Nem a mennyi, hanem a hogyan a lényeg

Nem a mennyi, hanem a hogyan a lényeg

​​​​​​​Az elmúlt néhány hét bővelkedett vallási eseményekben, rendezvényekben, előadásokban.

Ezért kerül csak most sorra az az interjú, amelyet még februárban készítettem Kruppa Levente atyával, a szabadkai látogatása során. Előadást tartott fiataloknak (és nem csak nekik) a kapcsolatról, a házasságról, a szerelemről, illetve arról, hogy Isten mindebben hol is kap helyet. A téma örök érvényű, és napjaink elvárásokkal teli, anyagias világában — amikor a (bulvár)média szereplői diktálják a szabályokat és a divatot — talán aktuálisabb is, mint valaha. Ezért úgy gondoltam, ez a beszélgetés semmiképp sem maradhat ki a Hét Napból.

* Ha arra kérném, hogy mutassa be önmagát, mit mondana?

— Kruppa Leventének hívnak, negyvenkilenc éves vagyok, huszonhetedik éve élünk házasságban a feleségemmel, öt gyermekünk van. Ők már nagyok, a legkisebb is húszéves lesz a nyáron. A többiek diplomásak, és dolgoznak is. Általában nagyvárosi pap voltam, és közben tíz éven át főállású tanár is. Mivel gimnáziumban oktattam, elég közel kerültem a középiskolások világához, rengeteg tapasztalatom van ezzel a korosztállyal. A nagyvárosi papi lét pedig a gyakorlatban azzal járt, hogy sok száz olyan jegyespárral volt dolgom, amelyet felkészítettem a házasságra. Sőt, sokakat közülük a házasságkötésük után is kísérem. Mivel görögkeleti pap vagyok, mi élhetünk házasságban. Ez ugyanaz a katolikus egyház, csak a keleti rítusa. A saját házasságomból és az általam kísértekből is van annyi tapasztalatom, hogy merek szólni a fiatalokhoz. Ezek tehát nem könyvekből tanult igazságok.

* Az évek során változnak a házasságok, kapcsolatok? Másként élnek meg egy házasságot a mai fiatalok, mint például a múlt század eleji ifjúság?

— A világ diktálja ezt, és nagyon felgyorsult a ritmus. Jelenleg a multik uralkodnak, ezért egy mai fiatal, ha érvényesülni szeretne, akkor beáll a multik világába. A munkaadók pedig nagyon jól meg is fizetik ezeket a fiatalokat, viszont rengeteget követelnek meg tőlük. A multik valójában megvásárolják a párok idejét, mely a közös életükből hiányzik. A házasságok most sokkal kritikusabb korszakot élnek meg, mint bármikor máskor. És hát tudjuk, hogy a pénz nagy úr, de nem mindig adja meg azt, ami a boldogsághoz kell. A világ változásából nagyon nehéz kimaradni, a házasságban töltött időt pedig nem tudjuk megnövelni, így a meglevő idő minőségén kell változtatni. Ha nekem például csak két szabad órám van — mely önmagában kevés —, de azt minőségi kapcsolatban élem, akkor ezzel valamelyest ellensúlyozni tudom a világ gyorsulását.

* Tehát a minőségi idő hiánya a legnagyobb hiba egy párkapcsolatban. Van-e valami, amiben viszont a mai kapcsolatok jobbak, mint régen? Valami, amit napjainkban jobban csinálnak a fiatalok?

