A népmese évszázadok során formálódott történetet mond el, aminek üzenete mindig valami általános, örök érvényű igazság. A népmesék számos szállal kapcsolódnak az őket alkotó társadalomhoz, az adott világképhez, hiedelemvilághoz. A népmesemondók többnyire a paraszti réteghez tartoztak, de a népmesék nem kötődnek szorosan ehhez a néposztályhoz. Ma is elevenen élnek, mert az a társadalom, amelyet ábrázolnak, egy ideális, 18-19. századi paraszti társadalom. A mesélés, a meseolvasás nemcsak szórakozás, hanem bizonyos magatartásformák gyakorlására is ösztönöz, fejleszti az igazságérzetet, az értékrendet. A gyermekek nevelésében ezért is volt - és van ma is - fontos szerepe.
Szeptember 30-án, Benedek Elek meseírónk születésnapján ünnepeljük a népmese napját. Ezt első ízben 2005. szeptember 30-án rendezték meg. A nap célja, hogy a könyvtárosok, az óvónők, a pedagógusok és a mesével foglalkozó szakemberek, valamint a meseszerető gyerekek és felnőttek ezen a napon megkülönböztetett tisztelettel forduljanak mind a magyar, mind más népek meséi felé.
Mesél-e? - kérdeztük a héten olvasóinktól.
Németh Aranka szabadkai építész:
- Nagyon sokat mesélek a gyermekeimnek. åk még abban a korban vannak, hogy igénylik a mesét. Én is nagyon szeretem őket, legyen szó állat- vagy tündérmeséről, mindig kedvem lelem magam is a mesélésben. Kislánykoromban az édesapám sokszor mesélt nekem, olvasott is a meséskönyvekből, de inkább ő maga találta ki a történeteket. Ezeknek általában én voltam a főszereplőjük, és ez önbizalmat adott nekem. Elképzeltem, hogy én vagyok a királylány, a tündér, és mindig tudtam, hogy a mese jól végződik. A gyermekeimnek sok meséskönyvük van, azokból a legtöbb mesét többször is el kell olvasnom nekik. Nem unják meg, akárhányszor hallják is. Én úgy vélem, hogy a mese és a mesélés fejleszti a gyermekek személyiségét, gazdagítja a szókincsüket, könnyebben ki tudják fejezni magukat, és általa még az olvasást is megszeretik. A mesélésben az is jó, hogy olyankor, ugye, együtt vagyunk, csak egymásra figyelünk. Nem értem meg azokat az ismerőseimet - szép számban vannak ilyenek! - akik szerint nem fontos a mesélés. Azt mondják, nekik erre sem idejük, sem kedvük, a gyerek meg úgyis megtanul mindent az iskolában, amire szüksége lesz. Én ezt egészen másképp látom, és nagyon örülök annak, hogy a gyermekeim szeretik, ha mesélek nekik.
Szűcs Irén újvidéki tanárnő:
- Az óráimon rengeteget mesélek a diákjaimnak. Otthon már nem mondok mesét, mert a lányom már felnőtt. å a beszélgetéseket igényli, amikor elmondjuk egymásnak, hogy telt el a napunk, mi újság a munkahelyünkön stb. Kislány korában nagyon szerette a meséskönyveket, egyik kedvence a Hetvenhét magyar népmese című, igencsak vaskos könyv volt. Abból minden mesét többször is elolvasott, ezenkívül gyakran kérte, hogy én is meséljek neki. A rajzfilmeket is kedvelte, kiváltképpen a klasszikus mesefilmeket. Előfordult, hogy ő olvasott fel nekem, és én figyelmesen végighallgattam, közben kérdeztem is, ahogyan ő szokta. Ettől ő felnőttnek érezhette magát és úgy hiszem, ez növelte az önbizalmát. Megőriztem a kedvenc meséskönyveit, és remélem, hogy nemsokára megint olvashatok belőlük, de most már az unokáimnak.
Bosnyák Ildikó palicsi varrónő:
- Keveset mesélek, mert nem jut rá időm. A fiam egyébként sem kéri soha, hogy olvassak vagy meséljek neki, mert mindent, ami érdekli, megtalál az interneten vagy a televízióban. Sok mesefilmet tartalmazó DVD-je van, azokat nézegeti néha, de inkább a tévé rajzfilmjei érdeklik. Többször elmondtam már neki, hogy a tévében sugárzott rajzfilmek többsége nem neki való, sőt egyetlen gyereknek sem való, mert agresszivitást vált ki, sok bennük az erőszak, de ő fittyet hány az intelmeimre. Sajnálom, hogy nem tudok többet foglalkozni vele, de négy műszakban dolgozni, rendben tartani a házat, főzni, mosni - bizony nem könnyű. Holtfáradtan érek haza a munkából, s akkor már nincs kedvem mesélni, mesét olvasni. A nagymama azonban gyakran mesél neki régi történeteket, és ezeket a fiam később elmondja nekem. Ilyenkor szoktunk cseverészni egy kicsit, megbeszéljük, kinek milyen napja volt. Jövőre óvodába indul, és ott majd mesélnek neki az óvó nénik.
Török Viola nagybecskereki segédóvónő:
Pedagógusként sokat mesélek a gyermekeknek, hiszen ez a munkám része. A mese, a mesélés nagyon fontos a gyermekek mentális és érzelmi fejlődéséhez, segít kialakítani a beszédkészséget, gazdagítja a szókincset, fejleszti a kommunikációs képességet. A gyermekek tanulnak a mesékből, amelyek jó példával szolgálnak. Megtanulják belőlük, hogy jónak kell lenni, segítőkésznek, mert ha gonoszak vagyunk, büntetésben részesülünk. Általában a gyakorlatban is feldolgozzuk a mesebeli élethelyzeteket, rámutatunk arra, mi a helyes és mi nem. Ezekből a gyermekek nagyon sokat tanulnak, nem beszélve arról, hogy a szülő-gyermek kapcsolatnak is milyen jót tesz a mesélés, a kommunikáció. Ezen gondolkozzon el minden szülő, és ne sajnálja az idejét a gyermekétől, mert azzal csak árt neki. Nem muszáj kizárólag meséket olvasni, de beszélgessenek sokat. Nagyon fontos, hogy verbálisan is kommunikáljanak, ne csak üljenek szótlanul a tévé előtt.
Juhász Adrián szabadkai kisdiák:
- Nagyon szeretem a meséket, és magam is szoktam mesélni a kishúgomnak. Harmadik osztályba járok, és már egész jól olvasok, így az ő meséskönyveiből olvasok fel neki esténként. Csak az a baj, hogy én ezeket a meséket már mind ismerem és unom is egy kicsit, de azért nagyon örülök annak, ha látom, hogy mennyire tetszik a testvéremnek a történet. Anyuék sok meséskönyvet vesznek, meg az ismerősöktől is kapunk használt könyveket, úgyhogy van miből olvasgatni. Engem az őslényekről és a Föld kialakulásáról szóló könyvek érdekelnek igazán, de a húgocskámnak szívesen olvasok meséket is.