Tevékenységéről vezetőjét, Kovács Csilla fiatal, helyi pedagógust kérdeztem. Mindenekelőtt egy, a közelmúltban megnyert anyaországi pályázat kerettörténetének felvázolási szándékával.

A felsősökből álló, jelenleg tizenhat főt számláló táncegyüttes a József Attila Művelődési Otthon berkeiben működik, állandósult munkahelyszínnel. Induláskor ugyanis, heti két alkalommal, a táncpróbákat a falu általános iskolájának épületében tartották.

Lendületben — 2017 szeptemberében készült felvétel 

— A csoportok száma évente gyarapodott, alkalmanként és tagozatonként mintegy húsz kisdiákkal igyekeztem megkedveltetni magyar tájegységeink tánclépéseit, hagyományait, gyermekjátékait, illetve dalait. Teszem ezt ma is — indította a történetet a fiatal pedagógus, a Torontávásárhelyi református egyházközség égisze alatt működő Őrláng-én Játszóház óvónője.

Az ifjú hölgy szakmailag jelenleg hat debellácsi néptáncoló csoportot palléroz. Köztük az egyre kompaktabb egységet alkotó perdülősöket is, akik tomboló pubertáskoruk ellenére sem fordítottak hátat önként választott aktivitásuknak. A rendszeresség és a kitartás végül nem csak eredményeket hozott, hiszen olyan helyi kultúrtényezőkké váltak, akikbe hosszú távon is érdemes befektetni. Beszélgetésünk alatt a csapat az idei, sorrendben huszonkettedik Kőketáncra készülődött. Tájegységileg rábaközi tánckoreográfiával, melyet Resóczki Rolland és párja, Vázsonyi Csilla állított fel számukra. Mi több, a látványt az említett tájegység viselete teszi teljessé. Az új gúnyák elkészíttetésének költségeit a Csoóri Sándor Alap pályázatán nyert támogatási összegük „födte”. A ruhákat Jaramazov Klementina törökfalui népviselet-készítő varrta meg. Időközben aztán megérkezett a hír, a Perdülő tánccsoport az idei megmérettetésről sem tér haza nyilvános elismeréssel körített díj nélkül.

Zenekarral és koreográfussal kiegészített emlékkép Óbecséről

— Az alsósok leginkább csak az iskola záróműsorán szerepelnek. Velük ellentétben a reprezentatív csoport több helyi és községi rendezvény rendszeres fellépője. Az idén a községi folklórszemléről is sikerült továbbjutnunk. Természetesen, a soron következő, XXIX. Dél-bánáti Magyar Művelődési Egyesületek Szemléjét sem hagyjuk ki, melynek házigazdája ezúttal Udvarszállás lesz. Örömmel látom néptáncoló gyerekeink szakmai fejlődését, igényeik és „étvágyuk” erősödését. Lényegében ez tette indokolttá a hivatásos koreográfus felfogadását is. Rollanddal és Csillával 2017 nyarán, az első dél-bánsági hagyományőrző, anyanyelvápoló, néptánc- és népzenei táborban ismerkedtünk meg Fejértelepen. Ötletünket illetőleg csakhamar az itthoni vezetőséggel is sikeresen egyeztettünk. A gyerekek örömmel jöttek, ebből adódóan pedig a munka is jobban haladt. Télvíz idején is. Tagsági díj továbbra sincs, csupán a kölcsönbe kapott öltözetről szükséges gondot viselnie a gyermeknek, illetve a családjának.

Apropó, munkaszervezés! A teljes tanévre vonatkozó órarend értelmében a csapat hetente akár három táncpróbát is meg tudott ejteni. Feltéve, hogy a diákok egy-egy héten délelőttösök voltak. A délutáni váltás idején leginkább a hétvégék voltak szabadok, a táncosok sport- és egyéb jellegű elfoglaltságait is figyelembe véve. Mindent összevetve, a történetben leginkább a tanárnak kellett alkalmazkodnia. Semmi új a nap alatt.

— Az első szakmai lépéseket hét évvel ezelőtt sajátítottam el Pancsován, egy képzés során. Emlékszem, Horti Laci bácsinak, a kultúrotthon igazgatójának sem kellett különösképp győzködnie. Már csak azért sem, mert a zenét és a táncot eleve szeretem. Mindössze azzal nem számoltam — mivel Ildi barátnőmmel ketten indultunk el táncot tanulni —, hogy már az első alkalom után egyedül maradok. Első csoportjaimnak a kezdetekben gyermekjátékokat és egyszerű tánclépéseket tanítottam. Idővel egyre több, a témába vágó, hasznos szakirodalmat olvastunk, és az általunk megszólított ismerősök is nagymértékben segítették a munkánkat önzetlen útmutatásukkal. Föllépésekre készülve persze a próbák is sűrűbbek. Viszont a befektetett pluszmunka többszörösen is megtérül.

Kovács Csilla

Mint mondta, reméli, ezen a nyáron is sikerül eljutniuk Balatonszabadira. Pontosabban Siójutra, ahol a nevezett települések önkormányzata, művelődési és civil egyesületei harmadik alkalommal szándékozzák megtartani a Sza-Ma-Si néven regisztrált honismereti táborukat. Ezáltal is erősítve a balatonmelléki és a torontáli testvértelepülések együttműködését, melyben köztudomásúan a kultúrának is jelentős szerep jut.

— Ez utóbbi megnyert pályázati összegből nemcsak hat fiunk és tíz leányunk öltözetét tudtuk megvásárolni, de a legénykék csizmáit is. A lányok úgynevezett karaktercipőit egy korábbi, az MNT pályázatán nyert összegből hoztuk össze. Tánccsoportunk fellépéseit a pancsovai Csörömpölő zenekar kíséri. Mik a terveink? Mielőbb — vélhetőleg már ez év szeptemberétől — egy újabb csapatot indítani útjára a József Attila Művelődési Otthon keretében. Korosztályilag a leendő csapat tagjai alsósok. Újoncok, akik korábban csak ötödikesként kerülhettek be a „válogatottba”. Viszont, és ezt már hivatalos körökben is kifejtettem, sokkal értelmesebb ötletnek tartom olyan gyerekekkel dolgozni, akiket valóban érdekel a néptánc, mint azokkal, akik többnyire csak muszájból lennének jelen, egy-egy tematikus tornaóra idején. Úgy érzem, az újítás az utánpótlás gondjára is megoldást kínálna. Még ha részlegesen is... Mert arról szokás sajnos a legkevésbé és tárgyilagosan szólni, hogy bizony az oktatónak is vannak magánjellegű tervei! Szóval, ilyen megközelítésből igencsak képlékeny a dolog. Besegítő önkéntesek hiányában meg főleg az! Pedig igencsak szép és nemes elhivatás mindez. Utazások, találkozások, ismerkedések, a már meglévő kapcsolatok erősítése. Biztató, hogy tánccsoportunk tagjai is érzik ezt. És legyen szó akár csak egy „sima” táncházról a környéken, indulás előtt szinte beizzanak a csetvonalak. Hazautazáskor, illetve utána pedig még inkább.

Martinek Imre és Juhász Irén felvételei