Hivatalosan is megnyílt a Topolyai Mezőgazdasági Iskola és Diákotthon nyári tanodája. A felújított épületrész a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága támogatásával, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. közreműködésével és a Magyar Nemzeti Tanács finanszírozásával valósult meg a 2023/24-es tanévben mintegy 1,2 millió dinár értékben.
A megnyitó résztvevőit Horváth Zsolt, a Topolyai Mezőgazdasági Iskola és Diákotthon igazgatója és Barna Boglárka, a diákotthon vezetője köszöntötte.
Ótott Róbert, a tartományi képviselőház alelnöke, valamint az Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi — Nemzeti Közösségi Titkárság titkára elmondta, hogy az intézményt egy fiatal, ambiciózus csapat irányítja, mellyel karöltve a diákotthon megnyitása után azonnal újabb tervek születtek. Ebből lett ez az új fedett terasz, azaz a nyári tanoda.
Fremond Árpád, az MNT elnöke szerint a diákotthon nemcsak a mezőgazdasági iskolának, hanem a másik két topolyai középiskolának is nagyon fontos. Emellett kiemelte, hogy hosszú évek óta kiváló az együttműködés az MNT és Topolya Önkormányzata között.
— A Topolyai Mezőgazdasági Iskola és Diákotthon az egyik legjobban szervezett intézmény a községünkben. Ezért természetesen minden fejlesztését támogatjuk. További jó hír, hogy a diákotthonban túljelentkezés van, ezért hamarosan újabb kollégium fog létrejönni Topolya központjában. Maga a beruházás szintén a Magyar Nemzeti Tanáccsal közösen fog megvalósulni, és ha minden jól alakul, jövőre az egykori Hotel épületében egy 59 férőhelyes diákszállás fog megnyílni — hangoztatta Szatmári Adrián, Topolya polgármestere.
Fényképezte: Talpai Lóránt