Utcai mulatság

Udvarszállás kicsiny, dél-bánsági színmagyar falucska a Karas folyó mentén. Lakóinak száma hivatalosan kétszázhuszonöt (225). S hiába legyintenek máshol lemondóan sorsuk felett, ők mégis élnek és élni kívánnak.
Ez volt a mottója az idei, immár nagykorúságát ünneplő Dél-bánáti Szemlének is. Több mint négyszáz részvevőjével Udvarszállás 164 éves történelmének egyik legtömegesebb eseménye volt június 9-én. Természetesen a ,,megülés” és a néhány évvel ezelőtti, új templomszentelő után, amikor a Csongrád megyei katolikusok kései leszármazottai nemcsak templomukat ajánlották fel védszentjének, Kisboldogasszonynak az oltalmába, de magát ebben a bánsági viharsarokban felejtett településüket is.
A szemléről
,,A dél-bánáti magyar művelődési élet képviselői rámutattak a Dél-Bánát területén kisebbségben élő, akkori magyar művelődési problémákra. Tettük ezt az akkori hatalom hivatalos képviselőinek a jelenlétében. A kezdeményezésre nem lehetett sem akkor, és nem lehet útólag sem rásütni a bezárkózás bélyegét, hogy a gettósodás útját választottuk. Némelyek ugyanis ettől féltettek bennünket. Mi így indítottuk a szemléket. Ennyi év távlatából is úgy véljük, hogy helyesen tettük, amit tettünk, és a szemlék betöltötték azt a szerepet, amit elvártunk tőlük: felrázták az akkor immár tetszhalott állapotban sínylődő magyarságot...” Nagy Sívó Zoltán tanár úr levélbe szedett gondolatait Dudás Rozália nyugalmazott pedagógus, a szemle egyik alapítója olvasta fel, majd a Szemle eddigi történetét egy másik veterán, Erdei Ernő ismertette útmutatóul a hagyományok ápolásába, az aktív munkába bekapcsolódó fiatalabb kollégák előtt.
- 1969-ben rájöttünk, hogy a dél-bánsági magyarok között nincsen kapocs és nincsen összetartás; panaszkodunk, viszont nem teszünk hathatós lépéseket ittmaradásunk és megmaradásunk érdekében. Jelentős hangsúlyt fektettünk arra is, hogy közösen mindennel foglalkozzunk, ami fellendíthetné tudatunk megerősítését. A nyelvünket muszáj mindenütt használnunk, mindenütt, ahol magyarok élnek és megfordulnak. Ez volt a szemle egyik alapgondolata.
Támasszuk gyermeteg homlokunkat a templom falához!
A tanácskozás moderátorának szerepét Balassa Julianna nyugalmazott pedagógus, egyébként a pancsovai székhelyű Börcsök Erzsébet Vajdasági Módszertani Központ elnöke, valamint a Pancsovai Televízió Magyar Percek adásának főszerkesztője vállalta. Így reá hárult Borsós Tamás hertelendyfalvi zenetanár halálhírének a bejelentése is: a szemlét megelőző napon költözött át az örök faluba. A vigasztalás, a remény megtartására való bátorítás pedig a lelkészekre. A tanácskozás témajaként megjelölt, a történelmi egyházaknak a szórványmagyarság megmaradásában betöltött szerepéről ft. Király Tibor helybeli plébános és Halász Béla református tiszteletes fejtett ki vitaindító gondolatot.
- Nem tömegeket tudunk mozgatni, hanem egyéneket. Nem azt kérjük tőled, Uram, hogy végy ki minket e világból, hanem azt, hogy szabadíts meg minket a gonosztól! És azt sem képviseljük, hogy a magyar azért jó, mert magyar. Köztünk is vannak olyan elemek, amelyek nem krisztusiak, nem emberekhez méltók, és édes anyanyelvünk is lehet a viszály, az áskálódás, a civódások anyanyelve. Az ember bűnösen születik és szüksége van megtérésre. Egymásért, testvéreinkért dolgozzunk, higgyünk, imádkozzunk, reménykedjünk! Mert Urunk van nékünk, fölöttünk, aki ma is velünk van, aki holnap is itt lesz gyermekeinkkel, unokáinkkal. Dél-Bánátban is. Aki Istent szereti, az (magyar) felebarátját is szereti. Ha szeretem az Istent, akit nem látok, nem utálhatom azt a dél-bánáti magyart, akinek sorsában egyformán osztozom! És még valami: az igaz, hogy az egyház képviselői ott vannak a művelődési megmozdulásainkon, de cserébe az egyház is elvárja jelenlétüket a templomban.
Hogyan látják a többiek?
A tanácskozáson dr. Trifun Pavlović a Szerbiai Tudományos Társaság (SANU) munkatársa, valamint Szilágyi Balázs úr, a belgrádi magyar nagykövetség küldötte is jelen volt, de a vita savát-borsát mégis a témakörben közelebbről érintett dél-bánsági magyar művelődési egyesületek képviselőinek (Székelykeve és Kevevára kivételével) hozzászólása adta meg. Lőcsei Ilona elmondta, hogy a Hertelendyfalván, a pancsovai külvárosban immár tizenöt éve működik a hétvégi óvoda, ahol 17-18 gyerekkel foglalkoznak tánccal, énekkel, egyházi mesével gazdagítva őket; Mérges Sándor VMSZ-alelnök Torontálvásárhelyről pedig arra mutatott rá, hogy a gyermekek önmagukban nem bűnösek azért, hogy szüleik nem tanították meg őket magyarul írni, olvasni, gondolkodni.
