Malek Andrea gyermekként szippantotta magába a zenét, illetve annak szeretetét. Szülei nyomdokaiba lépve a zenei pályát választotta. Már karrierje kezdetén eljátszhatott egy álomszerepet, Eva Duartét alakította a Rock Színház Evita című előadásában. A Máté Péter-, Artisjus- és eMeRTon-díjas színésznő, énekesnő rendkívül büszke arra, hogy édesapjával, Malek Miklóssal is együtt dolgozhat.

Az apjával közös fellépéseiket úgy éli meg, mintha otthon, a nappaliban zenélnének. Andrea édesanyja, Toldy Mária szintén művész, énekesnő és énektanár, a testvére, ifj. Malek Miklós pedig producer, hangmérnök, zeneszerző. Gyermekei ugyancsak érdeklődnek a zene világa iránt, és úgy véli, a lánya színpadi ember lehet.

A Malek Andi Soulistic formáció a múlt héten Szabadkára látogatott. A zsinagógában adott telt házas koncertet. A rendezvényt a VM4K szervezte. A beszélgetés során a művésznő hangsúlyozta, nem látott más utat, mint a zenei pályát.

— Azt mondhatom, hogy nagyon kegyes volt hozzám az Isten, már gyerekkoromban is. A zene szinte az első anyanyelvem. Olyan dolgokat ad nekem, amelyeket más nem tud közvetíteni.

* A Rock Színház fontos állomás volt az életében. Nagy szerepek kötődnek a nevéhez, mint például Evita.

— Akkor még nagyon fiatal voltam. Tizenkilenc évesen énekeltem először, és rögtön az akkori NSZK—Svájc—Luxemburg-turnéra mentünk. Két hét alatt tanultam meg az egész darabot, és németül, úgy, hogy nem tudtam németül. Mindjárt úgy kezdtem az egész musicalpályámat, illetve az egész pályámat, hogy a koronáját raktam rá a semmire. Aki már eljátszotta Evitát, az tudja, hogy utána az összes többi szerep nyugis, hátradőlős, úgyhogy velem is ez történt. A Rock Színház működésének a vége felé csatlakoztam be, és éreztem a sok szeretetet. Akkor már nagyon profik voltak, sok zenész játszott a Rock Színházban. Ők nem voltak képzett színészek, hanem a színpadon váltak azzá, viszont a zenei alapozottságuk annyira erős volt, hogy az átsegítette őket mindenen. Nagyon jól szóltak az előadások.

Az énekes színésznő 2016-ban a Malek Andi Soulistic formáció tagja lett. Az együttes különleges hangzásvilágú zenét játszik, melyben több műfaj megjelenik. A szabadkai koncertre is olyan válogatással készült, amelyben a zsidó dalok és a magyar népdalok is helyet kaptak, de más műfajok mellett a latinosabb dallamok és a jazz is hallható az összeállításban. Munkásságát az örömzene és a tudatosság kombinációja jellemzi. Az új köntösbe öltöztetett régi, már feledésbe merült dalok mellett saját szerzemények is vannak.

