Tanulók nélkül maradt az 1897-ben emelt iskolaépület

Hétfőn, február 14-én leállt a tanítás az erzsébetlaki (Belo Blato) Testvériség-egység Általános Iskolában. A Nagybecskerek közelében fekvő, másfélezer lakosú település iskolájának a zsírószámlája ugyanis már hosszabb ideje zárolva van. Nincs miből fizetni a fűtést, tartozásuk miatt hamarosan lekapcsolhatják az iskola telefonját és megvonják tőlük az áramszolgáltatást is. Magyarán: teljesen ellehetetlenül az iskola működése. Ezért a kollektíva tagjai és az iskola Igazgatóbizottsága, a tanulók és a szülők is, együttesen úgy döntöttek, hogy ilyen körülmények közepette az lesz a legjobb, hogyha beszüntetik a tanítást. Mint hallottuk, szó sincs valamiféle sztrájkról. Az anyagi csőd oka pedig az, hogy jogerős és végrehajtandó bírósági ítélet értelmében az iskola több mint 1,54 millió dináros kártérítést kell hogy kifizessen a kollektíva egy korábban elbocsátott dolgozójának. Ráadásul még valamivel több, mint egymillió dinárt kell majd fizetni az elmaradt fizetések utáni járulékok törlesztése címén.
Ahogy Belgrádból megérkezik a pedagógusok havi bérére való pénz, rögtön átutalják a kárvallottnak. Így a tanítók és a tanárok már két hónapja nem kapták meg a bérüket, és ha az illetékesek nem intézkednek, akkor ez még egy ideig így marad. Az iskolának elsőtől nyolcadik osztályig 140 tanulója van, a hozzájuk tartozó óvodába pedig húsz csöppség jár. Kuriózumnak számít, hogy az iskolában szerb, magyar, szlovák és bolgár nyelven folyik a tanítás. Az elmúlt vészterhes időkben is megmaradt az itt élő emberek, és (ami manapság nem mellékes) a diákok közötti toleráns viszony. Ezért az erzsébetlakiak még inkább a szívükre veszik, hogy ilyen esettel kénytelenek most a közvélemény felé fordulni.
Amikor az év elején értesítették őket arról, hogy jogerős lett a bírósági ítélet, az iskola vezetése, Milan Nedeljkov igazgatóval az élen, azonnal tájékoztatta az illetékeseket a lehetséges következményekről. Január 12-étől több mint egy tucat levelet küldtek szét, kezdve a helyi önkormányzat oktatási felelőseitől a tartományi illetékeseken át egészen Slobodan Vuksanoviæ köztársasági oktatási miniszterig. A beadványokat megfelelő dokumentumokkal nyomatékosították, egyes címekre többször is írtak, közben telefonálgattak is. Mint hallottuk, a nagybecskereki helyi önkormányzattal és a tartományi vezetéssel nagyfokú a nézetazonosságuk, de a legfontosabb tényező mégis az alapító, vagyis a köztársaság. A miniszter úr közbelépésére azonban még várnak. Pedig neki kellett volna elsőként reagálni, s ezzel talán ki lehetett volna kerülni a bürokrácia örvényeit.
Az eset rövid kronológiája pedig a következő. Valamikor 1989-ben, az iskolában összetűzött két erzsébetlaki pedagógus. (Ha jól értesültünk, akkor az egyik poharat vagy hamutartót vágott a másikhoz -- de ez ma már talán nem is fontos.) Az eset nyomán elindított fegyelminek az lett a vége, hogy egy évvel később, az incidensben részt vevő egyik tanárnő felmondást kapott. Az elbocsátott egészen 2002-ig pereskedett az iskolával, mígnem sikerült bebizonyítania, hogy az iskola törvényellenesen járt el vele szemben. 2002-ben visszavették a munkahelyére, az iskolát pedig arra kötelezték, hogy 12 évre visszamenőleg fizesse ki neki a bérét és az egyéb járulékokat. Az elmúlt több mint két év alatt, az iskola lázasan kereste a választ a kérdésre, hogy a rájuk nézve elmarasztaló jogerős bírósági ítélet esetén kinek az illetékességébe tartozik a kártalanítás. Mivel az iskolát a központi költségvetésből pénzelik, alapítója a köztársaság, értelemszerű volna, hogyha ez Belgrádra hárulna. De ezzel kapcsolatban az erzsébetlakiak többször is egymással szöges ellentétben álló magyarázatokat kaptak.
- Az az érzésünk, hogy a tanulók, a szüleik és az iskola dolgozói a bürokratikus rendszer áldozatai lettek. Mert most olyan kérdéseket tesznek nekünk fel, hogy miért is vesztettük el a pert, miért tartott olyan sokáig, miért nem pereljük az iskola korábbi vezetését, vagy miért fellebbeztünk? Ez enyhén szólva nem helyénvaló és cinikus. A másfél évtizeddel ezelőtti időszakból már szinte alig vannak tanáraink, az eset egyes részvevői már nincsenek is az élők sorában. Talán nem a mi dolgunk a törvényesség betartása? - teszi fel a kérdést az erzsébetlaki iskola igazgatója, aki akkor jött az iskolába, amikor a perújítási eljárás már folyamatban volt.
Az erzsébetlakiak arról ismertek a környéken, hogy sosem riadtak vissza a nehéz fizikai munkától. Mert a Bega, a Tisza és az écskai halastavak ölelésében fekvő szikes vidéken fekvő településhez a természet nem volt bőkezű. A mintegy 1600 holdnyi földterületükből csak mintegy hatszáz művelhető meg. A többi legelő. Ezért, ha kellett, földmunkások voltak, aratómunkát vállaltak, halásztak vagy nádat vágtak. A falu nemrég ünnepelte újratelepítésének 120. évfordulóját. A katolikus templomot 1895-ben, az evangélikus templomot pedig 1902-ben szentelték fel. Mintegy hétszáz szlovák, ötszáz magyar, száz-egynéhány bolgár nemzetiségű polgár, valamint néhány szerb ajkú és egyéb nemzetiségű család él itt. A második világháborúig a faluban éltek szép számban németek is, így itt többen még ma is öt nyelvet beszélnek.
Mint a többi bánsági falut, Erzsébetlakot is elsősorban a lakosság elöregedése veszélyezteti. Az itt élőknek a halászaton és a nádvágáson kívül ma sincs egyéb munkalehetőségük, ezért a fiatalok elmennek, s egyre kevesebb gyerek születik a faluban. Már vagy 40 ház áll üresen. Hogyha hosszabb ideig eltart az iskola körüli huzavona, akkor a szülők többsége ezt minden bizonnyal nem nézi majd tétlenül. Ezért érthető, hogy az erzsébetlakiak sürgős intézkedést várnak az illetékesektől. Kötelesek is cselekedni, hisz ez esetben az oktatási és nevelési rendszer alapjait szabályozó törvény, vagyis az oktatásra való alapjogok megsértéséről van szó. Az erzsébetlakiak nem érdemlik meg azt, hogy az egymással hadban álló két szerbiai politikai irányvonal túszai legyenek.