Megkondult időközben a déli harangszó, és csökkenő tendenciájú entitási számadatokra támaszkodva Lantos Lajos, a verseci Petőfi Sándor Kultúregyesület elnöke emelkedett szólásra.
- Dél-Bánát szórványában tizenkilenc településen összesen 18 885 magyar él, akinek ugyanúgy fáj a pofon, mint a tömegesült környezetben. Ahová pedig hiába küldött házigazdánk meghívókat.
Átugorva néhány napirendi pontot, Versec óhaját fejezte ki, hogy 2000 után az idén ismét házigazdája lehessen a betlehemes és a karácsonyi népszokások találkozójának. A tizenegyediknek. Percekkel később pedig Kotormán István, az ürményházi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület jelenlegi elnöke vállalta fel a soron következő, tizenkilencedik szemle házigazdaszerepét, elütve Fejértelep kérelmét.
- A 2005. évi szemle után nem állt meg az élet Fejértelepen - hallhattuk Ötvös Pintér Valériától. - Fejlődünk és szépülünk. Az uljmai (Homokszil) anyaiskolánk azóta például bevezette Fejértelepen és Temesvajkócon a magyar anyanyelvi oktatást.
Viszont abbamaradt az egyébként nagy népszerűségnek örvendő anyanyelvi gyermektábor, amelynek kilenc esztendőn keresztül éppen Fejértelep biztosított hűségesen otthont. Ennek újraindításáról Krizbai Hajnalka verseci tanítónő tett érdemleges megjegyzést.
Odakintről mennydörgés hallatszódott, sokakat mégis karácsonyi hangulattal töltötte el az összejövetel, mert együtt volt a nagy család. - A szemle nemcsak dínomdánom, lakodalom, hanem a helységek lehetősége arra, hogy saját életükben is jelentős változások, javulások eszközöltessenek - jegyezte meg Erős János Hertelendyfalváról, a legifjabbik veterán. åvele mondatták ki anno Ürményházán, hogy a nyolcadikkal bezárólag a szemle - megszakad. Mindaddig, amíg önigazgatásilag nem rendezi dolgait. Egyébként kilengésként titulálják. Az újrakezdés pillanatában a művelődés, az oktatás és az egyház nyújtott hathatós segítséget. Napjainkra itt vannak a jobbára egymással vállvetve működő civil szervezetek is, amelyek torontálvásárhelyi modelljéről Mérges Eszter, a József Attila Művelődési Otthon igazgatóbizottságának elnöke számolt be. Egyedül a közérdekek politikai képviseletének kérdésében (ki csapjon végre az asztalra, ott, ahol kell, és hogy ki kaparja ki a gesztenyét a parázsból) adódtak némi súrlódások.
Zápor kellett a felvert por elveréséhez, derű és haragbontó rizling pedig a hámból ki-kirúgó indulatok csillapítására. Zárszóként, Borsós tanár úr emléke előtt főt hajtva, az egybegyűltek a Csendes éj, leheld reám... kezdetű dalt énekelték el.
Szombat délutáni találka
Addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér! - találóbb mondással aligha lehet jellemezni a templomudvarban megtartott ökumenikus istentisztelettel és ünnepi felvonulással folytatódó találkozó délutáni programját. Az egy tantermű iskolában a kézimunkázók nevében a hertelendyfalvi Kemény Mária méltatta néhány szóval a kiállítást, illetve a torontálvásárhelyi József Attila MO és MMMK, a hertelendyfalvi Tamási Áron SZMME, a székelykevei Varrócska, a verseci Petőfi Sándor Kultúregyesület, valamint a fejértelepi (šušarai) kézimunkázók által kiállított anyagot. A délelőtti tanácskozás színhelye pedig színháztermi köntöst öltött magára. Deszkáiról tíz település tizenhárom fellépő csoportja mutatkozott be. Dallal, tánccal, néphagyománnyal. Elfértünk egymás mellett.
Epilógus
Tizennyolc gyertyát gyújtottunk, de minden zsivaj, lárma, kacaj mellett ünneplésünk túlontúl szerényre sikeredett. Egyes városokkal ellentétben még másoderesztésű győzelem napi (lásd: 99. június 10-én legyőztük a NATO-t!) tűzijátékot sem rendeztünk. Hiába: karnyújtásnyira (kétezer lépés, ennyi csak!) a romániai uniós határ, nem lehet(ett) feszelegni. Csak nosztalgiázni a leeresztett sorompók előtt hazafelé menet, amíg a Fehértemplom és Belgrád közötti ősvágányokon végigrobog a romantika-gőzös. A saját sorsunk a saját kezünkben van - ebben közös nevezőre jutottunk. Kívánom, hogy merjünk is vele kezdeni valamit. Mielőtt a Kárpátok üvöltöző kossavája elfújna bennünket. Gyertyástól, mindenestől.