Aztán ha itt a szép idő, fogom a bringám, és irány megnézni az újonnan felfedezett csodát. Mivel most rendkívüli helyzet van, és a maradjotthon az úr, egy virtuális sétára viszem önöket Kelebiára. Vegyék fel a bakancslistájukra, és aztán ha elmúlik ez a rossz is, mint egyébként mindenkor minden rossz, vegyék lábuk alá az utat, addigra biztosan még a krónikus otthonülők is ráéheznek egy jó nagy mozgásra.

A XVIII. század utolsó harmadában, amikor Szabadka elnyerte a szabad királyi város címet, több kataszteri térkép is készült a városról és a környező pusztákról, így a Kelebiai-pusztáról is. Az elsőt Kováts Károly Lipót készítette 1778-ban. Ezen a tanyák még nincsenek bejelölve, de a legfontosabb utak és elnevezéseik igen, köztük a ma is létező Krnajski utca (tanyasi sor). Ez a helynév bizonyítja, hogy a Krnajski család már a XVIII. század közepén Kelebián élt. Családközösségük már abban az időben kialakította a tanyasi sort. A másik, 1788-ból származó térkép már jelöli a tanyát és a kutakat is. A Kizúr István utcában ma is létező gémeskutakat a XVIII. században fúrták, amit az említett térkép is tanúsít. A kutakat nem a gyepen ásták ki, mint a tanyákon általában, hanem az utca szabályozási vonalán, vagyis közvetlenül a ház előtt. A XVIII. században egy kút többet ért, mint két tanyasi épület. A gémeskutak magassága szinte egyforma. A gémek átlagmagassága 7 méter, a kútágas átlaghosszúsága 4-4,5 méter, a kútostor hossza pedig a kút mélységétől függ. A kútkávát korábban deszkából, az újabb korban pedig betonból építették.

A 13 kút címszó alatt bukkantam rá erre a szövegre meg egy kerítés előtt ágaskodó gémeskút rajzára, és máris felkeltette a kíváncsiságomat. Miért éppen tizenhárom? Mind megvan? Milyen állapotban? Hogy került egymás mellé ennyi gémeskút? És egyáltalán, mit jelent a népi építészeti örökség terén a védelem?

Szerencsére az intézet igazgatónője, Silling Léda mindig kapható egy jó kis beszélgetésre. A régi dokumentumokkal borított asztalára ezúttal is mennyei török kávét kerít, mesél, mutogat, magyaráz lelkesen. Most készül az intézmény soron következő kiskönyve, mely a misztikus 13 kútról szól majd, pontosabban a kelebiai népi építészeti emlékekről, melyekből akad bőven, és ezt a kiadványt éppen ő írja, úgyhogy jókor kerestem — mondja.

— A tizenhárom kút, mely védelem alá lett téve még anno 1955-ben, valójában egy szállássornak a kútjai. Elkezdtem kutatni, nagyon kíváncsi voltam, hogy miért éppen ez a tizenhárom kút, honnan ez az ötlet, hogy éppen ezeket helyezzék védelem alá. Nos azért, mert ezek maradtak meg. A szabadkai levéltárnak nagyon jó térképgyűjteménye van, mely hozzáférhető CD-n is, meg a honlapján is lehet nézegetni (http://suarhiv.co.rs), ám nekem ez nem volt elég, hanem az 1782 és 1785 között készült, magyarországi, első katonai felmérés térképén is megkerestem a Szabadka környéki kutakat. És igen sok volt belőlük! Minden út mentén, mely kifelé vezetett a városból. Érdekes, hogy Szabadka északi meg nyugati részén, a Mélykút, Baja felé vezető útvonalakon sok kút volt, míg a másik oldalon, délre és kelet felé lényegesen kevesebb.

Az említett Krnajski soron, a mostani Kizur István utcának a vége felé egy gémeskút még megmaradt, megvan a gémje is, meg a kútja is — meséli Léda. A kútja át lett falazva téglából, de megvan, viszont a szomszédos gémeskútból, kettővel kijjebb, Kelebiától a határ felé már csak a kút maradt meg, egy lyuk, le van fedve, nincs gém, se káva, semmi, csak a kút — részletezi.

