home 2025. május 09., Gergely napja
Online előfizetés
Lélektől lélekig kiborulva?
Németh István
2007.03.14.
LXII. évf. 11. szám

Már meg se lepődöm, amikor a fiatalember hazaköltözésének talán a legfőbb okát ezzel a nyers mondatával zárja:- Utálom a magyarokat!Így, az anyanyelvén.Utálatát az anyaországra, az ottaniakra vonatkoztatva.Azért nem lepődöm meg, mert nem először hallok hasonlót innen odaátra költözött, még mindig ot...

Már meg se lepődöm, amikor a fiatalember hazaköltözésének talán a legfőbb okát ezzel a nyers mondatával zárja:
- Utálom a magyarokat!
Így, az anyanyelvén.
Utálatát az anyaországra, az ottaniakra vonatkoztatva.
Azért nem lepődöm meg, mert nem először hallok hasonlót innen odaátra költözött, még mindig ott élő, vagy frissen visszatért magyaroktól, s főleg fiataloktól.
Fenti vitatársam is fiatalember. Bizonyára olyan tapasztalatokkal rendelkezik, amelyek ,,kiveszik belőle', kimondatják vele ezt a kemény, keserű ítéletet. Tapasztalataiból meg is említ néhányat. Hogy odaát lépten-nyomon lejúgózták. És ,,júgóság”-át már senki se irigyelte, mint annak előtte, régebben, ahogyan azt az idősebbektől hallotta, a szüleitől, akik még nejloningben és suhogó esőkabátban érkeztek Szabadkáról Budapestre; őt már ugyanúgy lejúgózták, mint ahogy az erdélyi magyar építőmunkásokat vagy éppen tanárokat lerománozták, éreztetve ezáltal - s ennek annyiféle módja van -, hogy nemkívánatos vendég abban az országban, amelynek a kultúrájához neki is néminemű köze van, mindenekelőtt az anyanyelve révén.
- Természetesnek veszik sokan, hogy ott vannak mondjuk a kínaiak, vagy akár az arabok, viszont kimutatják ellenszenvüket azokkal szemben, akik a szomszédból érkeztek, különösen, ha kiderül róluk, hogy még magyarul is szólalnak meg. Valahogy rühellenek bennünket. Ki is mutatták irántunk a foguk fehérét ama december 5-ei népszavazáson. Elegem lett belőlük. Visszajöttem. Itthon, ha pofont kapok valakitől az utcán, mert magyarul dumálok, arról legalább tudom, vagy sejtem, hogy nem fajtámbéli. Odaát ezek néztek ki maguk közül. Megutáltam őket.
Ismétlem, nem lepődöm már meg hasonló panaszokat hallgatva, éppen csak a szám íze keseredik meg még jobban, a szívem szorul össze.
Még akkor is, ha nem tudom elhinni, hogy beszélgetőtársam, ez a derék, kemény, megkeseredett fiatalember csakugyan lelke mélyéig megutálta azokat, akik odaát megbántották, illetve azokon keresztül ,,a magyarok”-at Árpád apánktól kezdve Gyurcsány Ferencig. S mert a tudomány egyik ágában már igen-igen jártas fiatalemberről van szó, megutálta volna például a magyar Nobel-díjasokat, vagy csak Irinyi Jánost is Bolyai Farkassal egyetemben. S mert a művészetek kedvelője is, megutálta volna Csontvárit, avagy Egry Józsefet. Esetleg Arany Jánost. Aligha törölte ki örökre a szívéből Széchenyit, mert magyarnak tartják még mindig, talán a legnagyobb magyarnak. És hát Puskás Öcsi is magyar volt. S rajtuk kívül még sokan, talán azok is, akik őt lejúgózták, megbántották, lenézték. És magyarok mindazok, akik annak vallják magukat, a félrevezetettek csakúgy, mint akik nem hagyták magukat félrevezetni sem a kádári, sem a jelenlegi általános iskolában, egyetemen.
Minket, határon túli magyarokat is beiskoláztattak, megtanítottak bennünket egyre-másra, s ugyanakkor el is feledtettek velünk ezt-azt, miközben igyekeztek megerősíteni bennünk azt a hitet és meggyőződést, hogy mi másfajta magyarok vagyunk, mint az úgynevezett anyaországban rekedtek. Így aztán sokan mintha csakugyan másfajtákká váltunk volna. Éspedig kívül-belül. Határon inneniek, túliak.
Akadtak azért ritka kivételek is. Szerte a Kárpát-medencében s az óceánokon túl is.
Egy ilyen ritka kivétellel magam is találkoztam. Egy idős székely emberrel Farkaslakán. Aki magas kora ellenére is tisztán látott; bizonyára azért, mert nem csupán a szemével próbált tájékozódni abban a megbolydult, fölfordult világban, amelyben élt. Amikor elhaladtunk mellette, még mélyen a ceausescui, kádári, titói világban, tehát amikor elhaladtunk mellette, s meghallotta, hogy az ő nyelvén beszélgetünk, megszólított bennünket:
- Úgy vélem a szavukból, hogy maguk nem idevalósiak lehetnek. Már, gondolom, nem környékbeliek.
- Bizony elég messziről jöttünk. Jugoszláviából.
Bólintott egyet, és csak ennyit mondott:
- Akkor maguk is éppolyan hazátlanok, mint mi.
Először látott bennünket, s ez mégis elegendő volt számára, hogy első szavunkra sorstársaivá, testvéreivé fogadjon bennünket. Azoknak a nyájához tartozhatott, akikre olyan pásztorok őrködtek, amilyen a híres-neves falubelije, Tamási Áron volt, vagy éppen Csaba királyfi.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..