Ha ez sikerül, hiszem, hogy a jövőben is tudunk gondoskodni a megélhetésről. Nemcsak önmagunk, de utódaink számára is. De sajnos a helyzet egyre inkább romlik!

Gyakran úgy tűnik, az ember maga után csak károkat tud hagyni. Az ártalmatlannak látszó cukorkáspapír hanyag eldobálásától kezdve egészen a nagymértékűekig. A talajba, általa pedig a vizekbe kerülő káros anyagok révén például nemcsak mindennapjaink egyik lételeme válik méreggé, de a benne élő halak és más élőlények egzisztenciája is megkérdőjeleztetik. A szemét eldobálásával persze a termőföldnek sem teszünk jót.

Korunk számára az egyik legnagyobb kihívás a természetikincs-készlet rohamos elapadása.

Gyerekfejjel egy cseppet sem könnyű felfognom, miképpen gazdálkodhat bárki is ilyen felelőtlenül a rábízott javakkal. Olyan ez, mintha az éléskamrában lévő összes enni- és innivalót már délelőtt megennénk, holott „ebédelnünk” és „vacsoráznunk” is odahaza kell majd.

Szerintem a megoldás minderre nagyon egyszerű: a működő gyárak kéményeire és csatornáira szűrőket kell szerelni, a szemetet újrahasznosítani, mielőbb lehetőséget adni a megújuló energiaforrásoknak! És persze mindvégig építő tárgyalásokat folytatni egymással, a leírtak hatékonyságát ugyanis leginkább az emberek együttműködésének hiánya gátolja. Ahhoz, hogy a Föld továbbra is élhető hely legyen és maradjon, több kedvességre és figyelmességre van szükségünk. Az embereknek mielőbb vissza kell találniuk természetes gyökereikhez, majd lépésről lépésre újratanulniuk a környezettel és az egymással megvalósítható együttműködés alapszabályait.