Apatinnál a nyaralókhoz az utat a Duna és egy kutya állta el

Szerkesztőségünk az előző hetekben több ízben is járt a tiszai gátakon, hogy tájékoztassa az olvasót az árvízhelyzetről. Igyekeztünk mindenről beszámolni vele kapcsolatban, és talán érthető, hogy a Tisza mentét előnyben részesítettük a Dunával vagy éppen más áradó folyóval szemben.
Emlékszem egy közeli ismerősöm beszámolójára, aki sokat járt Apatinba, a Dunára, horgászni. Valamikor a kilencvenes évek elején éppen a megszokott helyükre igyekeztek, amikor arra lettek figyelmesek, hogy az erdőben, az út mellett kisebb csoportokba verődve állig felfegyverzett, pofaszakállat viselő gyanús alakok portyáznak, pontosabban vadásznak. Azóta az ismerősöm felhagyott horgászszenvedélyével.
A héten néhány Duna menti településre látogattunk el. A folyó tetőzése már korábban megtörtét, az ár lassan vonul vissza. A szakemberek állítása szerint naponta mintegy 10 centimétert apad a víz. Sok helyen a védekezés még csak most kezdődik, hiszen a töltésekre nehezedő tartós nyomásnak bizonyára lesznek következményei. A mezőgazdaságban is kárt okozott a Duna idei áradása. A folyó magas vízállása miatt a talajvizek nem tudtak elfolyni, a földek áznak, tehát a mezőgazdasági munkálatok késnek.
A nyaralók többsége megúszta
A híradások arról számoltak be, hogy a Duna áradása az idén sem okoz nagyobb gondot. A magas vízállás csupán az árterületen épült lakó-, illetve víkendtelepeken élőknek okozott bajt. Az itt épült házak nagy része szinte minden évben víz alá kerül, ez történt az idén is. Bezdánnál a Duna-parti hétvégi házak víz alá kerültek. Ottjártunkkor az ár levonult, a nyaralótulajdonosok már takarítják a szemetet és a hordalékot. Egyikük lapunknak elmondja, hogy ilyen magasan még sosem állt a Duna, nyaralójának az erkélyéig ért a víz, és elvitte garázsának az ajtaját.
- A legkritikusabb időben a katonaság és a helyi önkéntesek segítettek a gáton. A folyóparton épült csárdába bizonyára befolyt volna a víz, ha a katonaság nem vesz részt a homokzsákok töltésében és elhelyezésében - mondja Milutin, az egyik nyaralótulajdonos.
A Duna túlpartján a horvátországi magyarlakta falucska, Darázs fekszik. Miután meggyőződünk róla, hogy minden a legnagyobb rendben van, folytatjuk utunkat Apatin felé. Az úton egy hatalmas mocsaras rész mellet haladtunk el. Egyszer csak arra leszünk figyelmesek, hogy a mocsárnak vélt tavacska közepén egy villanypózna meredezik. A pocsolya végén lakóházak helyezkedtek el, a víz a kapuig hatolt. Meg voltunk róla győződve, hogy a házak lakatlanok, ám tévedtünk. Arsiæ Milka, egy idős néni elkeseredve panaszolja, hogy már napok óta csak csónakkal vagy gumicsizmában közlekedhetnek. A férje ugyan próbálkozott autóval bemenni a városba, de járműve elakadt a térdig érő vízben és sárban.
- A férjemmel és a fiammal élek együtt, aki cukorbeteg, az egyik lábát amputálni kellett, és gyógyszeres kezelésre szorul. Amióta tart ez az áldatlan helyzet, még a vizünket is elzárták, meg sem tudunk rendesen mosakodni. Az egyik szomszédom feltalálta magát, csónakkal közlekedik, de nekünk, időseknek nem könnyű a dolgunk. Nem foglalkozik velünk senki. Panasszal fordultunk ugyan a zombori községi elnökhöz, de még fogadni sem akart bennünket. Tehetetlennek érezzük magunkat, nem tudunk kihez folyamodni - panaszolja Milka asszony.
Apatin felé vesszük az útirányt. A város nincs veszélyben, a gátak jól bírják a terhelést, ezért a Harcsás felé hajtunk. Ez egy közkedvelt víkendtelep, régen népszerű volt a horgászok körében is. A szemelkélő esőben azonban szomorúan megállapítottuk, hogy járművel képtelenség behajtani a telepre. Az utat a szó legszorosabb értelmében elállta a Duna. Idegenvezetőm ezért egy másik üdülőtelep felé irányított. Lavacsnak hívják. Állítólag Titónak is volt ott egy nyaralója, és tiszteletére még az utat is leaszfaltozták az erdőben. Az apatini hajógyár mellett haladtunk el, majd a központon át a külvárosba érünk, a töltéshez. Néhány év alatt azonban annyira megváltozott a környék - egy egész városnegyed épült fel, és kizárólag roma származásúak lakják -, hogy idegenvezetőm nem találta a telephez vezető utat, ezért jobbnak láttuk, ha továbbállunk. Szilágyi, Szond, Erdőd, majd Gombos következett. Ez utóbbi helyen megtudtuk, hogy a faluban a csak a talajvíz okoz kisebb gondot, másra egyelőre nem panaszkodnak. Gombost elhagyva Szerbmilitics, Hódság, Dernye, Bácstóváros, Dunabökény következett. Ezek kisebb szerb és szlovák falucskák, bevallom, sokukról magam sem halottam még...
Egyedül a töltésen túl
Palánkára valamikor délután három óra körül érkeztünk. A töltés és a Duna között, a strand mellett, egy csárda és egy lakóépület állt. Minden bizonnyal az ár tetőzésekor ezek víz alá kerültek. A lakóépületből egy középkorú férfi bukkan elő. Antunov Antun már 28 éve az ártérben lakik, mint mondja, még sosem állt ilyen magasan a víz. - Az ár tetőzésekor csak csónakkal tudtunk közlekedni, azzal jártunk bevásárolni, a jószágot az erkélyen kellett elhelyeznünk - mondja Antun. Az épületben feleségével és két fiával, Gorannal meg Željkóval lakik együtt.
- A víz a küszöbig hatolt, szerencsére az épületben nem okozott nagyobb gondot, és a szobákba sem ment be. Ha egy héttel korábban jövünk, akkor csak csónakkal közelíthettük volna meg a házat. Tíz napig voltak ilyen áldatlan állapotok - vág közbe Goran, a fiatalabbik fiú. Antunovék horvát származásúak, Antun azt állítja, hogy emiatt Palánkán nem tudott munkát vállalni. Szenttamáson dolgozik - Palánka és Szenttamás körülbelül 80 kilométer -, egy általános iskolában tornatanár, tanulmányait Vukovárban végezte el, Palánkára felesége miatt költözött. Két gyerekét is sokszor érik származásuk miatt megkülönböztetések.
- A fiaim arra jók voltak, hogy Kosovóba küldjék őket harcolni, de amikor munkát keresnek, mindig visszautasítják őket. Amikor Željko fiam leszerelt, egy hónapig nem volt képes megszólalni a sok megrázkódtatástól, ami a háborúban érte. Hol itt az igazság? Mi is csak annyit kérünk, mint minden más állampolgára ennek az országnak! - mondja indulatosan Ante. Az ár elvonulása óta semmilyen segítségben nem részesült a család, pedig az épületet itt-ott kicsit megrongálta a víz. Búcsút veszünk beszélgetőtársainktól, és megindulunk hazafelé.
A rövidebb utat választottuk: Kúla felé vettük az irányt.