A pénzügyminiszter is azt nyilatkozta, hogy az előttünk álló hónapokban várhatóan mérséklődik a pénzhígulás üteme. Ehhez sokban hozzájárulhat, hogy az ország legnagyobb kereskedelmi partnerének számító Európai Unióban is lassul az infláció. A monetáris politika keretében a stabil devizaárfolyam pedig egyfajta horgonyként fogható fel.

Ha szétnézünk egy kicsit szűkebb vagy tágabb régiónkban, többnyire hasonló a helyzet, mint nálunk, ahol novemberben és decemberben is 15 százalék körül alakult az éves infláció. A rekordernek számító Törökországban hivatalosan már „csak” 60 százalék körüli pénzhígulási ütemet mértek — noha a szakemberek, valamint azok véleménye is egybehangzó a török inflációval kapcsolatban, akik a saját bőrükön érzik, és úgy gondolják/tapasztalják, hogy valójában jóval 100 százalék felett van a pénzromlás. Abban általában nincs okunk kételkedni, hogy egy-egy országban a hivatalos statisztikák kiszámításakor matematikailag megállják a helyüket a tények. Ám ilyenkor mindig átlagot vagy maginflációt számolnak, illetve szezonális hatásoktól megtisztított adatokat közölnek.

Valójában azonban minden családnak vagy magánszemélynek megvan a saját „privát” inflációja, mely ama termékek és szolgáltatások árváltozásaiból áll össze, amelyet fogyasztanak, megvásárolnak. De a számadatok még így sem mutatnak meg mindig mindent. Vannak azonban bizonyos indikátorok, melyek utalhatnak a valódi tényekre és mértékre. Ilyenek az ingatlanárak, főleg olyan időszakokban, amikor az olcsó hitelek nem „fújják fel” a keresletet. A török ingatlanindex például 200-ról 600-ra emelkedett egy év alatt. Ez ottani, hivatalos jegybanki adat, és arra utal, hogy valójában a török líra ilyen szempontból 200 százalékkal is inflálódhatott. Persze, azt is figyelembe kell venni, hogy inflációs időszakokban az ingatlan mindig egyfajta menedék. Gyorsan elértéktelenedő pénzüket sokan fektetik ingatlanba, ami a keresletet gerjesztve mutathat vagy okozhat torzításokat. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy ilyen időszakokban az ingatlan azért olyan vonzó, mert a pénz rossz, és ha csak „ülünk rajta”, még rosszabb lesz. Másrészt megmutatkozik, hogy az ingatlan némi fedezéket nyújt a hiperinfláció, a pénz tudatos elértéktelenítése ellen, attól teljesen függetlenül, hogy ciklikusan éppen milyen állapotban van az örökös fellendülés-összeomlás körforgásban az ingatlanpiac. Itt nem az ingatlan jó, hanem a pénz rossz.

Mindeközben viszont az eurózónában már dezinflációról beszélnek. Az éves átlagos infláció egy számjegyűre, 9,2 százalékra csökkent. Ez elsősorban az energiaárak mérséklődésének köszönhető. A bizonytalanságok azonban megmaradtak, nem látszik még, mennyire lesz tartós és mély a folyamat. A következő hónapok jellemzője lehet, már csak a magas bázisok miatt is, hogy egyre alacsonyabb inflációs számokat publikálnak a közös pénzt használó tagállamokból. Azzal együtt — vagy attól függetlenül — a hazai pénzhígulás ütemét mutató számok is csökkenhetnek.

De azért nem árt majd arra is odafigyelnünk, hogyan alakulnak az ingatlanárak a közeljövőben.