Immáron másodjára rendezték meg a Malomfesztivál slam poetry versenyét, a II. regionális slam poetry bajnokságot, a téma pedig nemes egyszerűséggel ennyi volt: burek. A műfaj vidékünkön kevésbé ismert, de egyre nagyobb teret hódít, és az idei verseny is megmutatta, hogy a részvevők mind a közönség soraiban ülve, mind pedig a színpadon versenyezve egyre lelkesebbek és érdeklődőbbek.
Az eseményt augusztusban a Sunrise stage-nél tartották meg, ahol a hallgatóság szalmabálákon és a fűben ülve figyelte a nyolc versenyző által előadott szövegeket. Az elhangzó gondolatokat és véleményeket a közönség soraiból kikerülő öttagú zsűri pontozta, 1-től 10-ig terjedő skálán, egész és fél pontokat adva.
A verseny helyezettjei:
1. T. Kiss Tamás
2. Újhelyi Patrik
3. Sámson Péter
A helyezettek a Firkabox.hu által felajánlott Posca filcekből összeállított csomagban részesültek, melyet Túsz Márton — Angry Bean adott át nekik.
Élményeikről a versenyzők számoltak be:
Sámson Péter:
— Nagyszerű érzés volt a Malomfesztivál színpadán előadni, ahol először állhattam fel a slam poetry bajnokság dobogójára. Így hatalmas elismerés számomra, hogy „idegen pályán” értem el az első nagyobb sikeremet. Remek volt a közönség és a zsűri is. Nagyon örültem, hogy mindenki láthatóan élvezte az előadásokat, mert ez már eleve megalapozta az egész hangulatát. Más slam poetry bajnokságokon általában iszogató, beszélgető emberek vannak a háttérben, akik nem figyelnek, de itt abszolút ránk szegeződött minden fül és tekintet. Boldog vagyok, hogy harmadik lettem, valamint hogy elnyertem a zsűri és a közönség tetszését. Szerintem a Malomfesztivál és a slam nálam hagyománnyá fog válni, szóval jövőre ugyanitt találkozunk!
Pásztor Dániel:
— A slammel először két-három évvel ezelőtt ismerkedtem meg, és rögtön nagy szerelem lett belőle. Azonnal elkezdtem keresgélni, nézelődni, hogy itt, nálunk van-e valami mozgolódás, eljutott-e már a hozzám hasonlókhoz ez a „new wawe” költészet. Akkor még nem nagyon ismerték az emberek. De tavaly áprilisban, amikor elmentem Óbecsére, a KMV-döntőre, megtört a jég: egy péntek este slam poetry estet tartottak, melyen felolvastam az első szövegem. Következő lépésként pedig másnap kiharcoltuk, hogy legyen egy külön kategória a KMV-n, a slam. Utána Zentán is, a Zenben sikerült megszervezni egy slamestet. A tavalyi MalomSlam hallatán is felcsillant a szemem, de arra sajnos nem jutottam el. Amit azóta is bánok, főleg az idei után. Mert nagyon jól éreztem magam, nagyon jók voltak a szövegek, és új arcokat láttam. Meg nekem nem a verseny volt az elsődleges szempont. Nem is éreztem azt, hogy versenyen voltam. Felolvastuk a szövegeinket, melyeket a közönség, mint a vizet a szivacs, úgy szívott magába. Szerintem nagyon beleillik a slam ennek a fesztiválnak a hangulatába, a helyszín is nagyon inspiráló, ettől pedig csak még jobb lesz az élmény. Szóval nagyon örülök, hogy ott lehettem, és már alig várom a következőt.
Kincses Endre:
— Burek volt ez az idei slam, de nem olyan hétköznapi, „sablon” burek. MalomSlam-életérzéses burek. Tele jó emberekkel, kellemes zsűrivel meg egy kedves bemondó lánnyal. Meg olyan gondolatokkal, amelyek még egy zsíros burekban is alig megereszthetőek. Másnapos sörszagot csapoltak mellé a pultnál, mi meg boldogan ittuk a szavakat, mintha valami ingyen alkoholt osztanának. Ez lesz a kedvenc burekom most már, melyet majd a jövő évi malmon is habzsolni akarok a slam mellé. Nincs két egyforma MalomSlam-életérzéses burek. Várom már, hogy a jövő évit érezzem a nyelvem alatt. Köszönöm a lehetőséget, imádtam minden egyes falatot.
Remélem, jövőre is találkozunk!
Fotók: Ónya Attila, Ocskó Ferenc és a Malomfesztivál Facebook-oldala
Mi vagyok én? Mi végre lettem teremtve ilyen kerekre?
Miért vagyok ropogós és forró, s bennem ez a fehérség mi a túró?
leültette hát elébe a kis burekot, aki hajnali 4 óta saját öntudatán agyalt.
Emez az állát vakarta, nem tudta, hol is kezdje a tusát,
Hogy a búzában vagy a vízben ragadja-e meg a lét legfőbb aspektusát.
Nem olvasott Heideggert, Marcelt meg Sartre-ot,
S az egzisztencialista filozófiába is csak annyi kiflicsücsköt mártott, hogy:
„kenyeret adok, tehát vagyok”.
ami ennél jobb, az már terminátor, mint az a „hasta la vista”
-- dadogta pöszén az albán legény, s már szinte szubatomi szintre vitte a pékek vegytanát.
