Szekeres Gézával és nejével (született Tóth), Ilonával, Icával a muzslyai Zeppelin Rádió szerkesztőségében találkoztunk. A téma, hogy Ica 45 év után látogatott haza először Ausztráliából, rögtön ,,megfogott'. Sajnos, nem sokáig maradtak, mert körútra érkeztek, eddig már több országot végigjártak. Belgrádba is elutaztak, Gézának a szülei ott vannak eltemetve. Mivel Géza nagyon dicsérte a horvátországi tengerpartot, a neje engedett, így oda is elmentek egy kicsit nyaralni.
Egyébként Ica elmondta, hogy itthon minden olyan megható volt. Például a rádiós szereplésük után megjelentek néhányan a régi osztálytársak közül és jól elbeszélgettek.
* Hogyan emlékezik az ,,otthon'-ra, és arra a pillanatra, amikor útra kelt a szüleivel?
- Emlékezetem szerint egy kis parasztházat hagytunk itthon, olyan már alig van Muzslyán. A nagymamám, a szüleim, a nagybácsim, a nagynénim a családjaikkal - ennyien indultunk el. Először Belgrádba mentünk, majd onnan Olaszországba. Triesztben szálltunk fel egy hajóra, sohasem felejtem el a nevét: Flaminia. Harminc napig utaztunk. Nekem, a 14 évesnek, ez egy óriási, szép élmény volt. Októberben érkeztünk meg Ausztráliába, és megkezdtük az új életet. Habár a család ma már ausztrálnak érzi magát, nekem a szívem még mindig ide húz.
* Géza, Ön mikor utazott ki Ausztráliába?
- 1966-ban karácsony másnapján indultam el, Rómában töltöttem mintegy 20 napot, utána beszálltunk egy repülőgépbe, amely valaha bombázó volt, csak átalakították utasszállítóvá, és 32 óra repülés után megérkeztünk. Pontosan 1967. január 18-án értem Ausztráliába. Mondhatom, elég hosszú utazás volt.
* Mi késztette Önöket a kivándorlásra?
- Nem tudom pontosan. A politikára sohasem figyeltem oda, nem érdekelt, de mint minden fiatal, azt látni akartam, milyen is van a világ. Az akkori Jugoszláviát keresztül-kasul bejártam, munkajelleggel. Nem volt rossz életünk, mindig jól kerestem. Csakis az utazás vonzott. Ausztráliában élt a nagybácsim és sok ismerősöm. Amikor körülnéztem, azt tapasztaltam, hogy 10 dollárt is nehéz elkölteni, viszont gyorsan megkerestem. Attól a naptól fogva láttam, hogy ott jó lesz. Azután megismerkedtünk Icával...
- Igen... - veszi át a szót Ica. - Nagyon távoli rokonok vagyunk, de nekem akkor megtetszett az a jóképű, szép szőke fiú, aki éppen, hogy csak megérkezett. 1969-ben esküdtünk meg, majd 1974-ben megszületett Mónika, 1975-ben pedig a fiatalabb lányunk, Valéria.
Géza közbeszól:
- Utána jöttek a kötelezettségek, házépítés, további gürcölés. Megjegyzem, ne gondolja senki, hogy Ausztráliában olyan könnyű. Lassan 40 éve, hogy ott élek, és bizony minden héten hat napot keményen kell dolgozni. Mindketten munkaviszonyban vagyunk.
Ica: - De az a fontos, hogy a kemény munkának eredménye is van. Az ember tud a családon is segíteni. Talán ezt a lehetőséget látta apukám is a hatvanas években. Ott többet tudott nyújtani nekünk, mint itthon. Ilyen az élet. A jövőre gondoltak.
* Önnek, 14 évesen, nehéz volt beleilleszkednie az új életbe?