— A szabadkai koncert egy csokor abból, amit mi Jáger Bandival közösen művelünk. Hat-hét éve találkoztunk. Ez egy sorsszerű esemény volt, mert konkrétan összeért a két út, és együtt folytattuk tovább. Én nem is gondoltam, hogy ez így lesz! Mindig szerettem volna például zsidó zenét énekelni, nagyon érdekelt a zsidó kultúra, és általa olyan csodálatos lehetőségem nyílt, olyan mély gyökerekhez jutok el én is mint énekesnő, hogy az én képességeim szabnak határt annak, mennyit tudok belőle megvalósítani. Ezekből a dalokból is hoztunk a szabadkai koncertre. Ezek nagyon komoly dolgok, habár manapság mindenre azt mondjuk, hogy komoly, fantasztikus, zseniális, de kevés olyan dolog van, amely az embert ennyire nagyon meg tudja ragadni. Mindenki figyelmét szívesen irányítom ezekre az énekekre, ugyanígy a magyar dalokra is, melyek az én életemben mindig jelen voltak, de nem volt rá olyan fórum, ahol én ezt énekelhettem volna, hiszen egészen más műfajban dolgoztam, a gyerekeimnek énekeltem, meg az iskolában tanultam rengeteget. Bandival ez is létrejött, és ebből is hallhat a közönség a koncerten. Ő a saját nagyon fejlett, finom zenei, jazzes világával olyan harmonizációt adott hozzá a dalokhoz, hogy külön műfaj jött létre, és mégsem sérült a népdal. Nem csinált belőle buta népdalt, hanem fölemelte. Az örökzöld magyar dalok, melyeket mindannyian hallottunk gyermekkorunkban, és szent kötelességünk továbbadni őket a gyerekeinknek, szintén át vannak egy kicsit öltöztetve.

* Ausztriában is élt és dolgozott. Zenészként hol könnyebb az érvényesülés, otthon Magyarországon vagy külföldön?

— Azt tapasztalom, hogy ahol az ember az iskoláit végezte, ott vannak a barátai, akikkel együtt nőtt fel, együtt jutnak pozícióba, tudnak egymáshoz kapcsolódni. Magyarországon végeztem az iskoláimat, ott lettem híres, a magyar közegben érzem magam itthon. Az osztrákokat is nagyon szerettem, jó volt ott énekelni, ők is nagyon finomak, még elkényeztetettebb közönségnek számítanak, mert hozzájuk már régóta jönnek a világsztárok. Vagyis én vallom, hogy ahol az ember az iskoláit végezte, ott van esélye arra, hogy híres legyen, de persze erre nincs recept.

* Fontosnak tartja, hogy az újabb generációknak átadja a zenei értékeket. Az ön gyermekei érdeklődnek a zene iránt?

— Van egy hajómérnök fiam, aki egyébként egyetemen tanít, nagyon jól dobol, gitározik, cimbalmozik a saját örömére. Délszláv zenét nagyon jól játszik. A kisebb fiam közgazdász, trombitál, kürtön játszik egy rézfúvószenekarban ott, ahol ő lakik, egy kis osztrák városban. Ő a zenekar jegyzője. A kislányom pedig hetedik éve hegedül. Ő megnyert egy országos hegedűversenyt novemberben. Belőle szerintem színpadi ember lesz, de ezt Isten dönti el. Mi gondolhatjuk így, készülhetünk erre, de hogy kinek mi lesz a sorsa, majd kiderül.

* Volt már alkalma az édesapjával színpadra lépni. Hogyan éli azt meg, amikor Malek Miklóssal áll közönség elé?

— Mintha otthon lennék a nappaliban vagy a zongoraszobában. Az én ötletem volt, hogy vele menjünk országos körútra. Eladó a műsor, jövünk szívesen! Azt szerettem volna, hogy az ő világát, mindent, amit ő írt, gyűjtse össze, mert nagyon szerény ember. Úgy nőttem fel mellette, hogy már nem láttam sem anyámat, sem apámat színpadon. Anyukám otthon volt a konyhában, meg tanított, apukám meg fönt a szobában hangszerelt. Egyszer, tizenkét éve volt egy nagykoncertünk a Müpában, mindannyian ott álltunk, akkor láttam végre őket. Koncertek után mindig gratulálnak, és megkérdezik, hogyan van édesanyám, édesapám, stb. Jól vannak. Apuval ezt ketten továbbvittük. Mindig mesél történeteket, mindenféléről, ahogy a dalai születtek, ahogyan megírta őket, én meg eléneklem, és egy szót sem szólok.

Malek Andrea korábban nem járt Szabadkán. Azt mondja, lenyűgözte a zsinagóga és a város is.

— Elhatároztam, hogy visszajövök, és elhozom a kislányomat is, hogy jobban körülnézzünk.