A kelt tészta kovalens kötéséről még egy mondókát is kitalát.
A túró állagához Rilkétől idézett,
A tésztaroppanáshoz egy Lynch-filmet vetített,
Aztán egyre belelendült, arcába szökött a vér,
Hét érvvel támasztotta alá, hogy a burek szótöve is sumér.
Később azt taglalta, mért több ő, mint egy szelet tiramisu,
És hogy mért van pontosabban szerkesztve, mint Kheopsz piramisa.
Hisz a burekszeletbe kódolták a lét végső egyenletét,
A tér, gravitáció és idő összevont einsteini elméletét,
S azon felül, hogy a burek egy háromszög, kell még
Egyéb bizonyság, hogy az is ősi szabadkőműves jelkép?
Ami persze azért csillog úgy, mert előtte ő is burekot majszolt.
Leonardo, Newton, Tesla mind beavatottak voltak,
A másnaposság ellen ők is túrós burekot toltak.
Ezen étel tehát az idők kezdetétől követte az emberi fajt,
Ásatások támasztják alá, hogy a neandervölgyi a mammutjogurt mellé is burekot falt.
S bár még kétes, de a péknek volt egy olyan gondolata,
Hogy a homo sapiensnek is ettől nőtt meg az agytérfogata,
A pék tényről tényre lépett, s lerajzolódott a lisztben egy-két aranymetszéses körformáló képlet.
Mi a lét értelme? Keressük a pékné’!
Élek majd aztán is, hogy majd megesznek?
— kérdezte az étel,
miután leülepedett benne ez a sok létösszegző tétel.
Négy célod is lesz majd, mind nemes és szép.
ő nem, nem az a robbantgatós fajta,
a másik egy útépítőnek lesz a reggelije,
a harmadikat meg egy diszkós nyammogja el majd hazafele.
A negyedik részedet a Malomfeszt várja,
rágódjon el rajtad a sok slammer, a szón, aminek nincs is rímpárja.
Fura grimasszal figyeltem, mi sül ki belőled.
Belőled, a szemedből.
Abból a szemből, ami jól be volt verve,
Vérben forgó pupillád úgy tekintett be a lelkem bedobott ablakán,
Mint kisvárosi a nagyváros ajtaján.
Láttad a kisszobát,
Ahol azóta napestét töltünk,
Ketten, tele gondolatokkal és annál üresebb gyomorral.
De lehet, ez csak a kaja flesh.
Pedig, direkt kértelek, ma ne olajjal fess.
Valójában bukta.
Bukta volt, mert részegen belefejeltél a betonba. Na ez a szívás...
Azt hitted, jó móka,
De ha a kapu nyitva, kár átmászni az udvarra.
Egyszerűen ki is nyithattad volna.
Mint a pékség ajtaját az első burekom előtt.
Vagy mikor bevittél az ékszerészhez, aki a fülembe lőtt.
Persze nem úgy, ahogy én próbáltam a mólón részegen,
Mert beleestem a Tiszába, ami olyan volt, mint egy jégverem.
Úgyhogy összeteszem két kezem,
hogy ott voltál lenn épp velem.
De a Punnany az jó volt, nem?
Majdnem elhagytam mindenem.
Még kólóztunk is, pedig a lábam sem tudtam, hová teszem.
Persze ez sovány vigasz,
Akiért kijöttem hozzád egy utolsó…
Mi az?
Valami albán pékáru egy rétesre hasonlító burekutánzat.
Béna tucat.
Egy mondatban feleslegesen kijavított hiba.
Ti függőt szúrattok, én fülbevalót lövetek.
Mi szót ejtünk, ti szavat mondtok,
A mi sonkánk a ti szalámitok.
S rajtunk múlik a megértés.
Megírva mi?
Mi tollal, ti pedig örökíróval.
Hát baszd meg! Mennyivel jobban hangzik, mintha tollal írnék...
Én átmegyek a piroson, ő meg ott áll?
Vannak fura szokásaid, de mind szeretem,
Igaz, szeretnélek jól pofán baszni érte,
De tudod, hogy amúgy bármit megtennék érted.
Imádlak, még ha néha meg is kell verni.
Sokszor azt érzem, nálad sosem leszek jobb,
De minden alkalommal én vagyok a jobb kezed.
Persze, csak az átvitt értelemben...
A slamet, a malmot, a versem,
Pécset, a szívem és lelkem
Neked a legszebb évem!
Szerbiát, Vajdaságot meg mindent.
Hoztam mindkettőnk örök igaz álmát,
Van bennem Buda meg egy kis Pest is,
Eljött a mi hetünk, átmulatjuk ezt is.
Te vagy, baszd meg, Pikachu,
Eldobtam a labdám, és I got you.
Hiába nem a legjobb, mégis mindenki téged akar.
Viszont a kurva bezártság is csak téged zavar.
Te nem csak egy albán péksütemény vagy,
Sem egy rétesnek hitt valami.
Hanem te vagy a legkülönlegesebb burek,
A barátom vagy! Méghozzá a legjobb, akit ismerek.
