„Mindenik embernek a lelkében dal van,
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek.” (Babits Mihály Vihar című versének részlete)

— Először kerül ki az iskolánk falai között folyó munka eredménye. Történik mindez a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben, az óbecseiek meghatározó helyszínén. Alkalom ez arra, hogy bemutassuk, attól függetlenül, hogy egy gyermek fogyatékkal, mássággal él, azonos eszközökkel és értékeket képviselve eredményes személye a társadalomnak — mondta Kurcinák Kiss Szilvia, az iskola igazgatója a rendezvény előtt. Gondolataihoz csatlakozva Ricz Judit, az oktatási intézmény gyógypedagógusa és a rendezvény egyik műsorvezetője kiemelte, szükség van arra, hogy ráirányítsuk a figyelmet azokra, akiket nap mint nap látunk, mégsem ismerünk. A cél, hogy bemutassák azt a sokszínűséget és különlegességet, amely az iskolában megtalálható, egyúttal figyelemfelkeltés, hogy ők is a közösség értékes tagjai.

A színház előcsarnokában a gyermekek munkái fogadták a közönséget. Csillogás. Fények.

A teremben zsivaj és várakozás, izgalom és öröm, nem várt magabiztosság, teljes összhang a szereplők között, fegyelem. A sztereotípiák minden fala eltűnt a program első perceiben.

A megjelenteket az iskola igazgatónője köszöntötte.

— Ünnepeljük a sokszínűséget, az összefogást, a kitartást, azokat a gyerekeket, akik megmutatják nekünk, hogy a megpróbáltatások ellenére mindig van kiút — hangsúlyozta, majd egy népmesével, illetve egy mesefa zárógondolataival fonta egybe üdvözlőbeszédét. — Van három aranyalmám. Egy az enyém, mert jól meséltem nektek, egy a tiétek, mert figyelmesen hallgattatok, egyet pedig gurítsatok annak, akinek a legnagyobb szüksége van rá, hogy kitörjön a sötétségből. Ennek a gondolatmenetnek a szellemében szeretném kívánni ma este, hogy a három aranyalma egyike legyen iskolánké, azon belül is a legbátrabb gyerekeké, akik ma este Önök elé állnak. A másik aranyalma legyen az Önöké, akik majd minden bizonnyal figyelmesen és érdeklődve követik fáradságos munkánkat, a harmadik aranyalma pedig győzzön azon sztereotípiák felett, amelyeket a társadalom épít köréjük. Győzze le az előítéleteket, győzzön a rossz felett! Kollégáink nap mint nap azon fáradoznak, hogy ennek jegyében végezzék munkájukat, hogy segítsék a gyerekeket, hogy együtt a legtöbbet hozzák ki belőlük!

Peregni kezdett a program, melyben váltakoztak a motívumok, zengett az ének, szólt a zene, tarolt a mosoly, az önbizalom, a büszkeség.

Rajz- és fotópályázaton vettek részt a diákok, nem csak a Testvériség iskolából és nem csak óbecseiek. Pályaművek érkeztek Šabacról, Nagykikindáról, Zentáról… Díjazták őket. Az elismeréseket Sándor Magdolna tanárnő adta át nekik.

A programban szerb osztályba járó diák magyar dalt énekelt. Angolul és oroszul is szavaltak. Bábelőadást mutattak be, szerepeltek, zenei kísérettel szólóban vagy együtt énekeltek, a Kalinka Malinka orosz népdalt az iskola minden tagja együtt dalolta. Nem maradt el a Képalkotó versmondás sem: Az óriás és a törpe. A tánc tovább emelte a hangulatot, ahogyan a középiskolások versmondása is, majd A pozsonyi sétatéren című polgártánc következett. Mókás énekóra, mely a megértés és az összefogás üzenetét közvetítette.

A műsor elvarázsolta a közönséget. A szereplők jutalma a szűnni nem akaró taps volt — előadás közben a zene ritmusára, illetve minden meghajlás után.

A rendezvény minden kis mozaikkockája gondos szervezésre utalt. A fellépők otthonosan mozogtak a színpadon, előadásuk és annak üzenete hatalmas súllyal bírt. Minden mozdulatban üzenet volt: vegyél észre, szeress olyannak, amilyen vagyok, hozzád tartozom, ne közösíts ki. És a ki nem mondott, de jelen lévő gondolat: minden, ami ma megtörténik veled, velem is megtörténhet.

A rendezvényen részt vett Rigó Pál Zsófia, az MNT alelnöke, Kiss Igor, a községi képviselő-testület elnöke, valamint az intézményigazgatók.

Az iskolanap jó alkalom volt arra, hogy ne a hibáik által gondoljunk ezekre a diákokra, hanem azt lássuk, amit megmutatnak. És arra is, hogy minden jelenlévő értékelni tudja, mekkora tenni akarás, tudás, szeretet, megértés és alázat van a felkészítő tanárokban, akik a cselekedeteiket nem munkafeladatként, hanem hivatásként élik meg.

A végén, amikor a színpadon kialudt a világítás, megannyi telefon lámpácskája idézte a gyertyák fényét, utalva a köszöntőszöveg aranyalmájára. Egy kérdést tettem fel Janković Annabella egykori tanárnak, a helyi Samu Mihály-iskola igazgatónőjének: hogyan élte meg ezt az ünnepet? És a válasz: jó volt hazajönni!