Kalapis Sztoján atyáról, szalézi szerzetesről, muzslyai plébánosról sokan hallottak határon innen és túl. Arról, hogy mit tett a muzslyai közösségért, a bánáti, vajdasági fiatalokért. Mindezt már nem kell elmondani, mert a köztudatban van. Azt, hogy paltyán bolgár, már lehet, hogy kevesebben tudják. Ritkaságszámba is megy, hogy egy más nemzetiségű kiálljon a magyar közösségért, tegyen érte, gyarapítsa.
Július 14-én Sztoján atya és a szalézi atyák elbúcsúztak szeretett közösségüktől, hálaadó szentmisét szolgáltattak, és a rákövetkező napokban Szlovéniába távoztak. Sztoján atya Veržej faluba. Beszélgetésünk során előbb a gyermekkorát idézte fel.
— A családban tizenketten voltunk gyerekek, a három legfiatalabb még nem is született meg, amikor a legidősebb nővér már férjhez ment. A házban a szüleinken kívül mindig voltunk vagy heten-nyolcan. Szegény családból származom. Édesapánk dolgozott a vállalatban az utászoknál, édesanyánk meg velünk, gyerekekkel volt. Kijárt a mezőre, kukoricát kapáltunk, arattunk, gondoskodtunk arról, hogy télire legyen valami az egész család számára. Ez volt a gyerekkorom. Nekem mint az ötödiknek a sorban muszáj volt vállalnom a szakácsmunkát. Amikor a szülők nem voltak otthon, és nem akadt idősebb nálam, akkor én adtam ki a reggelit, az ebédet, és vacsorát is főztem. Amikor iskolába indultam, magyar tagozatra jártam, ami azért volt érdekes, mert majdnem semmit nem tudtam magyarul. Volt egy jó tanító nénink, Vokler Ilonka, aki nagyon sokat segített, hogy elsajátítsam a nyelvet, és magyarul fejeztem be a negyedik osztályt. Aztán mindnyájan — szlovákok, magyarok, bolgárok — egy osztályba kerültünk, azaz ötödiktől nyolcadikig szerb nyelven tanultunk.
Deák Róbert felvétele
* Mikor döntötte el, hogy a papi hivatást választja?
— Az alsó osztályban volt egy szalézi szerzetes, Horváth Toncsek atya, aki nagyon jól tudott bánni a gyerekekkel, és nekem ez megtetszett. Ez volt a motiváció, hogy a papi pályát válasszam. Amikor befejeztem a nyolcadik osztályt, Szlovéniába kerültem, mert ott volt a szalézi gimnázium, utána teológiára jártam Ljubljanában. A pappá szentelésem Erzsébetlakon történt, és mivel tudtam magyarul, ezért a főnökeim iderendeltek Muzslyára. A papi pályámnak volt néhány állomása. Bókán, Módoson és Nezsényben is szolgáltam, valamint elláttam a körülötte lévő falvakat, egészen Ólécig. Amikor lehetett, autóval utaztam, de aztán, amikor nem volt üzemanyag, kerékpárral indultam útnak, Muzslyáról egész Ólécig is elbicikliztem. Egy alkalommal temetni mentem, kerékpárral, 70 kilométert egy irányba.
* A szaléziaknak valójában az az egyik erényük, hogy nagyon sokat adnak a gyerekek nevelésére. Bizonyítják ezt például az oratóriumok Muzslyán és Erzsébetlakon.
— A karizmánk, azaz a küldetésünk, isteni ajándék, melyet Don Bosco átplántált a szaléziak életébe, hogy a fiatalokkal foglalkozzunk, a gyerekekkel, a neveléssel. Don Bosco felkarolta a gyerekeket, megalapította a szalézi szerzetesrendet. Don Bosco óta a mai napig 16 000 szalézi működik szerte a világon ezzel a karizmával, hogy a fiatalokat segítsük, számukra gondoskodjunk szebb jövőről. Itt, Muzslyán kezdetben a hittanon kívül nem engedélyezték a fiatalokkal való foglalkozást. Hittan volt a plébánián, azt még tolerálta a kommunista vezetőség, meg a ministránsokkal is törődhettünk, de mást nem lehetett elkezdeni. Én 1987-ben jöttem Muzslyára, és létrehoztam a cserkészcsapatot. Az volt az első, keresztény alapokon működő cserkészcsapat, melyet elindítottunk Vajdaságban. Majd gombamód alakultak a többiek. Aztán 1995-ben Muzslyán is megszerveztük az első oratóriumot, és tetszett a gyerekeknek, különösen azoknak, akik nem mehettek nyaralni, hiszen tudjuk, mi volt azokban az években, háborúk, nehéz élet, rossz körülmények. A gyerekek eljöttek az oratóriumba, jól érezték magukat, egész nap foglalkozott velük valaki.
