— Sosem akartam másmilyen lenni, mint a testvéreim. Tízévesen nem is értettem, hogy miért kell a gazdasszonnyal tartanom, mivel azonban a szüleim így határoztak, szó nélkül engedelmeskedtem — mondja a fiatalasszony. — Egyszerű, de rendezett életű parasztcsalád hetedik gyereke vagyok. Az édesapám úgy ért a szőlőhöz, mintha csak tanulta volna a szőlészetet. Nem is csoda, hiszen a szülei szőlőtermelők voltak. Csakhogy a nagyapa elkártyázta a tízláncnyi ültetvényt! Amikor megszülettem, a hatalmas ház a tágas udvarral meg a végeláthatatlan szőlőültetvénnyel már egy dél-szerbiai bortermelő tulajdonába került. Előtte állami birtok volt, a szüleim szolgálati lakásként használták a telken levő házat, apám ugyanis ún. ,,előmunkás'' volt: év közben szervezte a munkát, vezette a szükséges nyilvántartást. Amikor a birtok magánkézre került, az új tulajdonosnak is megfelelt, hogy hozzáértő végezze a teendőket. Ennek a gazdának az anyja nagyon szerette a birtokon tölteni az idejét, néha több hétig is maradt, és mi szívesen láttuk.

Mivel én voltam a legkisebb gyerek a családban, bizonyos kiváltságokat élveztem: a szüleim elnézték a csínytevéseimet, helyettem az testvéreimet szidták meg: „Te vagy a nagyobb, te vagy az okosabb”, mondogatták. Azt hiszem, egy kicsit el voltam kényeztetve, és a tulajdonos anyja is mindig a szárnyai alá vett, még ha bűnös voltam, akkor is megvédett. Az elődei temeriniek voltak, és fiatalkorában kifogástalanul beszélt magyarul, gyakorlás híján azonban elfelejtette. Mindig jót mulatott rajta, ha mérgelődtem, amikor nem tudta magát kifejezni. Nem tudom, hogyan került sor az örökbefogadásomra, csak arra emlékszem, hogy 1993 karácsonya környékén megérkezett a gazda az anyjával. A szüleim akkor mondták meg, hogy örökbe akarnak adni. Megkérdezték, akarok-e jobban élni, szép ruhákban járni, jó iskolában tanulni. Fel sem fogtam, hogy mindez mit jelent. Annyit értettem belőle csupán, hogy elutazok, és majd egyszer visszajövök.

Nem mondhatom, hogy rossz dolgom volt náluk. Annyira lefoglalt az új környezet, a nyelv, a rengeteg újdonság, hogy akkoriban még azt sem tudtam, hogy a vezetéknevem is megváltozott. A gazda felesége azonban — ma sem tudom, miért — ki nem állhatott, hacsak tehette, megvert vagy bepanaszolt az anyósánál. Idővel beleszoktam az új életbe, és bevallom, a családom sem hiányzott különösképpen. Az új családom taníttatott ki. Megszoktam a gazda feleségének az utálatát is, igyekeztem elkerülni. Azt is megtanultam, hogy a jólétnek ára van. Az öreg gazdaasszony azonban — aki unokájaként szeretett — mindenért kárpótolt. Mintegy tíz év elteltével tértem haza a szüleimhez. Már csak két testvérem élt velük, a többiek szétszéledtek. Az egész család idegenként kezelt. Nagyon rosszul éreztem magam, nem tudtam, mi a bűnöm, miért nem örülnek nekem. Amikor az öreg gazdaasszony terepszemlét tartott a szőlőben, megpróbáltam beszélni az anyámmal meg az idősebb testvéremmel. Édesanyám hallgatott, a testvérem pedig — szinte gyűlölködve — mondta: a szüleim azt akarták, hogy egy éhes szájjal kevesebb legyen a családban, ezért adtak örökbe, én azonban elfelejtettem őket, hamar beleszoktam az úri életbe. Úgyhogy inkább szégyelljem magam, és ne kérjek semmit tőlük számon!

Ma sem tudom, mi a bűnöm: a családom döntött a sorsomról, nem értem hát, hogy miért nem kellek már nekik. Azóta már többször hazalátogattam, de egyszer sem fogadtak családtagként, csak mint egy a gazdát képviselő személyt. Amikor meghalt az öreg gazdaasszony, kiderült, hogy a vagyona egy részét rám hagyta. Ez annyira felbőszítette a gazda feleségét, hogy azonnal kitett a házukból. Volt ugyan vagyonom, de nem tudtam, mit kezdjek vele, sehol sem kellettem. Amikor befejeztem az egyetemet, úgy döntöttem, hogy visszajövök, és közös vállalkozásba kezdek a testvéreimmel. Erről azonban hallani sem akartak. A legidősebb bátyám azt mondta, sosem volt még jó vége annak, ha egy gazda a munkásával közösködött. Nem tudtam, mitévő legyek. A gazda fiától kértem tanácsot, akivel együtt nőttem fel. Akkor vallotta be, hogy azóta szerelmes belém, amióta hozzájuk kerültem. Néhány hónap elteltével összeházasodtunk — az anyja azonban megtiltotta, hogy magával vigyen, ha hazalátogat. Külön élünk tőlük, a Fruška gora lankáin van egy szőlőültetvényünk és házunk. A másfél éves kislányunkat a nagyszülők még nem látták, mivel sem a férjem szüleinek, sem a sajátjaimnak nem kellek...