A csuhé a háztartásban is hasznosnak bizonyult, az ügyesebb asszonyok szatyrokat, konyhai kiegészítőket készítettek belőle. Napjainkban már egyre kevesebben űzik a kézművesség ezen ágát, nincs, aki továbbadhatja a tudást és a fortélyokat — mondja a martonosi Zvara Edit, aki már kisgyermekként megismerkedett a csuhézás alapjaival. Később, amikor a gyermekei kezdtek kézműveskedni, ő is csatlakozott hozzájuk, és felfrissítette emlékeit. A hobbija azóta művészetté fejlődött, már több elismerést, díjat kapott alkotásaiért. Edit szeretné visszahozni a köztudatba a csuhézást, ennek érdekében táborokba, kézművesrendezvényekre jár, igyekszik másokkal is megismertetni a technikát. A magyarkanizsai Kukoricafesztivál az ő napja, ez a rendezvény ugyanis kiváló lehetőség számára, hogy megmutassa munkáit az érdeklődőknek. Már most az őszi eseményre készül.

— Karácsonyi és húsvéti díszeket minden évben csinálok, de egyéb alkalmakra is készítek díszeket és használati tárgyakat. Pályázatokra, kiállításokra is dolgozom. Minden korosztályra gondolok, gyermekek és felnőttek számára is alkotok, és egyéni kívánságokat is teljesítek. Készítek szatyrokat, táskákat, edényalátéteket, fakanáltartókat, szakajtókat és egyéb konyhai kiegészítőket. Én nem vásárolok ilyesmit a boltban, és arra törekszem, hogy ne csak dísztárgyak kerüljenek ki tőlem. Csuhéval bevont üvegeim, kiskosaraim is vannak. Az alapanyagot a termelőktől szerzem be. A gazdák, mielőtt begórézzák a kukoricát, fosztják, és nekem adják a levelet. Ezt bezsákozom, a padláson huzatos helyen szétterítem, két hétig hagyom, hogy megszikkadjon, ismét bezsákozom, a gerendára kötöm, és ott várja a további folyamatot. Amikor elkezdek dolgozni, levágom azt a részt, ahol a csőhöz kapcsolódik a csuhélevél, és eltépdesem. Csomóba kötöm, levizezem, mert nedvesen kell vele dolgozni. Ha kis kosárról beszélünk, akkor vannak formáim, ezek segítségével alakítom ki. Ilyenkor a napon szárad, de télen a kályha mellé teszem, és sokkal szebb lesz, mert hirtelen éri a meleg, és szebben megmarad a színe. Miután megszáradt, kiveszem a szögeket, és lehúzom a kaptafáról. Ez egy hosszadalmas folyamat. Ha van egy kis csuhélevelem, abból virágot készítek, vagy kisnyulat, bármit. A rutinom már megvan, mindig csinálok valamit. A papucsot is kitűztem célul, el is készült. Szerintem ez hordható lenne, de inkább dísznek való. Most nagy táskán is dolgozom, melyet régen szatyornak neveztek. Zsűriztetem is a munkáim, mert ebből tanulok, és ha kritikát kapok, azt nem kudarcként élem meg. Könyvből is képezem magam, mert a környezetünkben sajnos nincs, aki ilyen tanfolyamokat tartana. Nagyon sok dolog van, melyet még szeretnék megtanulni!

* Meghagyja a csuhé természetes színét, vagy festéket is használ?

— Szoktam színezni, de az emberek többsége a természetes árnyalatokat kedveli. Az évtől is függ a csuhé színe, van, amikor fehér, van, hogy tarka, vöröses, bordós, zöldes. Sokan a tarkát kedvelik, de a kiállításokra fehér alapanyagból szoktam dolgozni. Eddig leggyakrabban a MIRK-en vettem részt, ott díjakat is nyertem, nemrég viszont különdíjban részesültem egy pályázaton. Kisebb rendezvényekre járok, a martonosi falunapokra, a magyarkanizsai Kukoricafesztiválon standom is van, a gyerekekkel, fiatalokkal, felnőttekkel is szoktam ott foglalkozni. Pályázatokra küldöm a munkáim, és táborokban is tartok foglalkozásokat.

* Mi motiválja, milyen célokat tűzött ki maga elé?

— Arra törekszem, hogy ne vesszen ki ez a fajta kézművesség. Ezt már nem sokan csinálják, én egy idős nénitől tanultam. A szerencse összehozott vele, és a néni átadta nekem a tudását. A családunknak két lány tagja van, bízom benne, hogy ők is továbbviszik. Szeretem megmutatni az embereknek, hogy természetes anyagokból is nagyon szép dolgokat lehet előállítani, ezekben nincs semmi káros, az ilyen tárgyakat nyugodtan fel lehet tenni az asztalra, rájuk lehet rakni a kenyeret, a kalácsot vagy a gyümölcsöt. Ne szóljon minden a műanyagról! Az általam készített dolgok az interneten is megtekinthetőek, sokan megkeresnek, nekem már az is nagy siker, ha megnézik a képeket. Számomra ez kikapcsolódás. Amikor ezt csinálom, nem gondolok másra, e körül forog az agyam, mert a mintát követni kell. Fontos az összpontosítás, a munkafolyamat alázatosságra és nyugalomra tanít. Néha nem úgy sikerül, ahogy szeretném, olyankor kifejtem, mély lélegzetet veszek, és újrakezdem. Minden kézműves-tevékenységnek van kudarca és sikerélménye, de nagyon jó nézni, amikor elkészül egy tárgy, és büszke vagyok magamra, hogy milyen jól sikerült. Az is jólesik, amikor megdicsérnek. Várom az őszt, a Kukoricafesztivált, mert egész évben tanulok, dolgozom, de azon a napon át tudom adni a tudásom másoknak is. Szeretném arra biztatni az embereket, hogy ebben a rohanó világban foglalkozzanak kézművességgel, mert egy kicsit le kell nyugodni, és mindenkinek jót tesz a sikerélmény.

Zvara Edit felvételei