— Azt gondolom, hogy mivel kevés az idő, jobban kell igyekeznünk. Nagyon sok párt látok, mely megtanulta, hogyan töltsön el együtt minél több minőségi időt. Én igenis hiszem, hogy a férjünkkel vagy a feleségünkkel hetente egyszer el kell menni egy étterembe, ahol nem nekünk kell bevásárolnunk, főznünk, valamint vacsora után mosogatnunk. Ott mindent készen tesznek elénk, és ebben a néhány órában képesek vagyunk csak a másikkal foglalkozni, kommunikálni. Hiszem továbbá, hogy el kell menni, mondjuk, háromhavonta valahova egy hétvégére, kettesben, a gyerekek nélkül. Meg lehet oldani a pesztrálást. Ha nekünk öt gyerekkel mindig sikerült, akkor más is fel fogja magát találni. A gyerekek ez alatt az idő alatt alhatnak nagyszülőknél, barátoknál, és még élvezni is fogják. Nekünk viszont van két napunk, két éjszakánk, amikor csak kettesben vagyunk, lehetőség szerint egy olyan helyen, ahol nincs internet, tévé, hanem egymásra vagyunk utalva és hangolódva. Egy családnak nyaralni is el kellene mennie legalább egy hétre. Nekem már nagy gyerekeim vannak, akik saját párkapcsolatban élnek, viszont minden évben eljönnek velünk nyaralni, mert tudják, hogy a család összetartozásának, az egymás iránti érzékenységnek ezek az időszakok nagyon fontosak. Manapság talán jobban meg tudjuk találni a lehetőségeket, hogy az a kevés időt, amelyet együtt tudunk eltölteni, minőségi legyen.

* Nagyon köszönöm, hogy ezeket a tanácsokat így, kerek perec kimondta, mert noha sokan értünk ezzel egyet, még magunknak sem merjük bevallani. Manapság ugyanis azt tapasztalom, hogy az emberek szégyellik, ha megengedhetik maguknak, hogy elmenjenek egy étterembe, mert: Mit fog gondolni a szomszéd? Hogy szórom a pénzt? Gondolom, ön sem úgy értette az imént elmondottakat, hogy a család kerekedjen fel, látogasson el drága helyekre, aztán pedig mutogassa a világnak, hogy lám, mi milyen gazdagok vagyunk...

— Sajnálatos, hogy az emberek többsége ezt így látja. Még valamit érzek, ami szintén hátrány a mai világban, ez pedig az, hogy a házasságkötés ideje egyre inkább kitolódik. Mármint életkorban. Évente körülbelül húsz jegyespárt készítek fel a házasságra, most éppen Budapesten. És szinte alig vannak harminc alatti párok. Az emberek harmincéves koruk után hozzák meg ezeket a döntéseket. Nem állítom, hogy én valamiféle mintaember vagyok, viszont harmincévesen én már ötgyerekes családapa voltam. Mi egy hosszú kapcsolat után, de viszonylag korán házasodtunk, és nagyon nagy előnyként élem meg, hogy korban nem vagyok túl messze a gyerekeimtől. Én negyvenkilenc évesen a huszonhat vagy a huszonnégy éves fiammal le tudok ülni megbeszélni az élet nagy kérdéseit, egy sör mellett. Mert nem azt mondják nekem, hogy te öreg vagy, hanem azt, hogy te az apám vagy.

* Ez igaz, viszont én is sajnos hosszú ideig voltam aktív társkereső, ezért tapasztalatból tudom, milyen nehéz megtalálni azt az embert, akivel ha nem is azonos, de legalábbis nagyon hasonló az értékrendünk. Könnyű pasit fogni, járni valakivel, viszont az igazi társunkat megtalálni már nagyon nehéz. Vagy létezik valamilyen módszer a társ keresésére?

— Magamon is ezt látom, és a gyerekeimnél is azt tapasztalom, hogy általában a középiskolában köttetett barátságok maradnak meg. Úgy gondolom, hogy az embernek van egy értékrendje, és bárhol a világban, illetve akár országon belül is megtalálhatja azokat a közösségeket, ahová érdemes tartozni, mert például ott nagyobb az esélye arra, hogy társra leljen. Magyarországon több mint húsz évvel ezelőtt létrejött egy olyan közösség, amelyet egy kiváló római katolikus pap (aki azóta már püspök lett) alapított, és amely egyetemistáknak szólt. Ők az egyetemi templomban minden csütörtökön összejöttek, és közös, nagy előadásokat, beszélgetéseket tartottak. Oda legalább ötszáz egyetemista járt, mindannyian keresztény értékrendet hordoztak. Egy ilyen közösségben jó eséllyel talál az ember ideális társat. Ebben a nagy egységben nekem is volt egy kis csoportom, melybe tizennégy ember tartozott. Ebből öt házasság köttetett.


A szerző felvételei

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Képmás rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Nem a mennyi, hanem a hogyan a lényeg
Képmás
Facebook

Támogatóink