home 2024. március 19., József napja
Online előfizetés
Magyar néptánc az arab világban
Fehér Márta
2017.11.09.
LXXII. évf. 44. szám
Magyar néptánc az arab világban

Talentumosok Doha színpadán

A világ leggazdagabb országába, az Arab-félszigeten fekvő Katarba, annak is a fővárosába, a csillogásáról, a pompájáról és a fényűzéséről közismert Dohába kaptak meghívást a szabadkai Talentum Tehetséggondozó Művelődési Egyesület néptáncosai. Októberben egy teljes hónapig tartó kulturális fesztiválon húsznál is több ország néptáncosai léptek színpadra.

Két alkalommal is magyar zenétől, tánctól volt hangos a rendezvénynek otthont adó dohai szabadtéri színpad. Mindkét műsort a talentumosok adták. De hogyan kerültek oda a szabadkai, magyar táncosok?

— Biztos, hogy van benne mázli, szerencse, hogy minket találtak meg — mesélte Brezovszki Roland, az egyesület művészeti vezetője. — Nyilván azért hívtak fel bennünket, mert biztosak voltak benne, hogy meg tudjuk csinálni. A dohai népzenei fesztivál szervezőinek van Bécsben egy európai közvetítőjük, neki pedig Belgrádban, aki engem hívott fel, hogy kell egy magyar csapat. Ez szeptember végén történt. Három hetünk volt felkészülni. Sajnos nem mehetett mindenki a csapatból, mi húszan vagyunk, a meghívás pedig tizenöt személyre szólt, az csak hét pár a tízből. Azt mondtam, nem fogom megszabni, hogy ki maradjon itthon, ők döntsék el közösen. Nagyon érett hozzáállást tanúsítottak a gyerekek, akik vállalták: itthon maradnak, hogy a többiek elmehessenek. Senkinek nem sérült a lelke, és ez nagyon fontos, a művészetet és a hagyományápolást ugyanis nem tudom elválasztani a közösségépítéstől.

* Milyen műsort vittetek?

— Egy negyvenöt perces összeállítást kértek tőlünk, azt mondták, Dél-Afrikával felváltva, együtt fogjuk kitölteni a másfél órás estét. Összeállítottuk a műsort, meglevő koreográfiákat tettünk bele, érdekességeket, egy kis botos táncot, egy kis regölést, énekeket... Három nappal az indulás előtt közölték, hogy egészben kell megcsinálni a műsort! A magyar néptánc egyik jellegzetessége, hogy tájegységek szerint más a viselet, tehát át kell öltözni. Vagyis igencsak feladták a leckét, hiszen nem így készültünk. Repülés közben kitaláltam, ki mit nem fog táncolni, hogy át tudjunk öltözni. 35 fokban léptünk fel, nagyon meleg volt, és párás, alig kaptunk levegőt. Ott álltam a hangosító mellett, és ömlött rólam a víz, ők meg énekeltek, táncoltak, rohangáltak átöltözni. Hősök voltak, abszolút. Nagyon elfáradtak a végére.

* Több napra szólt a meghívás, neked mi volt a legnagyobb élményed?

— A repülés önmagában hatalmas élmény. Nem most ültem először repülőn, viszont nappal utaztunk, és csodálatos volt látni, ahogy a táj változik alattunk. A Fekete-tenger, majd később a sivatag, minden sárga! Amikor hazafelé jöttünk, hatalmas örömet éreztem, amikor megláttam a mi gyönyörű színeinket, a zöldet, a vizet. Az ottlét pedig? Ámulatba ejtő a gazdag arab világ. Minden márvány, minden tiszta. Már az a tudat csodálatos, hogy ott vagy a világ leggazdagabb országában! Annyi kultúra vegyül, rengeteg a vendégmunkás a világ minden tájáról. Nagyon jó volt ezt látni, megélni!

