Március első vasárnapján ünnepeljük a nagymamák napját. Ennek, a nálunk még nem igazán népszerűnek mondható napnak a megünneplését a Slow Food elnevezésű nemzetközi mozgalom kezdeményezte, amely az egyes országok és régiók étkezési hagyományainak, a helyi étkultúrának, a gasztro-kulturális sokrétűségnek a megőrzése, védelme érdekében jött létre. A helyhez kötődő termények, termékek, élelmiszerek, ételek, étkezési hagyományok támogatására alakult civil szerveződés 1989-ben Párizsban jött létre. Elnevezésével a gyorsétkezdei ''fast food” étkezési stílus ellentettjére, a ''lassú”, odafigyelő, komótos étkezésre, a hagyományos és nemes táplálkozásra irányítja a figyelmet.
A kezdeményezéshez már 132 ország csatlakozott. Az anyák napja mintájára meghirdetett nagymamák napjának jelentősége abban rejlik, hogy felhívja a figyelmet a nagymamák gondoskodó magatartására, finom és egészséges főztjére, a stresszmentes és az egészséges életmód fontosságára.
A nagymamák azok, akik még mindennap sütöttek, főztek, gyúrták a tésztát, sütötték a kenyeret. Biztosak vagyunk abban, hogy a legtöbb olvasónk hálásan gondol saját nagymamájára, és az életet olyannyira gazdagító nagyszülői szeretetre. Hiszen oly sokat köszönhetünk nekik... Mekkora szeretettel, mennyi türelemmel nevelgetik unokáikat, kis szívükbe sok-sok nemeset, jót, értékeset elültetnek. Csodálatos a nagymamák gyengédsége, jósága, figyelmes szeretete. Ki tud olyan finom tyúkhúslevest, ízletes paprikást főzni, csirkét sütni, mint ők? Ki lep meg olyan keltkaláccsal bennünket, mint a nagyi? Ha a nyugdíjából nem is képes nagy ajándékokat vásárolni, leleményesen talál rá módot, hogy jelét adja szeretetének. Rá mindig lehet számítani. Őt mindenről meg lehet kérdezni, nála mindig megértésre találunk. Panaszainkat komolyan veszi, bizalomkeltő a magatartása, ezért a titkainkat is elmondhatjuk neki. A seb egész biztosan begyógyul, ha ő ápolja! Nem is fáj már az ütés nyoma, mert a csókjainak gyógyító hatása van. Mosolyát, simogató kezét, ölelő karját, mint legszebb gyermekkori emlékeink egyikét, őrizzük. Mindez kitörölhetetlen, mély nyomot hagy az ember életében.
Ezért egy külön napot szentelhetünk a nagyanyai szeretetnek. Nemigen ismert, de létezik egy nap az évben, amikor külön szeretettel köszönthetjük a nagymamákat. Ez március első vasárnapja.
Milyen emlékeket őriz a nagymamájáról? - kérdeztük olvasóinktól a héten.
LIPPAI Anna magyarkanizsai nyugdíjas:
- Az én nagymamám már nagyon régen meghalt, de igazán szép emlékeket őrzök róla. Emlékszem, mindig nagyon korán kelt, ellátta a jószágot, bedagasztotta a kenyértésztát, feltette az ebédet főni, úgyhogy mire mi, unokák felébredtünk, ő már varrt vagy gyomlált a kertben. Nem volt hozzánk túl kedves, mégis éreztük a szeretetét. Abban az időben nem nyájas viselkedésre nevelték a gyerekeket. Szűkszavú asszony volt, a nagyapámmal soha nem feleselt, de nekünk sok mindent megengedett, amit a nagyapánk nem. Felülhettünk például a lovuknak, a Marának a hátára, és sárgabarackot is ehettünk a fáról, amennyi csak belénk fért. Persze a házimunkából is ki kellett vennünk a részünket, de egyáltalán nem esett nehezünkre. Szeretetre méltó nagyanyánk volt, aki bármit megtett volna értünk. Nagyon szép emlékeket őrzök róla.
