home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Múltba tekintő révetegek
(—)
2014.02.11.
LXIX. évf. 7. szám

Számos esemény történt az országban és a régióban, valójában azonban már mindenki a márciusi választásokra fókuszál. Ez szinte minden egyéb hírt felülírt a múlt héten, így megkezdődött a politikusok és a hozzájuk közel álló médiumok ilyenkor szokásos különharca. A szájkarate eddig a múlt ködös boncolgatásában merült ki, az eseményeket a karosszékből pattogatott kukoricával követők pedig bizakodhatnak benne, hogy a főszereplők nemsokára konkrétumokkal is előállnak.

Önök a múlt

A Szerb Szocialista Párt székházában koalíciós szerződést kötött a Szerb Szocialista Párt, az Egységes Szerbia és a Nyugdíjasok Pártja. Ennek értelmében a három párt közösen vesz részt a március 16-ai választásokon. A szerződéskötés utáni sajtónyilatkozatban Ivica Dačić, a szocialisták elnöke élesen támadta a jelenlegi ellenzéket azt vetve a szemére, hogy a haladókkal kíván majd szövetkezni. „Az a benyomásom, hogy egyes pártok létezésének az az alapja, hogy a mi koalíciónkat eltávolítják a hatalomból. Vagy egyéb céljuk is van? Mi a felénk hajított téglákból új alapot építettünk, s büszkék vagyunk arra, amit elértünk” — mondta egyebek közt a szocialisták első embere, ezzel azt üzenve a jelenlegi ellenzéknek, Đilasnak, Tadićnak, Čedomir Jovanovićnak és Nenad Čanaknak, hogy az ő értelmezésében ők már a múlt. (Beta)

Dačićnak nincs helye

A liberálisok vezetője, Čedomir Jovanović viszont úgy véli, hogy éppen Dačićnak, „Milošević örökösének és átverős politikájának” nem lesz helye az új kormányban az eurointegráció időszakában. (Tanjug)

Esik szét a DP

Boris Tadić távozásával egyre jobban inog a Demokrata Párt. Hosszan sorolhatnánk, hogy az elmúlt napokban kik léptek ki a pártból. Köztük volt Slobodan Homen és Janko Veselinović is. Homen annak idején az Otpor (Ellenállás) diákmozgalom egyik vezetője volt, 2004-től pedig az Igazságügyi Minisztérium államtitkára. Veselinović a DP parlamenti frakcióvezető-helyettese volt. Az indoklás szerint ők is ugyanabból az okból távoztak, amelyből megannyian előttük. Arra hivatkoznak, hogy a DP-n belül megszűnt a belső demokrácia, illetve Szerbia hosszabb távú jövőképének víziója. Abban már csak mi reménykedünk, hogy nem a múltat sírják vissza ők ketten is... (Tanjug)

Tadić immáron a múlt

Dragan Đilas demokrata pártelnök ezzel szemben úgy vélekedik, hogy napjaink kísértetiesen hasonlítanak a kilencvenes évekre, s a márciusi választásokon csakis a pártja köré tömörült koalícióra adott szavazatok állíthatják meg a haladókat. A DP elnöke is sokat foglalkozhat manapság történelemmel, volt párttársáról, Boris Tadićról ugyanis ekképp nyilatkozott: „Boris Tadić a DP számára a múlt, s nem beszélnék róla. Az elmúlt tizenöt napban hozott döntései mutatják a legjobban, hogy milyen ember. Biztos vagyok benne, hogy megszerezzük mindazoknak a támogatását, akik évekig harcoltak a modern, európai Szerbiáért.” A Blicnek adott interjúban ugyanakkor úgy vélekedett, hogy Tadić nélkül a DP nagyobb támogatottságra számíthat. (Blic)

Živković és a Kurir

Egész heti „adok-kapok” lett végül abból, hogy Zoran Živković, az Új Párt elnöke, egykori miniszterelnök múlt heti sajtótájékoztatóján nyilvánosan összetépte a Kurir napilap egy példányát. Ebben az esetben, akárcsak a héten többször is, szintén előkerült a múltra való hivatkozás, annak boncolgatása is. Az ügyben egyébként megszólaltak a politikusok és a média érdekvédelmi szervezetei is, amelyek egyöntetűen elítélték a cselekedetet. (Kurir)

Megalakult az ÚDP

Niš városában a múlt héten hivatalosan is megalakult az Új Demokrata Párt, s a közgyűlés az új politikai csoportosulás elnökévé Boris Tadić volt államelnököt választotta meg. Tadić is választási győzelmet remél, s az új (ezek szerint általa vezetett) kormány legfőbb feladatának a munkanélküliség és a szegénység felszámolását, valamint a szociális biztonság megteremtését tartja. (B92, Tanjug)

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..