Az emberek többsége inkább összeszorítja a fogát, és nélkülöz, nem kér, amíg magáról van szó. De ha hozzátartozója szenvedését látja, akkor megpróbálja félretenni büszkeségét, s a nyilvánossághoz fordul, ha nem lát más kiutat. Így volt ezzel a horgosi Fülöp Árpád is, aki beteg édesanyja talpra állításához kérte, kéri a jó szándékú emberek segítségét.

A horgosi Fülöp család megpróbáltatásai még 2020 tavaszán kezdődtek. Árpád, a fiú Szegeden dolgozott, amikor kitört a járvány, és lezárták a határokat. Édesanyjával egyeztetve úgy döntött, hogy a munkahelye megtartása miatt a Csongrád megyei városban marad. Egy hónapon át kizárólag a videós hívásoknak köszönhetően látták egymást, csak május elején tudott hazautazni. Talán ez volt mindkettőjük szerencséje.

Árpád és Piroska egykor...

A fiú hazaérkezésének másnapján, vasárnap Piroska ünnepi ebédet tervezett annak örömére, hogy végre már nem csak magára főz, nem lesz egyedül. Egy kis idő után azonban, amikor Árpád bekukkantott a konyhába, édesanyjára a földön ülve talált. Látta, hogy baj van, azonnal hívta a mentőket. A kórházban az orvosok agyi infarktust diagnosztizáltak. 

Piroska néni csaknem két hétig volt a kórházban. Miután hazaszállították, telefonon közölték a fiatalemberrel, hogy édesanyját ezentúl szondával kell etetni, itatni. Árpád még mindig megrendülve emlékszik vissza a történtekre.

— Azt sem tudtam, mi az… Semmilyen infót nem kaptam az etetéssel, itatással kapcsolatban. Neten néztem meg, hogy hogyan, mikor, mivel lehet egy ilyen beteget itatni és etetni. Három-négy óránként vagy pépes élelmet, vagy pedig vizet kellett neki adni. Egy idő után megpróbáltam kanállal itatni, és lassan ugyan, de le tudta nyelni a folyadékot. 

Nem telt el egy hónap, és Piroska néni időpontot kapott egy rehabilitációs központba. Az asszonynak azonban van egy krónikus tüdőbetegsége, ami miatt romlott az állapota. Ezért húsz nap után hazaküldték. Állapota változatlan volt, nem javult, talán csak annyit, hogy eltávolították a szondát a gyomrából, pépes ételeket is le tudott nyelni. 

...és most

„Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer a saját édesanyámat kell fürdetni, tisztába tenni. Az elején elég szokatlan és kellemetlen volt a számomra, de talán elmondhatom azt, hogy jó embert nevelt belőlem, ezért amíg kell, vele leszek. Édesanya egy van a világon, ez a legkevesebb, amit érte tehetek” — írta a világhálón Árpád, amikor történetüket megosztotta a nyilvánossággal.

Árpád végül mégis kénytelen volt felmondani a magyarországi munkahelyén, hogy az édesanyját ápolni tudja. Egyedül végez mindent: a fürdetést, az ellátást. Azt mondja, ha valakit fizetnie kellene, a teljes fizetése rámenne, akkor pedig inkább ő marad édesanyjával.

— Én fürdetem anyut, és tisztába teszem. Mindennap, már több mint másfél éve. Ez a minimum a részemről, hiszen amikor kicsi voltam, ő is mindent megtett annak érdekében, hogy legyen mit ennünk. Hosszú éveken át két helyen is dolgozott, mert állami munkahelye volt, s előfordult, hogy négy hónapig nem kapott fizetést. 14 órakor fejezte be a munkát, majd kezdte a második műszakot, és néha este 10 óráig is dolgozott. Két hónapos korom óta nevelt egyedül. Azt tanácsolták, adjam be otthonba. Soha meg nem tenném, amíg élek, vele leszek — mondja Árpád.

Piroska néni állapota fokozatosan javul, annak köszönhetően, hogy gyógytornász és logopédus is foglalkozik vele. 

— Hála az emberek segítségének gyógytornászt és logopédust tudtam fogadni. A tornásszal felállítjuk az ágy elé, és először nem hittem a szememnek, hogy anyu egyedül is tudott egy percig állni, meg előre-hátra húzta a rossz lábát. A beszéde rengeteget fejlődött, a betegsége után semmit sem tudott mondani. Most már magától kér inni, enni, néhány szavas mondatokat képes kimondani. A gond csak az, hogy kimerült az anyagi keretünk. Hiába kapom az ápolási pénzt a nyugdíjjal együtt, az említett két szakembernek a munkája havonta körülbelül 30 000 dinár.

A gyógyszerek is sokba kerülnek, havonta legalább 5000 dinárba, a bevételük viszont mindössze 18 000 dinár, mondja Árpád.

— Bízom benne, hogy vannak még segítőkész emberek, és anyunak nem kell abbahagynia a tornát meg a beszédgyakorlatokat, azért is gyűjtök erre még. Megpróbálok a sajtóhoz fordulni, a közösségi oldalakon kérek segítséget. Talpra szeretném állítani édesanyámat, azt akarom, hogy ismét teljes életet élhessen! Melencén a főnővér javasolta, hogy fogadjak terapeutát anya mellé. Azóta jár hozzá szakember, akit megkérdeztem anyu állapotáról, és szerinte a jobb keze nem fog működni, de a lába igen, tehát talpra állhat. Sajnos nem lesz olyan, mint régen, de ami a legfontosabb, nem fogja az ágyban tölteni az életét. Én lennék a világ legboldogabb embere, ha anyu annyira helyrejönne, hogy legalább a házban el tudna sétálgatni.

Kereszt vagy isteni próbatétel? Árpád elszántan, teljes erejével küzd a kihívással. A házukban tisztaság van, és rend, édesanyját szépen ellátja. Egy-egy ilyen eset azonban a közösségnek is próbatétel emberségből. Sokan segítettek már eddig is, de kellene még egy kis támogatás. Aki teheti, könyörüljön azokon, akik a kereszt alatt roskadoznak!

— Kaptunk némi fát és valamennyi pénzt is. Legfőképp anyagi segítségre lenne szükség, mert legegyszerűbben abból tudnám fizetni a fizioterápiákat meg a logopédust, de szívesen elfogadunk fát vagy pelenkát is.

Fotók forrása: Családi archívum