglendítettem a botot, és láss csodát, a damil nem akadt el! A kék színű, szemekkel ellátott ólom elrepült vagy 80 méterre, és pontosan a nagybalin orra előtt csapódott vízre. Jóformán még el se merült a műcsali, máris nagy súly nehezedett a zsinórra, rákapott a nagybalin. A gond azonban még csak ekkor kezdődött. Hogyan kifárasztani? Erőltetni nem lehetett, mert annak a vékony damil elszakadása lett volna a vége. A hal a víz folyásával haladt lefelé, szinte párhuzamosan a parttal, közelíteni azonban nem akart. Nem volt más hátra, magamhoz vettem a merítőszákot, és elindultam a part mentén, árkon-bokron át, épp ezért jó magasra tartott bottal. Szerencsére nagyobb fa nem volt útközben, így követni tudtam a halat, mely csak nagyon lassan akart közelíteni a parthoz. Tudtam, hogy egy ponton találkozni fogunk, de legalább ötven méterrel arrébb. Úgy is volt, csak nagyon lassan lopkodhattam vissza a damilt, és végre leereszkedhettem a magas partról, majdnem éppen egy horgász ölébe. Emberem a helyzetet felmérve nem megneheztelt miatta, hanem a segítségemre sietett. Közös erővel aztán kiemeltük a behemót balint. Kereken 4 kilót nyomott. (Egy ekkora példánynak hatalmas farokuszonya van, és egyáltalán nem könnyű kifárasztani!)
Aztán eljött az az idő, amikor ennek a halnak a szálkásságáról már megoszlott horgásztársaim véleménye. Így több alkalommal kárpótolnom kellett őket „szálkás” balinnal, nehogy üres kézzel kelljen hazatérniük.
 

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..