home 2024. december 22., Zénó napja
Online előfizetés
Névnapi köszöntő helyett
Martinek Imre
2014.10.07.
LXIX. évf. 41. szám
Névnapi köszöntő helyett

Az 1963-ban alakult hertelendyfalvi székely—magyar művelődési egyesület új, napjainkban is funkcionálisan működő épülete 1969-ben készült el, mintegy egy évtizeden át tartó építkezés után az akkortájt még falu, azaz önálló település ranggal bíró, bukovinai kirajzású közösség céltudatos összefogódzásával.

Mottó: „Nekünk nem sírni kell, hanem megküzdeni a világgal” (Tamási Áron).

A ház november 29-ei keltezésű felavatása a Dél-Bánsági Magyar Művelődési Egyesületek I. Szemléjének nyitánya volt. Az ünnepi alkalomhoz szervesen kapcsolódó rendkívüli közgyűlés egyhangúlag fogadta el a névmódosításra felterjesztett javaslatot. Ekkor vette fel az addig Ady Endre néven jegyzett al-dunai székely kultúregyesület a Farkaslakán született Tamási Áron nevét, eme gesztussal is hangsúlyozva ezerszálú ragaszkodását az ősi tájhoz, Erdélyhez. Azóta negyvenöt, megannyi örömmel és búval átszőtt esztendő elmúlását jegyezték a kalendáriumok. Egy olyan időszakot, amelynek fáklyavivői nemcsak eleik hagyatékából mertek meríteni, de az utánuk jövő nemzedékek sarjaiba is tudtak kellő életerőt beoltani. Fohásszal erősített népdalban és táncban megfogalmazva, édes, ékes anyanyelvükön. Szeretettel és türelemmel egyaránt fűszerezve, s névadójuk mottóként is idézett intelmét a mindennapok küzdelmeibe is átplántálva.

A „kirváj”, azaz a búcsú idején tartott megemlékező ünnepség báránysütéssel, bográcspörköltfőzéssel indult az imaház udvarán. Innen vitték a művelődési ház elé a feldíszített „kirvájfát”. Az esti színpadi műsoron a helyi hagyományőrzők néptánccal, népdallal, verssel szórakoztatták a jelenlévőket. A jubileum alkalmából készített műsoros est részvevőit Lőcsei Vilmos, az egyesület elnöke, Pavle Radanov, Pancsova város polgármestere, Filóné Ferencz Ibolya, Bonyhád város alpolgármester asszonya és Csibi Krisztina, a Bukovinai Székelyek Országos Szövetségének elnök asszonya is köszöntötte. Vasárnap reggel a 112 esztendővel ezelőtt felavatott református templomban megtartott, úrvacsorai jegyek kiosztásával egybekapcsolt istentiszteleten, melyen Kerekes Székely Zita kántornő vezényletével a helyi templomi énekkar is fellépett, ft. Halász Béla püspök úr pedig a többi közt a hertelendyfalvi magyarok megmaradásáért folytatott küzdelemről beszélt. Intelmeit Ézsaiás próféta könyve 55. szakaszának 8. versére építve („...a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim...”). Ezt követte az imaház udvarán álló emlék(kopja)fa megkoszorúzása, egy rövid alkalmi műsor kíséretében. 

Mint megtudtuk, az országhatáron is átnyúló bukovinai szálak erősítése Magvető havának második hetében folytatódik. Az október 10-e és 12-e között bonyhádi és kismányoki helyszíneken megtartandó XIII. Bukovinai Székely Találkozóra várhatóan a hertelendyfalviak is küldenek kultúrdelegációt. 

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..