* Önöknek köszönhetjük, hogy a bánsági fiúk itt találnak második otthonra Muzslyán, az Emmausz fiúkollégiumban.
— Először a nővérek, Gizella nővér meg a társai alapítottak egy kollégiumot a lányok számára. Majd néhány évre rá Huzsvár László akkori püspök kijelentette, a fiúknak is kellene hasonló intézet, hogy ők is kapjanak ilyen lehetőséget a továbbtanulásra, és ami még nagyon fontos, hogy egyházi nevelésben részesüljenek. 1997-ben elkezdtünk helyet keresni, és a papi tanácson meg is született a döntés, hogy Muzslya legyen, mert közel van a városhoz, telek van, nem kell vásárolni, buszjárat is működik, a szaléziak pedig egyébként is az ifjúsággal foglalkoznak. Magyarországon hallották a kezdeményezés hírét, látták a törekvést, eljöttek megnézni, mit csinálunk. Akkor a kollégiumnak az alapja már ki volt öntve. Senki közülünk nem magyar, tehát szlovén papok meg egy bolgár, és a magyar fiúknak építkeznek. Ez erős adu volt a kezünkben, amikor támogatást kértünk. Meg kell említeni Csete Őrs, Pósa Krisztián urak és Pirityiné Szabó Judit asszony nevét, akik nagyon sokat segítettek nekünk az elképzelésünk megvalósításában.
* Sokunkat megdöbbentett az a hír, hogy utánpótlás híján a szalézi rendet visszahívják Szlovéniába, július közepétől pedig átadják a plébániát a verbita atyáknak.
— Az az igazság, hogy a szlovéniai szalézi papok nem akarnak magyarul tanulni. Nehéznek tartják a nyelvet, a magyarországi szaléziak viszont kevesen vannak. Van tizenkét magyar szalézi meg tizenkét indiai, vietnámi, afrikai pap. Magyar nyelv nélkül viszont itt nem boldogul az ember. Kértük a tartományfőnököt, keressen valakit, aki szeretne magyarul tanulni, de nem talált. Kértük a magyarországiakat, hogy segítsenek egy kicsit, de egyszerűen ott sem győzik a munkát. Nagy iskoláik vannak, gimnáziumok, kollégiumok, és rengeteg a tennivaló. Így maradt ez a megoldás, hogy minket is elvisznek, ide pedig jönnek a verbiták. A kollégiumot nem akarják átvenni, mert a plébániai munka felöleli Muzslyát, Erzsébetlakot, Lukácsfalvát, Écskát és a Savio Szent Domonkos-templomot. Ez két személynek elég nagy falat.
* Ön hová megy?
— Szlovéniában van hét közösség, én Veržejben leszek, Lendvától 20 kilométernyire, a Mura folyó jobb oldalán. Kaptam egy évet a tartományfőnöktől, ez a szombati év, ahogy mi mondjuk. Abból áll, hogy teljes nyugalomban leszek, csak kevés szentmisét, esetleg temetést tudok elfogadni, mert pihennem kell. Én ugyanis már harminc éve nem voltam szabadságon, egyszerűen nem győzöm. Az orvosok úgy fogalmaztak, hogy ez kiégés, nem folytathatom, ha nem pihenek. Veržejben hatan vannak a közösségben, egy intézetet működtetnek, ahol lelkigyakorlatra fogadnak felnőtteket, gyerekeket, ministránsokat, cserkészeket, oratóriumot szerveznek a falubelieknek. Tudom, hova megyek, ismerem a helyet, voltam már ott számtalanszor. Aztán egy év után a tartományfőnök meg én személyesen beszélgetünk a lehetőségekről, tehát előre nem tudom, hol kötök ki.
A helyi közösség tanácsának tagjai is elbúcsúztak Sztoján atyától, a barátságos beszélgetés közben arról is szó esett, a kapcsolat megmarad, és akár egy lelkigyakorlatos zarándoklatra is ellátogathatnának Szlovéniába.
