A Magyar Televízió idei, augusztus 20-ai ünnepi műsorait - Szent István emlékének méltó felidézése mellett - az összefogás jegyében készítik a köztelevízió munkatársai. Ott lesznek minden fontos eseményen, de tudósítanak azokról a helyszínekről is, ahol az árvíz után az összefogás, az egymásért tenni akarás jegyében telik 2010-ben az államalapító magyar király ünnepe.
Mint minden évben, ebben az esztendőben is Nagy György a felelős szerkesztője a műsornak. Amely, noha lesznek klasszikus, megszokott helyszínek és programok, mégis más lesz, mint az eddigiek voltak.
- Miben is? - kérdeztem Nagy Györgytől, az MTV régi motorosától.
- Abban például, hogy kora reggeltől késő estig az augusztus 20-ai ünnepségeken kívül az összefogás jegyében telik majd az egész országban ez a nap. Természetesen hírt adunk minden fontos programról: többek között a zászlófelvonásról, a tisztavatásról, a Szent Jobb-körmenetről, az ünnepi szentmiséről, a debreceni virágkarneválról, az ópusztaszeri ünnepségről, az arató-felvonulásról, a tűzijátékról. Egész napos adásunkban megismerhetik nézőink az ünnepi dal szerzőjét, a szabadkai születésű, Grammy-díjas Lévay Szilvesztert, aki elmondja majd, hogyan született az Összefogás dala, amelyet olyan népszerű előadók énekelnek, mint Bebe, Bereczki Zoltán, Caramel, Csézy, Csik János, Csipa, Dolhai Attila, Feke Pál, Fekete Attila, Rúzsa Magdi, Szinetár Dóra, Szomor György, Szvorák Kati, Tóth Gabi és Varga Miklós.
- A dalt az árvíz utáni megrendítő összefogás ihlette, a szerző az árvízkárosultaknak ajánlotta fel. Ez az ő himnuszuk. Hogy lelkileg is érezzék, velük van az egész ország, s mindazok, akik a videoklip forgatásához hozzájárultak.
- Nemcsak érez. Tesz is. Hatalmas adománygyűjtéssel. Egész nap láthatják nézőink a képernyő alján az adományvonalat, melyre pénzt küldhetnek. Az így összegyűlő pénzt a segélyszervezetek osztják majd szét a rászorultak között. A Magyar Televízió pedig a dal népszerűsítéséhez médiapartnerként csatlakozott. És lesz egy másik gyűjtésünk is: az MTV adománytárgyakat gyűjt egy óvodának. Ez a több mint 100 éves vályogfalú, életveszélyessé nyilvánított ináncsi óvoda is azok közé az épületek közé tartozik, amelyeknek nem az árvíz, hanem az annak következtében felszivárgó talajvíz miatt rogyadoznak a falai. A hatalmas bajban nekik kicsit kevesebb figyelem jutott, de óriási szükség van nézőink segítségére. A nagyobb adományt felajánlók rakományaikkal már 19-én elindulhatnak Ináncsra. Mi, a Magyar Televízió szintén 19-én várjuk az adományokat az intézmény gyártóbázisa, a Kunigunda útja 64. szám előtt, 20-án pedig két helyszínen: Óbudán és a Szabadság téren. Az ország különböző részeiből több százezren jönnek ilyenkor Budapestre a Szent Jobb-körmenetre vagy a tűzijátékot megnézni. Azt kérjük tőlük: hozzanak magukkal valamit, amit szívesen odaadnának egy borsodi kisóvodásnak! Nem használt ruhákat, megunt játékokat várunk, hiszen ilyesmit senki nem ajándékozna a saját gyerekének sem. Olyasmit hozzanak, amit ők maguk is odatennének mondjuk a családi karácsonyfa alá. A Szabadság tér közel van a tűzijáték helyszínéhez, a Duna-parthoz és a Szent István-bazilikához is, útközben könnyen megtalálnak bennünket. Kérjük, ne jöjjenek üres kézzel ünnepelni...
- Mit várunk?
Cégektől és magánszemélyektől berendezési tárgyakat, kisasztalt, kisszéket, polcokat, DVD-lejátszót, diavetítőt, törülközőt, mesekönyveket, játékokat, színes krétát, szőnyeget, tisztítószereket és energiatakarékos égőket, a kertbe padokat, virágokat, bokrokat - és bármi mást, amiről úgy gondolják, jól jönne egy hátrányos helyzetű borsodi kisközség óvodájában.
- Mit szeretnél, hogyan zárjuk ezt a napot?
- Valamennyi MTV-s munkatárs, a műsorvezető Jegyes-Tóth Kriszta, Süveges Gergő, s mindazok, akik ezen a napon velünk dolgoznak, boldogok lennénk, ha estére az óvoda üres szobái telis-tele lennének. Mert akkor úgy zártuk a napot, hogy a Magyar Televízió a maga lehetőségeivel örömet szerzett egy csapatnyi gyerkőcnek. Meg abban is bízom, hogy a rengeteg adományból jut a környék többi hátrányos helyzetű faluja gyermekintézményeinek is. És még valami: talán sokaknak hihetetlen, de tudom, ezzel a megmozdulással azoknak is széppé varázsoljuk a napját, akik adni szeretnek. Az adományozónak éppolyan boldogság azt látni, hogy célba jutott, jó helyre ment az ajándéka, mint annak, aki kapja. Így lehet, hogy estére nem csupán az ináncsi óvodások érzik majd, hogy nincsenek egyedül...
