home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Malom Slam-nosztalgia
2016.08.18.
LXXI. évf. 33. szám
Malom Slam-nosztalgia

Ha nyár, akkor Orom, malom és fesztivál, vagyis Malomfesztivál. A Wemsical Ifjúsági és Kulturális Egyesület augusztus 18-a és 20-a között rendezi meg a 2016. évi Malomfesztivált, melynek repertoárjában a régió legklasszabb zenészein kívül a legklasszabb slammerek is itt lesznek. Naná, hiszen 19-én (pénteken) tartják meg a Malom Slam 2016-ot, vagyis a II. regionális slam poetry bajnokságot.
Ízelítőnkben a tavalyi termésből szemezgetünk. Az idén se hagyjátok ki!

T. Kiss Tamás:
Egyhén skizoid slampárbaj témára

Ha már itt Akkezdet meg kezdemény, akkor kezdem én.
Elvégre vendég vagyok itt, legalábbis asszem,
Elég messziről jött vendég, mint maga a slam.
De nem fecsérlek el száz szót, csak nyomom a szlenget,
nem cserélem a zászlót, amit az utca szele lenget.
Nézem ezt a kalapot, bocs, csak kissé idétlen,
Mivan, csak nem te vagy itt a legszebb a vidéken?

Na álljunk meg egy szóra. Mi ez a tempó?
Ez itt a faluszél, nem a brooklyni gettó,
Mi ez a hangnem, és mi ez az arc?
Ennyire kell neked a szélmalomharc?
Vagy azt hitted, rögtön behalunk az agyfasztól,
ahogy a kis lábad lerakod az aszfaltról?

Csak gondoltam, te leszel az east side, én meg a west,
Hogy kissé érdekesebb legyen ez a Malomfeszt.
Szóval gyertek a szitibe, csupa szép hely, majd mutatok százat.
Ja, csak azokat is éppen takarják a házak.
Ugyan, a város az a hely, ahol az élet lakozik,
Itt vannak a színházak, a plázák, a 3D-s mozik.
Pörgés és pezsgés, virágzik a kultúra,
Prostik és nyüzsgés, meg már a szmog is túl durva.
Aztán ott vannak a partik, a fene nagy koncertek.
Na jó, ez utóbbiban tényleg ránk vertek.
De te nem tudod, mi a napszám,
nincs a telódon a pap száma,
nem jársz sunyiban a padlásra,
és nem köszöntök ismeretlenül is, csak úgy egymásra.
Celebek meg hipszterek?
Mi a rákom?
Itt végigmész az utcán, oszt gyümölcs van a fákon,
Itt a sok búcsú, a bál meg a bornap,
Ja, és majd’ elfelejtem, nálunk a biciklizés nem számít sportnak.
Hajlítod a játszóteret, az izompóló levetve?
Dobj fel egy kocsi szénát a padlásra, megnézzük, kibírod-e nevetve.
Nálatok nem zümmögnek a méhek, nincs se cinke, se darázs,
Az egész kóceráj, egy orwelli mélygarázs,
Ahol az ezernyi kamera a bőrödből is kifigyel,
És az megvan, hogy a szöveged gyenge, mint vidéken a wifijel?
Hát nem vágod, hogy nálunk bármit megtehetsz,
Mindent megvehetsz, haver, akárki lehetsz,
De mért lennél akárki, mikor lehetnél önmagad?
Ugyan, ez a duma nálunk már vagy öt éve nem divat.
Azt mondod, nálatok mindenkit ismernek,
Akkor nem tudod, milyen jó, ha az utcán senki se ismer meg.
És az érzés sincs meg, mikor a klubban téged sztárolnak.
És te nem hallod álmodban, hogy „figyelem, az ajtók záródnak”?
Nem, mert nálunk még hajnali négykor is megy a masszív vedelés,
Ettől csak egy durvább dolog létezik, a négykor kelés meg etetés.
Ja tényleg, mert nálatok a diszkókat
a tömeg helyett ellepi a disznószag,
Úgyhogy valljuk be, a falu silány,
És ha még ha ott is van az a sok szép falusi lány,
Annak fele a rokonod, a másik felén túl vagy,
De ha csajokról van szó, a város sosem lehet túl nagy.
Na én zúzok ki a térre, te csak kerülgesd az erdőt.
Ja persze, mer’ téged az utca nevelt fel, mi, mint Nemecsek Ernőt,
De ha te Nemecsek, én Csónakos vagy Regős Bendegúz,
Szívathatsz hajnalig, de a szívem úgyis erre húz.
Úgyhogy csak koptasd a betont, meg rágjad a maltert,
Én még mindig jobban bírom Thoreou-t meg Voltaire-t.
Meg csak toljad dupla vodkával a fél exet.
De inkább megyek meghallgatni Lajkó Félixet.
A löszfalhoz...
De ez neked úgyse mond semmit,
mer’ csak a partik meg a nőzés,
Nem tudod, milyen egy jó kis pálinkafőzés.
És van még valamink, ami nektek sosem lesz...
Mi, hogy házhoz jár a szódás?
Tájszólás!