VADÓCZ Gyula topolyai kőműves:
- A nagymamám egy csodálatos asszony volt, akárcsak az édesanyám. Mindig mosolygott, nagyon sokat dolgozott, de soha nem panaszkodott, hogy fáradt. Bennünket, unokákat kényeztetett, a legfinomabb ételeket készítette el nekünk. Hogy milyen csodás hájas kiflit tudott sütni! És nagyon szépen énekelt. Tőle tanultam a legszebb népdalokat. Amikor az én kislányom megszületett, a nagyanyám már súlyos beteg volt. De soha egyetlen szóval sem panaszkodott. Elfogadott mindenkit olyannak, amilyen, senkit nem akart ,,jobb
belátásra bírni', nem szólt bele a dolgainkba. Azt hiszem, ilyen asszonyok ma már nincsenek.
ÖRDÖG Viktória palicsi eladó:
- Szerencsére még mindkét nagymamám él, úgyhogy én szerencsés helyzetben vagyok. Akármire szükségem van, mondjuk, ha befőttet vagy savanyúságot kellene eltenni, versengeni kezdenek egymás között, hogy melyikük vállalja ezt a feladatot. Ez persze érthető is, hiszen én vagyok az egyetlen unokájuk, ráadásul az édesanyámat is elvesztettem néhány évvel ezelőtt. A nagyik nekem mindig mentsvárként szolgáltak. Hozzájuk bármikor mehettem, ha gondom, bajom volt, még akkor is falaztak nekem, ha a városból esténként később értem haza a kelleténél. Szinte tejben-vajban fürösztenének még ma is, ha hagynám. De most már inkább én igyekszem segíteni nekik a ház körüli munkában, és nagyon szeretem meglepni őket valami kedves ajándékkal. Bori nagyim kiváló csirkepaprikást készít, Juli mamám pedig olyan kalácsokat süt, mint senki más. Akármit hozzon is a jövő, én remélem, hogy hozzájuk hasonló nagymama leszek egy napon én is.
SÁFRÁNY János szabadkai munkanélküli:
- Az apai nagyanyámról nincsenek szép emlékeim, alig ismertem. Németországban éltek a nagyapámmal, és csak ünnepekkor jöttek haza látogatóba. Olyankor persze hoztak drága ajándékokat, de hogy milyen emberek is voltak valójában, nem igazán tudtam megítélni. Nem úgy az anyai nagyanyám! Ő aztán a lelkét is kitette értünk, unokákért. Nyaranta öt unokára vigyázott, sütött, főzött, mosott ránk, és mi olyan jól éreztük magunkat nála, hogy nem is vágytunk haza hetekig. Igaz, hogy sokszor becsaptuk, elcsentünk ezt-azt az éléskamrából, de megbántani nem tudtuk volna soha. Ő pedig mindig úgy tett, mintha észre se venné, miben sántikálunk. Nagyon bölcs asszony volt, a szeretete határtalan. A szomszédok közül is mindenki szerette, soha nem pletykálkodott, szorgalmas és pedáns volt. És hogy tudott főzni! Olyan finom ételeket nem készít a világ legelismertebb szakácsa sem...
REMES Ildikó szabadkai tanuló:
- Nagyon szeretem a nagymamámat, mert mindig kedves és odaadó. Sosem büntet meg, nem kiabál. Mindig mosolyog, még akkor is, ha fáradt vagy fáj valamije. Nem esik nehezére reggel korán eljönni hozzánk a város túlsó feléről csak azért, hogy ebédet főzzön, feltakarítson, vigyázzon ránk. Nagyon sokat segít anyunak, elvégzi a házimunkát, amíg anyu dolgozik. Vele és a húgommal is sokat foglalkozik. A legtöbbször vele tanulunk, de együtt játszunk is meg kézimunkázunk. Szereti a sorozatokat, de mellettünk megszerette a rajzfilmeket is. Nagyon szeretném, ha a nagymamám még nagyon-nagyon sokáig itt lenne velünk...