Kilyukadt az ózonpajzs, melegszik a Föld, kettéhasadt az antarktiszi jégtakaró, olvad a jég, szökőár, özönvíz, hurrikán, földrengés, háborús tűzfészkek, atomerőművek meghibásodása... S még hosszabb a rémségek lajstroma. Kétségtelen, hogy a Földön nagy változások történnek. Rengeteg a természeti katasztrófa, és sokan halnak meg miatta. De vajon ez csakugyan a világ végének eljövetelét jelzi? Azt mondják, 2012 nagy változást hoz az egész emberiség számára. A maja naptár innentől kezdve nem számlálja az időt. De vajon valóban bekövetkezik a világvége, melynek eljövetelét már István király idején 1000-re is megjósolták? Volt azonban pánik az ezerötszázas években is, később a világ utolsó napját az 1932. évre, majd 1962. február 7-ére jövendölték, mégis itt vagyunk. Vannak, akik úgy vélik, hogy 2012-ben, mások pedig úgy, hogy 2040. szeptember 8-án következik be a világmindenség pusztulása.
Mitől fél a legjobban? - kérdeztük a héten olvasóinktól.
LUKÁCS Alexander szabadkai kárügyintéző:
- Nem hiszek a jóslatokban, szerintem 2012-ben nem lesz világvége. Az ilyen állítások alaptalanok, már többször megtörtént, hogy megjövendölték a világ pusztulását, persze nem következett be ... Lehet, hogy azért találnak ki ilyeneket, hogy az emberek figyelmét eltereljék a mindennapi gondjaikról. Ez a kérdés jó kis eszmecserére sarkallja az embert: vajon csakugyan eljöhet a világvége, hogyan is nézhet az ki, mi történne utána a Földdel?! Egy kicsit elgondolkodhat az ember magáról az életről, addig sem a politikával foglalkozik. Sokkal fontosabb dolgokra kellene összpontosítania, például a gazdasági helyzetre. Sajnos a helytelen gazdaságpolitika miatt egyre rosszabb az emberek életszínvonala, tehát inkább ezzel kellene inkább foglalkozni. A mostani helyzet nem tőlünk, átlagemberektől függ. A társadalmi rétegek közötti különbség főleg azokban az országokban szembetűnő, amelyek valamikor a keleti blokkba tartoztak. A politikusok és a befolyásos emberek meg az üzleti szférában tevékenykedők egyre több pénzt halmoznak fel, az átlagember pedig mindinkább a lét peremén tengődik.
SZABÓ Julianna zombori nyugdíjas:
- Már annyi mindent átéltem életemben, hogy jóformán semmitől se félek. De hát ebben a korban már mit is remélhetne az ember? Ahogy mondani szokás, megettem már a kenyerem javát. Életemben során több alkalommal is páni félelem lett úrrá rajtam. Legutóbb az 1999-es bombázások alatt éreztem félelmet, hiszen lefekvéskor nem lehettünk benne biztosak, hogy reggel fel is ébredünk. Végtére is azt az időszakot is átvészeltük, mint azóta számos más megpróbáltatást is. A legtöbben félnek az öregedéstől, az idősek a betegségektől, az elmúlástól. Fiatalkoromban nem sokat törődtem az ilyesmivel, de azt azért nem hittem volna, hogy életünk alkonyán minden garast be kell osztatnunk, hogy kétszer is meg kell gondolnunk, mire költsük, s nem lehetnek nyugodt, békés nyugdíjaséveink. Az elmúlt húsz év azonban megtette a magáét. Viszont edzetté, kitartóvá tett bennünket, s rádöbbentett arra, hogy az ember mennyi mindent kibír. De hiszen ismerjük a mondást: ami nem pusztít el, az megerősít.
BATHÁZI Ákos szabadkai munkanélküli:
- Még nem is gondolkodtam el ezen a kérdésen, azt sem tudom, félek-e egyáltalán valamitől. Talán a gyógyíthatatlan betegségektől. A munkanélküliségtől nem félek, mivel ugyanis egy ideje én is a munkanélküliek népes táborába tartozom. A pénztelenséghez már hozzászoktunk. Vásárláskor nem mindig azt vesszük meg, amit szeretnénk, hanem amire pénzünk van. Bízom benne, hogy ez az állapot nem tart örökké, s egyszer ez az ország is elindul a felemelkedés útján. Lehet, hogy ez az elvárás túlzás, de ennyi rossz után, amennyi az elmúlt évtizedekben ért bennünket, csakis jobb jöhet. Kérdés azonban, hogy mikor, és egyáltalán megérjük-e. De optimistának kell lennünk, keseregve, magunkba roskadva nem fordul jobbra a sorsunk.
SEBESTYÉN Gáspár királyhalmi földműves:
- Földművesként és gyümölcstermelőként elsősorban az időjárási viszontagságoktól, az aszálytól, a jégveréstől, a kártevőktől tartok leginkább. Már előre félek a nyártól, mivel az enyhe tél miatt várhatóan megszaporodnak az élősködők, s az irtásuk alaposan megvámolja a termelőket. Magánemberként természetesen családomért, barátaimért, ismerőseimért és önmagamért aggódom, tartok a betegségektől és iszonyodom az erőszak minden formájától. Megdöbbentő az a rengeteg erőszak, ami a tv-híradókból és más műsorokból, filmekből zúdul ránk. S akkor még csodálkozunk rajta, hogy agresszívek a fiatalok, nem értjük, miért történik annyiszor verekedés a szórakozóhelyeken. Abból tanulnak, amit maguk körül látnak. Reméljük, háborúktól már nem kell tartanunk, a szegénységtől viszont annál inkább. Mi, földművesek még valahogy megteremtjük a betevőt, de mi lesz a sorsuk azoknak, akik munkaerő-felesleggé váltak? Nekik sajnos sokkal több félnivalójuk van. S akkor nem is említettem a hajléktalanokat, akik legtöbbször a szabad ég alatt hajtják álomra a fejüket. Ha rájuk gondolok, akkor azt mondom: mi ne panaszkodjunk. Amíg fedél van a fejünk felett és napjában háromszor friss kenyér kerül az asztalra, addig inkább hallgassunk, s várjuk a szebbet, a jobbat, hiszen ennek is el kell jönnie.