Mi a műanyagok lényege? Könnyűek, sokrétűen felhasználhatóak, olcsón előállíthatóak, strapabíróak. Ezen előnyös tulajdonságaik miatt nem véletlen, hogy a felfedezésük után az előállított mennyiségük az 1930-as, 1940-es években induló tömeggyártásuk óta folyamatosan nőtt.
A műanyagok egyre több alkalmazásban váltották ki a hagyományos anyagokat (pl. fa, fém), manapság pedig már évente 300 millió tonnányit termelnek belőlük. A mai modern technikával és a különféle okoseszközökkel behálózott világunkban már nélkülözhetetlen anyagoknak tekinthetőek, és nemcsak a digitális világ eszközeinek nagy része készül műanyag alkatrészekből, hanem az épületszigeteléstől kezdve a gyógyszerek és az élelmiszerek csomagolásán át a csatornacsövekig vagy az autókig életünk minden területén jelen vannak. A műanyagok felvevőpiaca Európában a legnagyobb, és legtöbbször csak egyszer használjuk fel őket. A műanyagok mindennapjainkban betöltött szerepét jól mutatják az alábbi adatok: A műanyaggyártás a világban évente eléri a 300 millió tonnát. Az EU-ban 24 millió tonna műanyagot csak csomagolásra használnak fel. Az előállított mennyiségnek csak mintegy 10%-át hasznosítják újra, a többi hulladék, és ebből több százezer tonnányi kerül a környezetbe.
A legelterjedtebb műanyagtípusok a hosszú szénláncvázú polietilén (PE), a polipropilén (PP), a polivinil-klorid (PVC), a polietilén-tereftalát (PET) és a polisztirol (PS). Kémiai szerkezetük stabillá és ellenállóvá teszi őket, ezért kevésbé fogékonyak a környezetben zajló lebontási folyamatokra, melyeket a mikroorganizmusok és a gombák végeznek. A kémiai folyamatokkal szemben is ellenállóak, oxidációjuk csak nagyon lassan következik be. A tartós és egyre növekvő környezetszennyezés mellett egyes komponensek sokszor már rendkívül kis koncentrációban is maradandó változásokat okoznak az életközösségek genetikájában, csökkentve a szaporodási képességet és növelve a mutációk számát. Tovább aprózódva bekerülnek a táplálékláncba is, felhalmozódhatnak a magasabb rendű élőlényekben, és a jövőnkre nézve szinte beláthatatlan veszélyek forrásai.
Így jutunk el a mikroműanyagokhoz. Mik is ezek valójában? A környezetbe kikerült műanyaghulladékok döntő többsége nem bomlik le, hanem nagyon apró részekre esik szét. Viszont ugyanúgy műanyag, és láthatatlanul még veszélyesebb, mint előtte. Mikroműanyagnak az 5 mm-nél kisebb, a környezetbe kerülő műanyagdarabokat nevezik. Természetes vizeinkbe két főbb úton kerülhetnek be: a szintetikus szövetből készült ruhák mosásából és a kozmetikai szerekből (ezekbe szándékosan tesznek apró műanyag golyócskákat), valamint a környezetben jelen lévő műanyaghulladékok (például az autógumi, szigetelések) fizikai-kémiai aprózódása útján. A műanyaghulladékok aprózódásából keletkező 5 mm-nél kisebb mikrorészecskéket az 1970-es években figyelték meg először, de csak a 2000-es évektől kezdődően kerültek fokozottabban a figyelem középpontjába. Ezeket másodlagos mikroműanyagoknak nevezik, hiszen azok nem rendeltetésüknél fogva ilyen méretűek. Speciális csoportjukként fogható fel a hétköznapi életünk során használt tárgyak kopásából eredő mikroműanyag-szennyezés.
Napjainkban már szinte minden természetes vízben kimutatták a mikroműanyag jelenlétét: óceánokban, tengerekben, tavakban, folyókban. Csak példaként említenénk, hogy a Duna éves mikroműanyag-hozama 1500 tonnára becsülhető, de a tengerek és az óceánok szennyezettsége jóval nagyobb. Milyen hatással vannak a mikroműanyagok az állatokra és az emberekre? A PET-palackok ugyan nem képesek bekerülni a táplálékláncba, de a fizikai-kémiai folyamatok során aprózódó műanyagok igen. A mikroműanyagok már anyagukban is kémiai veszélyt hordoznak, ám mivel képesek a vizekben jelen lévő szerves szennyezők megkötésére, így azokat koncentráltabb formában juttatják az élőlényekbe. Ezt igazolják az európai édesvizeken végzett kísérletek is. A mikroműanyag már az ivóvízben is jelen van. A német vízművek kimutatták, hogy 1 m3 ivóvízben átlagosan 7 mikroműanyag-részecske található. Erről a területről sajnos rendkívül hiányosak az ismeretek, és a humán metabolizmusra való hatásukról semmiféle tudásunk sincs. Az viszont köztudomású, hogy a hagyományos csomagolóanyagokból (élelmiszerekkel érintkező anyagok) a vegyületek — különböző mértékben — bejutnak az ételbe. A mikroműanyagok az állatok tápcsatornájába érve önmagukban is veszélyesek, de mivel különféle szennyező anyagok tapadhatnak meg rajtuk, az emberre nézve is kockázatosak, hiszen a tengeri halak, kagylók az élelmiszerláncba is bekerülnek.
A szakértők azt mondják, hogy a felszíni vizek mikroműanyag-tartalma az emberi egészségre — jelen ismereteink szerint — közvetlenül nem veszélyes, a folyók vízitúrázásra és a kijelölt strandokon való fürdésre továbbra is alkalmasak. Ezzel a gonddal azonban a hosszú távú káros hatások elkerülése végett mindenképp foglalkozni kell.
