home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Közösen védekeznek
(--)
2016.01.26.
Közösen védekeznek

A Magyar Mozgalom VMSZ-es tagjai közösen védekeznek -- fegyelmi eljárást kezdeményeznek Pásztor István ellen

Tömegesen jelentek meg a Magyar Mozgalom VMSZ-es tagjai a Vajdasági Magyar Szövegség székháza előtt a hétfői fegyelmi eljárások időpontjában. Mint ismeretes, a VMSZ elnökének, Pásztor Istvánnak kezdeményezésére fegyelmi eljárás indult az MM-ben részvevő párttagok ellen.

Az eljárás alá vont párttagok háromtagú delegációja -- Maglai Jenő és Józsa László, az MM Ideiglenes Ügyvivő Testületének tagjai, valamint Tóth Tivadar, a Magyar Mozgalom alapítója -- átátadta közös védekezésüket, valamint beadványukat Pásztor István, a VMSZ elnöke ellen indítványozott fegyelmi eljárásról.

A beadványt aláírók szerint nem indultak más politikai szervezet jelöltjeként, annak támogatásával vagy polgárok csoportjának jelöltjeként a választásokon, így a VMSZ elnökségének még arra vonatkozó hatásköre sincs jelen pillanatban, hogy közülük bárkit felszólítson arra, hogy nyilatkozzon, hogy melyik szervezet tagjai kíván maradni. Arra vonatkozó felhatalmazása pedig végképp nem volt az elnökségnek, hogy a Magyar Mozgalomban, mint civil szervezetben való tagságunk miatt ellenük fegyelmi eljárást indítványozzon. ,,a leghatározottabban visszautasítjuk a VMSZ elnöke részéről 2016. január 21-én megfogalmazott rágalmat, amellyel a Magyar Mozgalmat a nemzeti érdekek elárulásával vádolta meg. Ugyanakkor a VMSZ elnökének a sajtóban többször elhangzott kijelentését, amely bennünket eltávolítandó „rothadt almáknak” nevez olyan gyalázatos sértésnek tartjuk, amely emberi  méltóságunkban mélyen megbántott bennünket.'' -- álla  abeadványban.

A védekezés átadásával párhuzamosan indítványozták a Pásztor István elleni fegyelmi eljárás elindítását is. Szerintük Pásztor István nem teljesítette a magyarcsernyei közgyűlésen tett választási ígéreteit, miszerint a párt nyitottá válik, teret kap a politikai pluralizmus, a többszólamúság, újfajta, együttműködő, szakmai „szerződések” jönnek létre a vajdasági magyar intézményekkel. A folyamatos fegyelmi eljárásokkal, a döntéshozatal mechanizmusának átalakításával, a megfélemlítéssel nemcsak a Vajdasági Magyar Szövetség, de a vajdasági magyar közösség ellen indított hadjáratot a párt elnöke. Az indoklásban az is elhangzik, hogy Pásztor István tevékenységével hónapokra visszamenőleg folyamatosan rombolja a VMSZ tekintélyét és cselekszik a párt érdekei ellen, emiatt indítványozzák a VMSZ elnöke ellen a fegyelmi eljárást.

Pál Károly, a VMSZ elnökségi megbízottja a Pannon RtV-nek nyilatkozva elmondta, hogy szerinte a beadványok komolytalanok. „A beadott indítvány a fegyelmi eljárás indítványozására saját véleményem szerint, átolvasva azt, tele van csúsztatással, tele van olyan tényekkel, amelyek nem fedik a valóságot. Én komolytalannak minősíteném ezt a beadványt. Véleményem szerint a Fegyelmi Bizottság, amikor majd döntést hoz ebben az ügyeben valamilyen hasonló véleményen lesz” -- nyilatkozta Pál. Azt az indítványt, amellyel Pásztor István kizárását kezdeményezik, Pál Károly megalapozatlannak ítéli. ,,A beadvány, amit már kevesebb szabadkai VMSZ-tag írt alá, saját meglátásom szerint tele van csúsztatással, a tények mellőzésével, és véleményem szerint egy nagyon megalapozatlan, illetve komolytalan beadványról van szó.'' -- nyilatkozta a politikus a Magyar Szónak.

 

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..