„Nem tudnék úgy élni, hogy nem tanítok”
Szerda Zsófia
2022.05.14.
LXXVII. évf. 19. szám
„Nem tudnék úgy élni, hogy nem tanítok”

Tóth Ágota több mint tizenhét éven keresztül volt a szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium magyartanára, most pedig az újvidéki Magyar Tanszék tanári karát erősíti. Azt hiszem, mindenki, akit tanít, szerencsésnek mondhatja magát, s ezt a volt és a mostani diákjai is megerősíthetik. Olvasni, gondolkodni, beszélni tanít.

* Miért döntöttél úgy, hogy váltasz?

— Vágytam már valami újra. Olyan ember vagyok, aki igényli a változatosságot, akinek fontos, hogy jól érezze magát abban, amit csinál. Mindig mindent szenvedéllyel teszek, és ha ez a tűz alábbhagy, akkor váltanom kell. A gimiben is teljes erőbedobással működtem, a diákokkal is állandóan kapcsolatban voltam, élveztem, hajtott előre, de a taposómalom-szerűsége már elkezdett nagyon zavarni. Fárasztott a munka értelmetlen része. Az adminisztráció s az, hogy néha nem végezhettem úgy a munkám, ahogy szerettem volna, ahogy én értelmét látom. Váltani kellett. És nem sajnálom. Amit sajnálok, azok a diákjaim. De szerencsére a tanszéken is tanítok. Sokáig ezt nem tudtam magamról, de most már igen, hogy nekem ez az utam, ez vagyok én. Tanár. Nem tudnék úgy élni, hogy nem tanítok.

* Akkor azt mondod, hogy korábban meg sem fordult a fejedben, hogy tanár legyél?

— Fel sem merült bennem. Mindig úgy éltem, hogy azt csináltam, amit éppen egy-egy pillanatban jónak láttam. Gyerekként gyűlöltem iskolába járni és tanulni is. Aztán ez a középiskolában megváltozott. Ott már komolyabb dolgokkal is foglalkoztunk, és ráéreztem az ízére. Előtte egy gyakran kötekedő, lázadó, nehezen kezelhető diák voltam. Olvasni viszont már óvodáskoromban megtanultam, és nagyon szerettem is. Rengeteget olvastam, de csak azt, ami érdekelt, s ebbe természetesen a háziolvasmányok általában nem tartoztak bele. No, ez is változott a középiskolában, Magyarkanizsán a szakmunkásképzőben, hiszen ekkorra ért össze az érdeklődésem a háziolvasmányokkal, és rájöttem, mennyire érdekes az irodalom, ezért mentem a Magyar Tanszékre. Amikor édesanyám megkérdezte, hogy jó, de mi leszek, ha ezt elvégzem, meg voltam sértődve, hogy milyen kérdés ez, mivel én nem érdekből, hanem szerelemből akartam tanulni. Aztán volt az egyetemen kötelező hospitálás, meg kellett tartani néhány órát, s ott a vizsgán Hózsa Éva tanárnő azt mondta, látszik, hogy tanárvér folyik bennem. 

* Voltak meghatározó tanárok az életedben, akikre felnéztél, akik inspiráltak, alakították gondolkodásod?

— Kanizsán a magyartanárom, Dukai Klára ilyen volt, majd az egyetemen tanárként és emberként is nagyon tiszteltem Bányai Jánost a nagy tudása és számomra megnyerő habitusa miatt. A másik pedig Gerold László volt, nem is a főtárgya, a XIX. századi irodalom miatt, mert az engem kevésbé vonzott, hanem inkább emberileg jöttünk ki nagyon jól egymással, elsőként figyelt fel rám, és mindvégig tartottuk a kapcsolatot, leveleztünk, találkoztunk is, persze leginkább a színházban. A hozzám való viszonyulása pedig megmutatta, milyen egy jó tanár-diák kapcsolat. A tanárok általában távolságtartóak, ő nem volt az, és mindig inkább partnerként, mint diákként beszélt velem.

* Szerintem egy jó magyartanár a legmeghatározóbb egy középiskolás életében. Nem csak irodalmat ad elő, megtanít kérdezni és válaszolni, beszélni, agyalni.

— A lényegre tapintottál, s ezért is vagyok nyugodt, ami a pályamódosítást illeti, hiszen most lehetőségem lesz végigkövetni minden magyartanárnak készülő hallgatót. Ez nekem rendkívül fontos. Ahogyan viszonyulok majd hozzájuk, bízom benne, megtanítja őket, milyen lehet egy jó tanár-diák kapcsolat. A tanári munkában ezt tartom legfontosabbnak, sokkal fontosabbnak, mint a tárgyat, melyet tanítok. Mintát adni, lehetőséget, hogy felnőtt emberrel felnőttként tudjanak beszélgetni. Erre a gimiben töltött évek alatt is figyeltem. Persze ott az irodalom, együtt olvassuk a szövegeket, de ezzel párhuzamosan az életről s a problémáikról is beszélgetünk. Hiszen minden irodalmi mű szólhat úgy, hogy megérintse akármelyik korosztályt. Bányai tanár úr mondta egyszer, hogy valójában minden regény szerelmesregény. Minden műben ott a téma, mely érdekel téged. Orvosságot adok be, cukorba csomagolva. A diákok számára ugyanis úgy tűnik, hogy az ő gondjaikról beszélgetünk, de eközben észrevétlenül megtanulják Thomas Mannt, Tolsztojt, és ez ott marad a fejükben. S itt rejtőzik a lényeg. Elültetni ezeket az irodalmi alakokat, írókat a fejükben, hogy amikor a felnőtt életüket élik, ez ne legyen számukra idegen. Komplex szakma a miénk, és mindig elszomorít, amikor látom, mennyi lehetőséged van tanárként segíteni a gyerekeknek, ehelyett ezt eldobjuk, gyötörjük őket sok felesleges adattal, ők pedig meggyűlölik az iskolát, a tanulást, a tudományokat, az olvasást. Ezt elég fájdalmas végignézni, és ez is hozzájárult ahhoz, hogy kilépjek a közoktatásból.