— Érdekes története van annak, hogyan is közölte velünk Roli a hírt — idézte fel Szakács Tamás, az egyik néptáncos, nevetve. — Készültünk egy nagy minősítő versenyre, mely nagy falat volt számunkra, hiszen sok közöttünk a végzős középiskolás, ott is teljesíteni kell, a szokásos heti két próba mellé pedig újabbakat iktattunk be. Túl voltunk tehát egy ilyen egész napos felkészülésen, este pedig Roli megkérdezte, hogy ki az, aki elfoglalt, majd mondott egy dátumot, egy ötnapos időszakot. Szinte mindenki feltette a kezét. Viszont amikor közölte, hová is mehetnénk, akkor már mindenki elkezdett szervezkedni, hogy jó, akkor mégis ráérek, majd megoldom, nem számít az autóiskola, a matekdolgozat.

— Rögtön felhívtam a szüleimet, pontosabban anyut, hogy van egy ilyen lehetőség. Megkérdeztem, hogy elengednének-e, s igent mondtak — folytatta Szabó Viktória Hargita néptáncos. — Mire hazaértem, apa már nem volt túl biztos benne, hogy ez jó ötlet. Viszont utánanéztünk az interneten, látták, hogy békés országról van szó, és háborús övezetek felett sem repülünk át, úgyhogy megnyugodtak, és végül mehettem.

* Milyen volt?

— Lenyűgöző! Azért is érdemes néptáncolni, mert ilyen helyekre, ennyi pénzért, másképp nem juthatnánk el!

* Mi volt a legnagyobb élményed?

— A tevegelést mindenképp kiemelném. És azt is, hogy előadhattuk a saját műsorunkat egy teljesen más kultúrában, az ottani embereknek, egy nagyon szép helyen. Nagyon lelkes közönségünk volt. Kétszer léptünk fel, mindkét alkalommal hallottunk magyar szavakat. Az első után egy asszony köszönt fel a színpadra, hogy jó estét!, a második fellépés befejeztével pedig két ott élő és dolgozó magyar család jött oda hozzánk beszélgetni.

— Az a lelkesedés és köszönet, amely rajtuk látszódott, nagyon-nagyon jólesett — vette át a szót Tamás. — Elmesélték, hogy több mint egy évtizede élnek kint, magyar szót alig hallanak, és csak nagyon ritkán tudnak hazajönni. Hatalmas örömet szereztünk nekik ebben a háromnegyed órában.

* Emellett mi volt még meghatározó?

— Én még soha nem repültem, így már azt is hatalmas élményként éltem meg. Valójában az összes perc meghatározó volt, melyet ott töltöttünk. Az egy annyira más világ! Összehasonlíthatatlan Szerbiával, Szabadkával. Az épületek, a tisztaság az utcákon... Nagyon tetszett a városkép, az itteni szürkeség után a sok pompa, a rengeteg márvány. Micsoda életszínvonal! A tevegelést én is élveztem, meg a fürdést!

— Belevetettük magunkat a vízbe, futottunk a homokos partról a tengerbe, s csak bent vettük észre, hogy tele volt medúzával, meg rákokkal, melyek megcsipkedték a talpunkat. De nem számított! Jártunk az ottani ócskapiacon is, érdekes volt, a bazárban szinte csak női holmit láttunk, rengeteg kendőt és hosszú, fekete ruhákat — magyarázta Viktória.

* Nektek nem kellett ilyet viselnetek, ugye?

— Nem, csak annyi volt a szabály, hogy a vállunk nem lehetett csupasz, és nem járhattunk túl rövid ruhában. Csak a térd alatti hosszúság jöhetett szóba. Fellépés és tánc közben pedig nem ölelkezhettünk. Bevallom, az előítéletek miatt volt bennem egy kis félelem, amikor megindultunk, hiszen annyi rosszat hallani az arab világról. Viszont mindaz, amit ott tapasztaltam, nagyon pozitívan érintett.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..