- Igen, mert nagyon sok barátot, barátnőt hagytam itthon. Először csak egyetlen kis magyar barátnőm volt, a nyelvet még nem tudtam. Mi, gyerekek, nagyon könnyen túltettük magunkat azon, hogy nem tudtuk megérteni egymást. Az ausztrálok csodálkoztak, honnan jöttem, később elmeséltem az itteni életet nekik. Sohasem éreztem azt, hogy kiközösítettek volna, nagyon gyorsan beleilleszkedtem az ottani környezetbe.
* Önök szerint milyen Ausztrália?
Géza: - Én például a munkát említeném először. Aki dolgozni akar és tud, az mindig talál magának. A munkának, mint mondtuk, eredménye van. Én úgy voltam vele, ha a szakmámban nem kapok állást, akár utcaseprőnek is elmennék.
Ica: - Igen, a férfiak mindig erre gondolnak először, mert el kell tartaniuk a családot. Nekem az tetszik Ausztráliában, hogy nagy az élettér. Nagyon furcsa volt, hogy errefelé a szállodákban picike szobák, fürdőszobák vannak. Ezt megértem, mert télen nagyon sok tüzelőanyagra lenne szükség. Mivel nálunk meleg az éghajlat, mindenki tágasra építi a házát. Valószínűleg azért, hogy élvezni tudják a jó levegőt. Mi az ebédet sokszor kint költjük el, mert ott kellemesebb, néhány üdítő mellett elbeszélgetünk a barátainkkal.
* Mivel foglalkoztak az évek során?
- Én az utóbbi 10 évben egy telekommunikációs központban dolgoztam, régen ez állami vállalat volt, aztán privatizálták. Mobiltelefonos ügyekkel foglalkoztam. Régebben dolgoztam bankban is. Különben fodrásznak tanultam, de 4-5 év után rájöttem, hogy nem ezt szeretném csinálni. Iskolába iratkoztam, és irodákban helyezkedtem el. Szeptemberben hagytam abba a munkát, amikor Géza nyugdíjba vonult. Akkor már tudtuk, mit is szeretnénk a közeljövőben tenni: utazni.
Géza: - Amikor kiutaztam Ausztráliába, megéreztem a pénz értékét, éjjeli munkát vállaltam. Volt úgy, hogy 20 órán át talpon voltam, naponta, hetente. Én különben szobafestőként dolgoztam, 1968-ban magánvállalkozást indítottam a szakmámban. Egészen ez év május elsejéig dolgoztam, egy barátommal alapítottuk a vállalkozást, 10-12 munkással. Az ottani festékek sokkal, de sokkal jobbak, tartósabbak, egészen másként lehet ott dolgozni. Természetesen sokkal magasabb az életszínvonal is.
* Hogyan tudták megőrizni az anyanyelvüket, hiszen ennyi év után is nagyon szépen beszélnek magyarul...
Ica: - Én nagyon sokat elfelejtettem a magyar nyelvből, mert a családban is főleg angolul beszélgetünk. A húgomékkal is, ha összejövünk, mert a férje ausztrál. Mivel a vejünk is ausztrál, velük is angolul beszélünk. Most, hogy itthon vagyunk, sok minden felidéződik bennem. Ahogy használom a magyar nyelvet, jobban megy a beszélgetés. Otthon majd többet olvasok, hogy ne felejtsem el...
Géza: - Én azt gondoltam, hogy nem is tudok már beszélni magyarul. (Nevet.) Természetesen a feleségemmel magunk között otthon magyarul is beszélünk. Később a gyerekek miatt ,,átváltottunk'.
A Szekeres házaspár eldöntötte, utazni szeretne. Elsőként Európát járták be, de Kanadát, Amerikát is látni szeretnék... Az idősebbik lányuk egy éve ment férjhez, jól feltalálta magát, ugyanúgy a fiatalabbik is, aki inkább a karrier felé hajlik. Tehát a szülők nyugodtan elindulhattak világot látni. Hogy mikor jönnek újra Muzslyára? Ica elmondta, hogy 2007-ben lenne a találkozójuk az iskolában, amin ők is részt szeretnének venni.