* Hogyan lehet 2022-ben jól tanítani az irodalmat, megszerettetni a középiskolásokkal az olvasást?

— A legszerencsésebb, ha már elsőben megkapod az osztályt, és végigvezeted. Ezek az első órák a legfontosabbak. Az első néhány hónap. Minden ezen múlik. Ha elkezded nyomni a tananyagot, elveszíted őket. Nekem az a technikám, hogy első órákon ismerkedünk. Körbeülünk, ők beszélnek, én figyelek. Módszertani szempontból fontos lépés, hogy megtapasztalják: téged mint tanárt érdekel, amit mondanak magukról, amit gondolnak. Ezután olyan szövegeket hozok az órára, amelyek rövidek, s az ő korosztályukról szólnak. Ezeket közösen elolvassuk, megbeszéljük, majd házi olvasmánynak egy kortárs ifjúsági regényt adok fel, mely szintén közel áll hozzájuk, lassan hozzászoktatom őket az olvasáshoz, ráadásul közösségi élményt is kapnak, hiszen osztályként is együtt beszélgetnek. Megtanulnak beszélgetni könyvekről, komoly dolgokról, súlyos témákról is. És megszokják, hogy mondhatnak bármit, én valóban figyelek rájuk, nem csak úgy teszek. Ez egyébként meglepő módon furcsa számukra, amin nem ártana nekünk, felnőtteknek elgondolkodni. Szóval valahogy így lehet velük megszerettetni az irodalmat s az olvasást.

* Az írás érdekelt valaha?

— Nem. Én másféle diák voltam, mint akiket most patronálok. Nem szavaltam, nem írtam, nem jártam színjátszó csoportba. Csak olvastam. Magamnak. Esszészerű dolgozatokat szerettem írni, ami jól is ment, de szépirodalmat nem. Az egy annyira bonyolult és nagy dolog, hogy újra kellene születnem, hogy megtanuljam. Mert látom, mitől jó, mitől rossz. Most éppen az Aranysárkányt olvasom újra, mely egészen elképesztő mű. Hogyan tudnék én ilyet írni?

* A tehetséges diákokat biztosan észreveszed, felkarolod.

— Persze. Én az a fajta tanár vagyok, aki kevés diákkal van nagyon jóban. Hiszen nem futja az energiámból többre. De akivel megtalálom a közös hangot, azt végigviszem, és legtöbbször még a gimi után is tartom a kapcsolatot. Sokszor megesik, hogy aki tehetséges, vagy valamiben jó, azt a közösség egy picit kilöki magából, én ezeket karolom fel és pátyolgatom, mert én is éltem át ilyet.

* Rengeteget olvasol. Ajánlasz nekem valamit a nyárra, ami téged mostanában megfogott? Van ilyen könyv?

— Van bizony. Például Karl Ove Knausgård Harcom című sorozata. Knausgård egy norvég író, s elég nagy visszhangot keltett ezzel a regényfolyamával. Egy hatkötetes, több mint 3000 oldalas regényről van szó. Autobiográfia-szerű, a gyerekkorától kezdve az írás pillanatáig mindent rögzít, őrületes részletességgel, mindenkit a valódi nevén nevezve, mindent úgy, ahogy történt. Lettek is belőle perek, botrányok. Engem azonban nem ez a része fogott meg. Például a Mikszáth- vagy Hrabal-féle anekdotázás nem érdekel. Amikor emberekkel beszélgetek, akkor sem a történetekre vagyok kíváncsi, hanem a történetek mögött meghúzódó mélyebb kérdésekre, gondolatokra. Ezért a kedvenc regényem például a Bűn és bűnhődés is. S a Harcomban is az a csodálatos, ahogy az író élete meséje mögött kirajzolódik személyiségének alakulása, a gondolkodása, mi hogyan hatott rá. Nagyon hasonlónak érzem magamhoz a főszereplőt, hiszen én is hasonlóan élem az életem.   

* Mit csinálsz este, a munka és a sok olvasás után?

— Sorozatokat nézek. Nekem ez a pihenés. Most éppen a Peaky Blinderst nézem újra, és felismertem, hogy ez a legjobb sorozat. Ever. (Nevet.)

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Múzsaidéző rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..