Ünnepi beszédet mondott Ótott Róbert, a Tartományi Kormány alelnöke.

— Vajon 177 évvel ezelőtt gondolt-e valaki arra, hogy ez a nap, ez a dátum, a történelmi pillanatként emlegetett akkori magatartás milyen jelentős szerepet tölt majd be nemzetünk életében? Vajon akkor, azokban az érzelemdús, ám kilátástalan időkben elképzelhetőnek tartotta volna-e bárki azt, hogy a történelem számunkra olykor fájó, szívbe markoló eseményeit követően is büszke magyarok sokasága ünnepli majd a Kárpát-medence egy picinyke szegletében, ebben a kicsi, mégis oly jelentős, vajdasági, bánsági faluban kokárdával a mellén, fejét felemelve, az ég felé meredő, önbizalmat árasztó tekintettel az 1848-as forradalom kitörésének évfordulóját, amely gyökereiben változtatta meg a magyar nemzet sorsát? Arra a forradalomra és szabadságharcra emlékezünk ma, amely az egyik legmeghatározóbb eseményként íródott be a magyarság történelmébe, és nemzeti identitásunk alapkövévé vált, hiszen az összetartó nemzetet alkotó embereknek, így nekünk is, rendkívül fontos, hogy tudjuk, honnan jöttünk, hová tartozunk, és azt is, merre tartunk. Március 15-e számunkra ezért olyan, mint a zsenge gyümölcsfa mellé állított karó: megtartja a mélyről táplálkozó fiatal hajtásokat, hogy bő termést hozzanak, és mindvégig segíti a gyökereket abban, hogy azok minél mélyebbre hatoljanak. Azért gyűltünk ma itt össze, hogy azokra a hősökre emlékezzünk, akik 1848-ban bátran kiálltak elveik mellett, akik hittek abban, hogy egy igazságos és szabad országot csak közösen, mindenki összefogásával lehet felépíteni. Az 1848—49-es forradalmat sok nagyszerű ember neve teszi számunkra emlékezetessé, de mindannyiuk közül talán Kossuth személyisége, forradalmisága és tettei emelkednek ki a leginkább, és ha az 1848—49-es szabadságharcra gondolunk, Kossuth neve elsőként jut eszünkbe — mondta Ótott Róbert, aki a beszédében a jelenlegi helyzetre is utalt. — Amikor egy-egy nehéz időszakban elbizonytalanodunk, amikor az élet napi problémái elnyomják a lelkesedést, akkor is emlékeztessenek minket a márciusi ifjak arra, hogy soha nem szabad feladni. Ahogyan 1848-ban, úgy ma is fontos, hogy összetartsunk, hogy erős közösségként összezárjunk. A Vajdasági Magyar Szövetség az a politikai szervezet, amely Szerbiában a normalitásért száll síkra: a közhangulatot meghatározó négy hónap rámutatott arra, hogy bár hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a normalitás természetes állapot, amely magától fenntartható, ez azonban egyáltalán nincs így. Életünk normális kerékvágásba való visszaterelése mindennapjaink legfontosabb feladata, hiszen a szabadság megőrzésének nem csupán a harcokban kell megvalósulnia, hanem a párbeszédben és a tiszteletteljes együttélésben is. Mi építő politikát folytatunk, és úgy akarunk dolgozni a közösségünkért, ahogyan a pesti forradalom hősei küzdöttek a méltóságukért. A közösség ügyeit szeretnénk előrevinni, hogy küzdelmeink kézzelfogható eredményekkel járjanak, mert mi ebben vagyunk érdekeltek. És ez az érzés, a lényünket meghatározó magatartás és hozzáállás a hétköznapok felett áll. Pontosan ezért ma is kijelenthetjük, hogy a szabadság eszméje örök, és bárhogyan alakuljanak is a körülmények, felelősek vagyunk azért, hogy mindezt tisztelettel és alázattal őrizzük meg és éltessük tovább. Éltessük tovább ezt a közösségi szellemet, amely a Kossuth-szobor körül állva mindig erősebbé tesz bennünket! Ahogyan a szabadságharc hősei előtt tisztelgünk, úgy tiszteljük meg azokat is, akik mindennap küzdenek a magyarságukért, a megmaradásukért, és tegyünk meg mindent azért, hogy a magyarság itt, a végeken is életerős és megújuló közösség maradhasson! — hangzott el a megemlékezésen.

Az ünnepség kapcsán Kerekes József, a VMSZ alelnöke, Magyarittabé tanácselnöke nyilatkozott.

— Nálunk van a legdélebbi Kossuth-szobor, amire mi különösen büszkék vagyunk, mert hallottuk a beszédekben is, hogy ennek a szobornak milyen története van, lelökték, átlőtték, és mégis megmaradt. Most lesz tíz éve annak, hogy ellopták, de mégis összefogással, együttes erővel sikerült a hasonmását felállítani. És ez is csak azt mutatja, hogyan tudunk mi még mindig erőt meríteni az 1848—49-es márciusi ifjak elszántságából, hogy ma is itt megmaradjunk.

Patai Attila, a magyarittabéi tanács egyik tagja több mint húsz éve szervezője ennek a rendezvénynek.

— Minden március 15-e nagyon fontos a magyarittabéiek számára, és minden évben lelkesebbek és lelkesebbek vagyunk. Minden évben meg kell mutatnunk azt, hogy itt maradtunk, magyarok maradtunk, amit ez a harminckét koszorú is tükröz, hiszen ennyi kisközösség képviselői jöttek el, hogy velünk ünnepeljenek a nemzeti ünnepünkön.

Balázs István, a Bánsági Kárpát Egyesület vezetője Temesvárról érkezett.

— Minden évben ’48-as megemlékező körutat teszünk a Béga mentén, itt a Temes alföldjén, Temesvár, illetve Titel között. Magyarittabé rendkívül fontos megemlékezőhely. Már a rendezvényeken elmondták a Kossuth-szobornak a történetét. Átlőtték, aztán az itteni magyarok eldugták, és ha nehezen is, de átvészelte a vészterhes, ínséges időket. Ez azt mutatja, hogy az egész közösség képes harcolni, és a nehézségek ellenére küzdeni a továbbélésért. Először vagyok Magyarittabén ezen a megemlékezésen, és felemelő, hogy ilyen szép számban összejöttünk. Temesváron is, ahonnan én jöttem, ma megemlékezés van, de mi nyolcan-kilencen úgy gondoltuk, inkább itt leszünk, a ’48-as emlékhelyeken egy-egy nemzeti színű szalagot kötünk, és közösen emlékezünk az ittabéiekkel.

Az ünnepség végén az egybegyűltek a Kossuth-szobornál helyezték el az emlékezés virágait.