A Topolyai Napok keretében lezajlott rendezvény látogatóit először a házigazda, a Topolyai Múzeum koordinátora, Gazsó Hargita múzeumpedagógus köszöntötte. Az önkormányzat nevében Kókai Mernyák Melinda polgármesternő szólt az egybegyűltekhez, majd pedig a Szabadkai Városi Múzeum igazgatója, mgr. Hulló István ismertette röviden a Topolyai Múzeum történetét, köszönetet mondva mindazoknak a munkatársaknak, akik keletkezésénél ott bábáskodtak, illetve azoknak, akik az idősebbek szellemiségét átvéve ma is azon serénykednek, hogy felnőtteknek, gyerekeknek egyaránt gazdag programokat nyújtsanak az egész év folyamán.
— Tíz évvel ezelőtt, az intézmény megnyitásakor is itt álltam — ritka az ilyen pillanat egy ember életében —, és múzeumigazgatóként most, tíz év után is üdvözölhetem Önöket. A múzeum az egyetlen olyan hely, amely alkalmas egy adott vidék tárgyi és szellemi örökségének begyűjtésére, megőrzésére, tárolására. De a Topolyai Múzeum — amely tíz évvel ezelőtt a Szabadkai Városi Múzeum fiókintézeteként nyílt meg, s amelynek sikerült minden anyagi nehézség ellenére fennmaradnia ebben a fenséges környezetben, ebben a csodás kastélyban — azt is megmutatta, hogyan kell a begyűjtött értékeket továbbadni a fiataloknak; megmutatta, hogy egy ilyen intézmény milyen jelentős lehet az iskolás gyerekek oktatásában-nevelésében. Gazsó Hargita kiváló múzeumpedagógus, de az ügy érdekében sokat tett Szabó Kocsis Zsuzsanna, valamint Csípe Tímea — e téren az övék volt a hőskor —, ám nem szabad megfeledkeznünk Harkai Imréről és Cservenák Pali barátunkról sem, akik mindezt megálmodták és a város segítségével megvalósították (szerencsétlenségünkre most nélkülük kell ünnepelnünk). De a lányok tovább szőtték álmaikat, és ez az intézmény mint Topolyai Múzeum a tíz év alatt igen szépen gyarapodott, programjai pedig egyre színvonalasabbak lettek, pedig — hadd jegyezzem meg gyorsan — minimális támogatást kapnak, csak egy fizetést tud biztosítani egyelőre a község. Én bízom abban, hogy a jövőben ez iránt is történik majd előrelépés, s előbb vagy utóbb a Topolyai Múzeum önálló intézményként is megállja majd helyét — mondta Hulló István.
Hangya András életútjáról, festői pályafutásáról Ninkovné Kovačev Olga művészettörténész, a topolyai kiállítás tervezője beszélt.
— Hangya András 100 évvel ezelőtt Bácskossutfalván született, de még kora gyermekkorában Szabadkára került, ahol nagyon hamar felfedezték. Magyari Domonkos, a szabadkai Napló újságírója hívta fel rá a figyelmet egy cikkével 1933-ban (tíz évvel előtte, 1923-ban hasonlóképpen fedezték fel a topolyai születésű Nagyapáti Kukac Pétert). Mivel fizikai munkákból, rossz anyagi körülmények között, szegényen élt, gyorsan felkarolták. 1934-ben a Rotary Club ösztöndíjával a Belgrádi Képzőművészeti Akadémiára került, ahol Dobrovics Péter tanítványa lett. Ezt azért fontos tudni, mert Dobrovics pécsi születésű, Pesten fejezte be az akadémiát, később pedig Párizsban tanult, vagyis az avantgárd mozgalom egyik jeles képviselője volt, s aki Belgrádban a két világháború között megalapította a figurális rajztanfolyamot. Hangya András is ennek volt a hallgatója, s a hatást figyelemmel kísérhetjük az ekkor keletkezett munkáin.
Hangya András korán kapcsolatba került a Híd folyóirat köré csoportosuló írókkal, festőkkel, valamint a baloldali mozgalommal. Illusztrációkat készített a szabadkai könyvkiadóknak, a Híd Könyvtár több kötetének borítólapjára is az ő rajza került. A háború után egy rövid időre visszatért Szabadkára, s Dobrovics példájára ő is rajz- és festőiskolát indított. Megfordult itt Almási Gábor, Petrik Pál, Ivan Tikvicki, Vinkler Imre, Sáfrány Imre, vagyis mindazok az alkotók, akik a második világháború utáni képzőművészeti élet alappillérei lettek. 1946-ban azonban Hangya Zágrábba költözik politikai kényszerűségből, s Ljubo Babić tanítványaként befejezi a képzőművészeti akadémiát. Titkára és elnöke lett a zágrábi Ady Endre Kultúrkörnek, valamint tagja a Horvátországi Képzőművészek Egyesületének.
— Noha a továbbiakban Zágrábban élt, kapcsolatát a vajdasági művészekkel sohasem szakította meg. Ez képein is nyomon követhető. Lélekben soha nem szakadt el a bácskai tájtól. A barátaihoz írt levelében ez idő tájt jelennek meg a sajátságos „levélképek” — azok az illusztrációk, amelyekkel a barátoknak írt leveleit díszítette. A szegények, a nincstelenek, elesettek festőjeként vált híressé. Témái a bánatos képű bohócok és muzsikusok, a perecárusok, a toprongyos favágók. Figurális festészetét az expresszív színkezelés, a drámai hangulat jellemezte kezdetben, majd Dobrovics Péter hatására átváltott a szimbólumokkal teli tartalmak ábrázolására, s még az oly kedves kék színe is lágyabbá vált. A Zágrábban feltűnő kék szín már az emlékezés színe — fejezte be méltatását Ninkovné Kovačev Olga.
Hangya András gazdag életművének alkotásait a különféle közgyűjteményekben (pl. a Szabadkai, Zentai, Zombori Városi Múzeumokban) láthatjuk, de magánszemélyek tulajdonában is sok alkotása van. Születésének 100. évfordulója kapcsán emlékkiállítást szerveztek Bácskossuthfalván (amelyen a festő Londonban élő nevelt lánya is megjelent), Óbecsén, Zágrábban, Szabadkán és most, Topolyán.