Őseink emlékére

Őseink emlékére

Az al-dunai Sándoregyháza (Ivanovo) volt a házigazdája a sorrendben második alkalommal megszervezett, Őseink emlékére elnevezésű, Dél-bánáti magyar-székelymagyar kézimunka- és kézműves-kiállításnak. Az eseményre augusztus 14-én került sor a Žarko Zrenjanin Művelődési Ház előcsarnokában.

A Bonnáz Sándor Magyar Művelődési Egyesület főszervezésében megvalósuló találkozóra a régióban megszólított települések közül, a helybéliek mellett Kevevára, Hertelendyfalva, Székelykeve, valamint a torontálvásárhelyi Pipacs Nőegylet, illetve a Magyar Művelődési és Művészeti Központ küldtek képviseletet. A szerb és a magyar himnusz intonálását követően az egybegyűlteket - a kiállítókat, a szervezésbe besegítőket, a támogatókat... Cvetánovity Katalin, a szervező egyesület jegyzőkönyvvezetője, az asszonycsoport pénztárosa köszöntötte. Az alkalmi műsort lekerekítve az egyesület kórusa népdalcsokrot adott elő, Almási Júlia tanárnő felkészítésében. A kiállított mintapéldányokból, aprósüteményekből, kalácsokból és különböző házi készítésű konyhai remekekből az érdeklődők a művelődési ház környékén felállított elárusító standokról válogathattak.

Az esemény részletes beszámolóját augusztus 24-én, lapunk Bánáti Újság mellékletében olvashatják.

Írta és fényképezte: Martinek Imre

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Riport rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Őseink emlékére
Riport
Őseink emlékére
Riport
Facebook

Támogatóink