— Már akkor azt írták róluk, hogy itt sorba rendeződtek a szállások, szóval nem elszórt településtípus volt, ami egyébként nem nagyon jellemző. Több mint valószínű, hogy egy vagy két családnak a rokonsága élt itt, ezért van ez a furcsa felparcellázás, ez mind együttesen vezetett oda, hogy védelem alá kerüljenek. És nemcsak maguk a kutak, hanem a Krnajski-ház is. Nagyon rossz állapotban van. Amikor nemrégiben kilátogattam, már a tető is be volt dőlve. Előtte volt egy kút, ma már csak le van fedve egy bádoggal. Nagyon furcsa a telek elrendezése, hozzávásároltak a parcellához egy részt, hogy a gazdasági építményeket oda tehessék. Hagyományosan úgy szokott lenni, hogy a parcella hosszában, az egyik oldalra fektetve épül a ház, megy majdnem az útig, és a másik oldalon vannak a gazdasági épületek, afelé, ahonnan nyílik maga az ajtó a házba. Háromosztatú (konyha-szoba-kamra), alföldi háztípusról van szó. Ennél a háznál azonban, mivel nagyon keskeny a parcella, a gazdasági épületek a másik oldalára kerültek. Még megvan a szántalpas hambár az udvarban. El lehet arra sétálni és megnézni! A fal kidőlt, így látható, hogy egy része vert falú épület volt. Ezeknek csak egy egész kicsi, néhány centis alapot vertek. A másik része már vályogtéglás volt, ahogy a család terjeszkedett, a hátsó, hozzáépített része már mind vályogtéglából készült.

Maga egész Kelebia egy nagyon érdekes mese — fogalmaz, és kifejti, hogy sok népi dolog megvan még.

— A határ felé vezető főúton, ott, ahol egykor két-három mezőgazdasági patika volt egymás mellett, nagyon szépen felújítottak két szántalpas hambárt. Az egyiknek — majd figyeld meg! — még nádtetőt is tettek! Be vannak meszelve, szántalpakon, szépen ott áll a kettő egymás mellett, éppen úgy, ahogy egy gazdasági udvarban kell hogy legyen. Van még egy porta, ahol három ilyen hambár áll, az egyik szántalpas, tapasztott, ezért nem láttam, hogy vesszőből fonott-e, vagy sem. Ha a hambárt már nem használják, egy idő után elkezd pörögni róla a tapasztás, és akkor láthatjuk, hogy deszka volt alatta, vagy vesszőből fonott-e. Ez, a főút mellett nagyon szépen be van tapasztva, viszont a másik az már mutatja magát, meszelik, de le van pörögve róla, és látható, hogy vesszős. Az egyik mellékutcában, ahogy bemegyünk a Kizur István utca felől, az egyik udvarban van még kettő. Nekem kívülről úgy tűnt, hogy azokat még funkciójukban használják, kukorica vagy valami gabona van bennük. És ha mész még tovább, akkor ott van még egy-két ilyen ház, mint a Krnajski-ház, eredeti, alföldi, háromosztatú. A kéményeket már nem látom, de ezekben biztos, hogy nyitott kémények voltak, csak átalakították őket, ahogy a szükséglet diktálta.

A népi építészeti örökségnek ez a sorsa, hogy amint nincs funkciójában, már nem gondozzák — mondja, amikor arról faggatom, mi értelme van annak, hogy valamit védelem alá helyeznek, és mégsem marad meg az utókor számára.

— Ha kidől egy gém, mit mondhat a műemlékvédelem? Hogy állítsa vissza? Ezt az egyet, mely még megvan, megígérték, hogy őrzik, vigyáznak rá, oda van erősítve a kerítéshez is, hogy ne dőljön ki. Ha a gém tönkremegy, helyette csak másikat, újat tudnának tenni, és akkor az ugye már nem ugyanaz. Az egyik kelebiai udvarban van egy gémeskút, a kávája téglából van kiépítve, ám szerintem az csak dísz. Nagyon sok ház sincs már meg, melyek előtt a tizenhárom kút valamelyike állt. Úgyhogy jó, hogy ez az egy megmaradt!

A gémeskutakról szóló kiskönyv még az idén megjelenik, és be is mutatják majd — a járvány után.