- Beszéljünk egy kicsit a pályádról is. Történelem-népművelő szakon végeztél. Hogyan lettél televíziós?
- Már televíziós voltam, amikor jelentkeztem az ELTE történelemszakára, levelező tagozatra. 18 évesen képtechnikusként kerültem az MTV-be, és már az első napon eldöntöttem: itt szeretném leélni az életemet... Mindegy, hogy milyen funkcióban, de TELEVÍZIÓS akarok lenni! Így aztán voltam képvágó, rendezőasszisztens, kameraman, rendeztem a Forma-1-en a bokszutca közvetítőkocsijában, írtam vetélkedőkérdéseket és reklámokat, szerkesztettem dokumentumfilmeket, rendeztem komolyzenei közvetítést és videoklipet, és vezettem az Ablakot, a Reggelt, a HOL-MI?-t, a Nagy Vitát, kommentálom az ünnepi élő adásokat, felelős szerkesztője vagyok a Főtérnek, a Hogy volt?!-nak és a Magyarország történetének...
- Jól tudom, hogy 1986 óta kommentálod az állami ünnepek rendezvényeit és számos más nagyobb tévéközvetítés is fémjelzi a nevedet?
- Voltak emlékezetes, nagy ,,kalandok", II. János Pál pápa látogatásának közvetítésétől az esztergomi Mária Valéria híd felavatásán át a teljes napfogyatkozásig. Az ilyen monstre munkák mellett kimondottan kedvelem a meghittebb helyzeteket is. Ezért készítettem például egy portré-interjúsorozatot Rocklexikon címmel a ,,nagy generáció" tizennégy tagjával; vagy nagy büszkeség, hogy megtisztelt egy baráti beszélgetéssel halála előtt három hónappal Bessenyei Ferenc, és a vele készített interjúmért kaptam a nyolcadik televíziós nívódíjamat....
- Szoktál adakozni?
- Mindig csak konkrét helyzetben, konkrét célokra, konkrét embereknek. Nem nagyon szeretem az általam láthatatlan célra, láthatatlan helyen, ellenőrizhetetlenül zajló gyűjtéseket. Ez annyira személytelen, hogy éppen az adományozás lényege hiányzik belőle. Az ilyesmiről úgy érzem, mintha valami külön adó lenne... Viszont a rendszeres gyalogútjaimon megvannak azok a tipikus nagyvárosi figurák: a gitározó hölgy, a világtalan szájharmonikás fiú, akik nem egyszerűen a néhány forintot várják és kapják tőlem rendszeresen, hanem hogy megálljak velük beszélgetni. Tudom, melyikük él egyedül, melyikük lakik a munkanélküli lányával, aki röstelli, hogy a mamája koldul - bocsánat: ők nem nevezik ezt koldulásnak, hanem azt mondják: megyek zenélni. És ezt az önérzetet nagyon tisztelem, mert a hozzánk, a fizetésükből megélni tudó emberek társadalmához való utolsó kapcsolatot jelenti számukra az, hogy ők dolgoznak! Ugyanúgy, mint az a néni, aki a kerti virágait szokta ősszel elhozni a Váci utcai aluljáróba. És ezt az önérzetet szeretem én díjazni.
- Miért tartod fontosnak a karitatív tevékenységet?
- Furcsamód - a fentiekből is következőleg - nem elsősorban azokért a tárgyakért vagy pénzösszegekért, amelyekre persze nagy szüksége van annak, aki megkapja; hanem azért, hogy aki kap valamit, azt érezze, nincs egyedül. Adakozás az is, ha leülsz beszélgetni a magányos szomszéd nénivel, és hozol neki egy liter tejet a közértből. Adott esetben ez sokkal fontosabb ,,karitatív tevékenység" az ő számára, mintha egyszerűen hozzájárulnál a villanyszámlájához. És ez a fajta adakozás azt is építi, aki ad. Az adakozás nemesít. Épp ezért a karitatív tevékenységet elsősorban az ország, a társadalom lelki karbantartásaként tartom fontosnak. Aki ad, az kihúzza magát, felemelt fejjel jár. De ne felejtsék el, hogy az adakozás olyan lelki kapcsolatot teremt, amitől nem lehet megszabadulni! A gitározó hölgy iránt én most már örökre felelősséget érzek. Ha egy nap nem ül ott a Vörösmarty téren, aggódni kezdek, hogy nem beteg-e. És ezért mondom azt, hogy nemcsak az érzi úgy, hogy nincs egyedül, aki valamit kap valakitől, hanem aki ad, az is tudja, hogy valahol valaki gondol rá...