Berta Csongor:
KARAMBOL OROMBÓL
Egyfelvonásos diskurzus


OSZKÁR (fején kalap, még hetven alatt,
  nálánál idősb’ Zastavával halad.
  különben ki nem állhatja a szabadkaiakat,
  egy gutaütésre predesztinált alak.)
DANI  (szabadkai, alig huszonhat éves,
  ülepe alatt dorombol egy Toyota RAV 4-es.
  a rendszáma osztrák, a Mujóéktól hozták,
  a szülinapi tortába, na, belerohan Oszkárba)
OSZKÁR  Micsinász, te gyerök? Mögbolondútá tán?
  Hogy a fityfenés furkójáva verjön mög a sátán!
  Hajtsá inkább biciklit, de azt is csak a járdán!
Dani megütközve felháborodásán
DANI  Jól van, nyugi, öreg — hebegi a Dani —
  Nincsen itt probléma, mit ne tudnánk megoldani.
  Kárpótlásképpen itt van ez az ezres!
OSZKÁR Na, ne nevettess, nem köll az a szennyes!
DANI  Legyen szíves, bátyja, nem kell itt a balhé,
  Csak nem fogott a bal fék, és várnak már amarrébb.
OSZKÁR Mögvárjuk szépen itt a Miliciát, vagy a Poli..
  A rendő… oszt’ gyön a menekhíjják!
  Azért jártatod a szádat ilyen rátartian,
  Nehogy kisüljön, hogy be vagy rúgva, drága fiam!
DANI  Maga talán nem ivott a kortyot se?
OSZKÁR Mit gyóntatsz te engöm, te mocskos, te?!
DANI  Na látja, bátyja, hasonlítunk mi…
OSZKÁR Ha kihajósz az ablakon, én mög mellé a seggöm rakom ki!
  Tik városi ficsúrok… Tik vagytok a Batman?!
  Mindég följebb szartok, mint ahon a seggötök van!
DANI  Hanem most már elég, hallod–e, tata?!
  Úgy táncolsz, ahogy lövök Szabadka rattatattatatta!
  Nézd meg a lábad… Az a csizma védhet a sártól,
  De kéne egy gázmaszk.
  Nem vagy–e fáradt? Hisz olyan székre nem ülsz le
  a permetezőtől, amelyiken van támla.
  Kicsit se túlzok, ha leírom a hangulatod,
  Pucéran kúszol, ha eljönnek a falunapok.
  Hozzád még bottal se, nem hogy megérintselek,
  Én a testemre Old Spice sport test szpréjt spriccelek!
OSZKÁR Már nálatok, babám, már nálatok, babám, asszongyák a paraszt:
  Szédül az aszfalton, késsel a fagylaltot, a földre köp, és nagy bajuszt ragaszt.
  De nem minden fénylik, ami arany, hisz a királyfi is lehet varangy;
  Hát minek a péz mög a ruha, ha ja jány azt mondja huha,
  Jaj, gyerök, a te pöcsöd de pu-ha!
  Ilyen csúnyán beszész a száddal, amivel ösző?
  Máskó möggondolod, mielőtt te letegező!
  Nem vót, aki, nem vót, aki, nem vót, aki leót,
  Amikó öszveát a szép kicsi egód!
  Ki mint vet, úgy arat, te seggfej,
  Te mit vetötté? Árnyékot? Esetleg!
  Úgy épül egy kapcsolat tinálatok,
  Mint a, mint a, mint a Népszínházatok:
  Csumidáré, haddelhó, csumidella senej,
  Kívül csili-vili, de belül kicsit szelel!
  A Facebookon lányokkal csevegsz?
  Azért vagy tévúton, mert lájkokkal szeretsz!
  Möggondótad, hogy kötözködsz?
  Hetven évet éltem ezön a földön, az öklömtől rögtön
  Az örgöghön költözködsz!
  És így tovább civakodtak, bár okuk volt nyomós:
  Bánátban a víz volt ihatatlan, Bácskában a levegő csomós…
  Látá ezt a vajdasági magyaroknak istene,
  És ennek látásán igen elkeserede.
  De letörülvén könnyeit haragosan felpattant,
  Egy rendőr képében állja el a perpatvart!
RENDŐR Dobro veče! Kerem a vozačkat meg a saobraćajnit!
  Mi folyik itten? Mert civodtok tik it?
DANI  Jaj, de jó, hogy megjött, ez a paraszt olyan pimasz…
OSZKÁR Ű mög mindig olyat hazudik, ami nem is igaz!
RENDŐR Čekaj, čekaj, čekaj!
Csak nem egyiktek Szabadka, masik meg Sečanj?
Ej… Gondolom, de tenyleg,
Hagyjatok az Istenert az ilyen beszedet!
Ha meg nem bekültök csipöfogoval fogom meg a tojasaitokat
És egy forró fenyőtobozt dugok oda alul…
Azzal a rendőr eltűnt nyomtalanul.
Oszkár és Dani, kik az imént még egymásnak feszültek,
Most egyszerre hoppon maradásban részesültek.
OSZKÁR Na de… Mit mondtá? Milyen sört szeretsz? Lavot?
DANI Lavot, lavot…
OSZKÁR Ötöt?
DANI Hatot, hatot…
És elsörözgetének vígan a Bácska, a Bánát,
Szívükben már mind a ketten Szerémséget utálták,
Mert mindegy, hogy Orom vagy Szabadka,
Nem nyom a latba,
Ugyanabban a darabban reppelünk
Egy német nyugdíjalapra.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..