A COVID óta felénk is érezhetően egyre többen gondolják úgy, hogy nem szeretnének az egészséges határokon túl teljesíteni, ezért inkább csendben, a minimumot nyújtva elvannak a mindennapokban — ezt nevezzük csendes kivonulásnak vagy quiet quittingnek. A quiet quitting az, amikor csak annyit dolgozunk, amennyit feltétlenül muszáj, csak annyi energiát teszünk a munkába, amennyi minimálisan szükséges ahhoz, hogy elvégezzük a feladatunkat. Az új generáció számára nem a munka az egyetlen fontos dolog az életben, nem kizárólag attól függ a karrier, és nem is ez az értékrendszer csúcsa.
Fotó forrása: Res.cloudinary.com

Egy amerikai TikTok-felhasználó, @zaidlepplin videója után terjedt el széles körben ez a nézet, aki arról beszél, hogy „a munkád nem az életed, az értékedet pedig semmiképp nem az határozza meg, hogy mennyire vagy produktív a munkahelyeden”. A valódi quiet quitting esetében a dolgozó rendesen elvégzi a munkáját, csak nem tesz többet, mint ami szükséges, amire úgy is tekinthetünk, mint az egészséges egyensúly visszaszerzése a munka és a magánélet között. Ez azonban — még ha megvannak a jó hatásai is — mindig intő jel arra, hogy valami nincs rendben.

A pandémia után a létbizonytalanság stressze, a kérdés, hogy meddig lesz még valakinek állása, a feladatok sora és a bezártság együttese sokaknál depressziót okozott. Így aki utálta is a meglévő munkáját, inkább kitartott és szenvedett tovább, ami tömeges kiégéshez vezetett. Sokan maradtak offline üzemmódban, és a pandémiát túlélve a mentális egészségükért kezdtek harcolni. Akik pedig nem mondtak fel, azokat a vállalatok, cégek a végtelenségig kifacsarják ugyanazért a fizetésért — ebből pedig a quiet firing (csendes kirúgás) jelensége alakul ki, amikor végül a dolgozó mond fel az ellehetetlenített körülmények miatt. Ám az akkori aggodalom a munkahelyek elvesztése miatt mára már megszűnt. Az emberek többnyire lazábban veszik a munkájukat, tudják, hogy hiába dolgoznak akár többet is, nem kapnak emelést. És mivel így is, úgy is megkapják a fizetésüket, a munkaerőhiány miatt nem valószínű, hogy kirúgják őket, ezért a csendes kivonulással, vagyis minimális munkaerővel lesznek a továbbiakban jelen.

A kései és állandó üzenetek általi leterheltséget felváltotta a határok kijelölése, az önmagunkért való kiállás, ezért sem válaszolunk már a munkaidőn kívüli üzenetekre, megkeresésekre. A quiet quittinget előidézheti egy felsővezető is, aki elveszi a motivációt, vagy egyes betarthatatlan, cégen belüli szabályok, értelmetlen értekezletek, kívülről és belülről érkező zaklatás, régóta elmaradó fizetésemelés, vagy amikor nem hallgatják meg a munkavállalót, stb.

A quiet quitting nem egyenlő a lustasággal, egyfajta kiábrándultság és megvilágosodás is egyszerre. Számos oka lehet annak, amikor takarékra tesszük magunkat, és elvegetálunk a pozíciónkban, kivárva egy jobb lehetőséget. Ám hosszú távon ez a jelenség könnyen vezethet önértékelési zavarhoz, depresszióhoz, hiszen eltűnik az ember célja, lelkesedése, már nem akar újat tanulni, csapatban működni, játszani, fejlődni.

Fotó forrása:Media-cldnry.s-nbcnews.com

Mindez attól is függ, mennyit adott már fel saját magából az ember, amióta tart nála ez a kivonulás, és addig milyen önismerete volt. A folyamat elején elég lehet akár egy beszélgetés is a főnökkel vagy egy szakemberrel, de csak egy bizonyos szintig lehet mindenkit motiválni. Ha a quiet quitting már flegmasággal, pesszimizmussal és látványos teljesítményromlással párosul, akkor valószínűbb, hogy ebből hamarosan felmondás lesz. Kisebb, feltörekvőbb munkahelyek esetében ez sokkal előbb napvilágra kerül, míg egy multinál akár évekig is eltarthat.

A cégek részéről a quiet managing lett erre a válasz, mely fogalom azt jelenti, hogy nem rúgják ki az embereket, hanem hagyják, hogy tovább szenvedjenek, és olyan feladatokat adnak számukra, amelyek degradálóak, nem motiválóak, sehova sem vezetnek, monotonok, unalmasak. Vagyis mindenki arra vár, hogy a másik lépjen először, és vessen véget a történetnek.

Hogyan győzhetjük le a saját csendes kivonulásunkat, már ha sikerül felismernünk? Segíthet egy új munkakör, munkahely, ország, egy teljes életmódváltás vagy bármi, ami az eddigi életünkből kimozdít bennünket. Ehhez pedig már kell a saját önismeret, önreflexió vagy valaki, aki rávilágít a valódi céljainkra. Kereshetünk egy új hobbit, mely feltölt bennünket, egy új területet, ahol tanulhatunk, más emberek társaságát, új csoportokat, akiktől/amelyektől szintén tanulhatunk, akikhez jólesik kapcsolódni.

Elemzők szerint a quiet quitting pillanatnyilag egy olyan szint, amelyen az érintettek nem hagyják ott a munkahelyüket, csak jól meghúzzák a határaikat, és a jelenség hatására elég jól elválik majd, hogy mely cégek/munkahelyek nyújtanak rendes körülményeket, jó feladatokat és elismerést a dolgozóiknak. Ők ugyanis örömmel végzik a munkájukat. Egy karriertanácsadó például így fogalmazott: „Sok embernél a quiet quitting az első lépés, mielőtt valóban felmondanának, és továbblépnének egy olyan munkahelyre, amelybe a szívüket is beleteszik.” Ez pedig szinte mindannyiunk életében megjelenhet — vagy azért, mert éppen a kiégés előtti pillanatban vagyunk, esetleg túl nagy stressz ér bennünket több oldalról is, vagy csak pályakezdőként még bizonytalankodunk, és még sorolhatnám.

Mindenképp érdemes átgondolni, hogy mik a céljaink a munkánkkal, hol szeretnénk látni magunkat öt, tíz év múlva, és mi vezethet el oda. Ahogy az is valóban fontos, hogy ne olvadjunk teljesen össze a munkaénünkkel, megtanuljunk pihenni, kikapcsolni is. Talán újra kell alakítani a kereteket: munkaidőben dolgozzunk, a szabadidőnkben pedig töltődjünk.