home 2024. december 22., Zénó napja
Online előfizetés
Odysseus a Holdra is eljutott
Apró József
2024.03.09.
LXXIX.. évf. 10. szám
Odysseus a Holdra is eljutott

Az emberiség ismét sikeres holdra szállást hajtott végre. Az Intuitive Machines (IM) Nova-C Odysseus elnevezésű holdi leszállóegységének célja a kereskedelmi rakományoknak a Hold felszínére történő szállítása. Ez a kis (majd 2 tonnás) űreszköz nemcsak technológiai áttörés, hanem egy új korszakot is nyit a Hold-kutatásban.

A küldetés a NASA támogatási programjának keretében valósult meg, de minden érdem a magáncégé, emellett a SpaceX-et is megilletik a dicsérő szavak, hiszen egy Falcon—9-cel hibátlanul állították pályára a Nova-C-t, igaz, ennek a rakétatípusnak ez már a 301. sikeres indítása volt, csak ez már nem akkora hír.

Alig indult el az év, de ez már a harmadik küldetés volt, melynek a holdra szállás volt a célja. Az első az Astrobotic amerikai magáncég Peregrine holdi leszállóegysége volt, mely sajnos nem járt sikerrel, ezen a magyar Puli Space időkapszulája is helyet kapott. Majd ezt követte a Japán Űrügynökség (JAXA) nem mindennapi leszállása. Az eddigi legprecízebb landolást tudhatja magáénak, hiszen a SLIM holdi leszállóegység csupán 55 méterrel tért el a kijelölt helytől. Ám azt hiszem, mégsem erre fogunk leginkább emlékezni, mivel a leszállás utolsó másodperceiben csak egy hajtóműve működött, emiatt megpördült, rosszul érkezett a talajra, és nemcsak simán felborult, hanem szépen tótágast is állt, erről pedig képeket is küld nekünk. Ezzel a fejen állós landolással pedig Japán lett az ötödik állam, melynek sikerült űreszközt juttatnia a Holdra.


kép forrása: JAXA

A JAXA után most a szintén amerikai székhelyű Intuitive Machines próbálkozott, mármint a landolással, nem a fejenállással, ám többé-kevésbé ez utóbbi is összejött neki. Elég nagy lehetett rajta a nyomás, mivel az Astrobotic Peregrine leszállóegysége nem járt sikerrel, ezért a Nova-C-é volt a lehetőség, hogy az első amerikai eszköz legyen, mely az Apollo—17 1972. évi leszállása óta először eléri a Hold felszínét. Nem volt egyszerű küldetés, több mint egy tucat hibáról tudunk, melyet el kellett kerülni, mire sikerült elérni a Holdig. A február 15-ei sikeres indulás után az Odysseus 21-én Hold körüli pályára állt, de mivel nem éppen olyan volt a keringése, ahogy tervezték, bekapcsolták azt a lézeres távolságmérőt, amelyet csak a landoláshoz kellett volna használni, és így kiderült, hogy a távolságmérő nem küld használható adatokat. Szerencsére volt egy másik ilyen eszköz is a fedélzeten, melyet a NASA szeretett volna élesben tesztelni, ezért fordultak még egy kört a Hold körül, és röpke 2 óra alatt gyorsan átírták a szekvenciát, a NASA eszközének adataira támaszkodva. Ennek köszönhetően a Nova-C Odysseus február 23-án egy darabban leszállt, de úgy tűnt, az antennái nem álltak megfelelő pozícióban az adattovábbításhoz, a jel gyenge és hiányos volt. Még a felszín elérése előtt, az utolsó 30 méteren, egy speciális kamerát is ki kellett volna dobnia, mely a landolást lett volna hivatott rögzíteni, ám ez sajnos semmilyen adatot nem küldött. Az első értesülések szerint a napelemek által termelt áramból kiszámolták, hogy nagy valószínűséggel az Odysseus lezserül félig az oldalán fekszik, és egy kövön támaszkodik — ez lehet az oka annak is, hogy az antennái nem állnak jó irányba. Ám február 28-ára 350 megabyte adatot tudtak letölteni, melyből kiderült, hogy a túl nagy oldalirányú sebesség miatt az egyik láb landoláskor eltört, de mivel az Odysseus elég robusztus felépítésű, mégsem dőlt el, csak 30°-os szögben áll a felszínen.


A leszállás előtti pillanat (fotó forrása: Intuitive Machines)

Fontos megjegyezni, hogy ez volt az első olyan űreszköz, amely kriogenikus (mélyhűtött) hajtóművel hajtott végre manővert a világűrben. Ez a technológiai áttörés új fejezetet nyithat az űrkutatásban, lehetővé téve a hatékonyabb és pontosabb Holdra, később pedig Marsra szállást.

Kapcsolódó cikkek
Iránytű
Holdverseny, 2023
2023.09.02.
LXXVIII. évf. 35. szám
Az idén a megszokottnál is több küldetés indult a Hold titkainak feltárására. Volt köztük sikeres is, ám…
Bővebben
Iránytű
Már megint ötvenéves a holdra szállás?
2022.12.07.
LXXVII. évf. 49. szám
Érdemes odafigyelnünk, hiszen több helyen is pontatlanul találkozunk vele, december 7-én ugyanis nem a ho…
Bővebben
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..