Régi álmom volt a Ledincei-tó felkeresése, így késő délelőtt afelé vettük az irányt. Nem volt nehéz a megfelelő útra kanyarodni a Fruška gorán, a megannyi látnivalót rejtő Tarcal-hegy számos célállomása egy okostelefonnal simán elérhető, számtalan leírást és videót találhatunk mindegyikről az interneten. A tóhoz vezető úton megpillantottunk egy forrást — és máris megálltunk, kávét főztünk a gázpalackon, és jókat kortyoltunk a Zvečan-forrás hűs vizéből, bámultuk a zöld erdőt, hallgattuk a madarakat, és beszélgettünk az arra járókkal. Kedvesek és közvetlenek az emberek, a helyiek és a turisták is. Egy fiatal, szlovén párral és két helyi asszonnyal időztünk a szebb napokat látott, retró pihenőhelyen — és csalódottan hallottuk, hogy a magánkézben levő tó melletti terület őre aznap nincs jókedvében, nem enged át az ösvény végén a tóhoz, pedig általában egy-két sörért vagy annak áráért elnéző szokott lenni. Több visszafordított kirándulóval találkoztunk, ám nem szoktuk könnyen adni az álmainkat, így útnak indultunk, s a kanyargós, benőtt, 200 méteres, könnyű gyalogtúra után hihetetlen mázlink volt — egyszerűen elsétáltunk a raktárépület mellett, ahol az őr szemmel láthatóan nagyon el volt foglalva, és néhány lépés után szemünk elé tárult a csoda: a sziklák között megbúvó, zöld gyönyörűség, az egykori kőbánya helyén a talajvizekből és hegyi forrásokból kialakult tó. Háborítatlanul élvezhettük a látványát, a szem és a lélek nem tud betelni. Egy horgászra is rábukkantunk, gyönyörű halakat fogott ki a vízből, s elmesélte, őt még átengedte az őr. Nemsokára egy kisebb tömeg verődött össze — mások is újra próbálkoztak, miután látták, hogy mi nem tértünk vissza. Hamarosan néhány fürdőző is akadt, sőt, egy fiatalokból álló csoport sütögetni kezdett, s az őr is megjelent — kedélyesen beszélgetett mindenkivel. A víznek nem tudok sokáig ellenállni, így én is csobbantam. Hű!

Utunk még aznap a Beli majdanhoz vezetett — ez is egy olyan csoda, amely a bakancslistámon szerepelt (a Vajdaság turisztikai értékei Facebook-csoportnak köszönhetem az ötleteket). A XIII. századi, elhagyatott kőbánya sokszemű óriás az erdő közepén — mintegy 4 méter magas, kőoszlopok tartják, a bejárata több tíz méter széles, és kb. ugyanilyen mélyen nyúlik be a föld alá. Rakovacon található, rövid, ám annál meredekebb ösvényen közelíthető meg, az odavezető utat táblák jelzik. A képeken barátságosabbnak tűnt. Bejárható, bár tábla figyelmeztet arra, hogy tilos a belépés. Előtte az erdőben asztalok padokkal (de jót vacsoráztunk az otthonról hozott finomságokból!), s érdemes felmenni a barlang fölé vezető lépcsős földúton, csodálatos a kilátás.

Sötét volt már, mire a szálláshelyre értünk, mely tisztaságával, felszereltségével, otthonosságával lenyűgöző volt, mindenkinek ajánlom a Branko Ćopić utcában. Egy rövid pihenő után egy esti sétával és egy családi pizzával gazdagabban tértünk vissza Levente fiammal, és mondanom sem kell, hogy nagyon jót aludtunk.

Nem vagyunk korán kelők, így másnap jócskán 10 óra után indultunk útnak. Gyors kompromisszumot kötöttünk a párommal: elautózunk a Sofijini izvori nevű kegyhelyhez, ott eltöltünk egy órácskát, s utána sötétedésig pecázhat, ahol csak jólesik neki. Lemzsér és Sviloš között, négyes útkereszteződésben fekszik az erdő bejáratánál, kereszt jelzi a befelé vezető utat az energiamezőhöz. Rengetegen járnak oda — imádkozni, meditálni, gyógyulni, szentképek és kis tárgyak fejezik ki a vissza-visszatérők háláját. Van bennünk egy nagy adag spiritualitás, mély istenhit — számunkra megrendítő és felemelő volt ott lenni. Egyébként a túloldalon padok, asztalok, sőt egy tűzhely is várja azokat, akik lelkileg felkészülten lépnének be — érdemes ott megállni, elmélyülni, az erdő minden érzékszervünket nyitottá teszi.

A Duna kihagyhatatlan — így pecázni végül Bánmonostor és Dombó között álltunk meg, a helyet még az odaúton kinézte a párom. Az aszály kettévágta a folyót, milliónyi kagyló szárad az aszály miatt átformált tájban, hattyúk úsznak a kialakult tavacskákban, a „megmaradt” Duna partján pedig rögtönzött strand alakult ki — egy elhagyatott csónak mélyén leírhatatlanul pihentető mély alvás után Leventével csatlakoztunk a fürdőzőkhöz. A naplementét itt vártuk be — szebbet talán csak a Tiszánál láttam.

A Zvečan-forrás a Ledincei-tó közelében — hűsítő vizét palackba töltöttük, ezt kapták ajándékba az itthoniak

Egy kis nosztalgia — szebb napokat látott pihenőhely

Csipkerózsika akár itt is aludhatná álmát — elhagyatott betonépület a tó felé vezető úton

Kitaposott ösvény vezet a sziklák között megbúvó kristálytiszta tóhoz

Teljes pompájában a Ledincei-tó

Erdő után is erdő 

Vacsorára itt terítettünk — a XIII. századi, elhagyatott Beli majdan kőbánya előtt kialakított kirándulóhely Dombónál

Föld alatti „szemek” — a Beli majdan látványa nem hagy hidegen

A Sofijini izvori kegyhely bejárata Nagylemzséren

Kagylótemető Bánmonostor és Dombó között — kettévált a Duna a szárazságtól