Kocsma, város, kocsmafüzet
Pásztor-Kicsi Gergely
2015.05.25.
LXX. évf. 20. szám
Kocsma, város, kocsmafüzet

Az újvidéki Művészklubban a közönség nemrég egy rendhagyó könyvbemutatón vehetett részt. Czinki Ferenc Egy kocsma város című alkotásáról volt szó. A szervezők az eseményt irodalmi-zenei űrhajóként határozták meg, és valóban: beszélgetés, felolvasás, vetítés és végül, de nem utolsósorban zene is volt a menün.

Ez utóbbit a Blahalouisiana szolgáltatta, az íróval pedig Barlog Károly beszélgetett.

A Kocsma & Város & Rock ’N ’ Roll című műsoros estnek egyébként már a tizedik állomása volt az újvidéki. — Elkapott a turnéláz — mondta erre Czinki. Másrészt, mondja, a mai világban már nem elég az, hogy a könyvesboltokban megjelenik a könyv, az olvasóhoz is el kell juttatni, beszélgetni kell vele róla. Emellett, mint kiderült, van a műsoros esteknek még egy hasznuk: Czinki már a kötet írása közben is olvasott fel részleteket a készülő műből, „tesztelte” a szövegeket, szóval a közönség is (közvetve) partner volt a könyv elkészítésében, ami nem mellesleg érződik is a szövegeken.

A könyvben kocsmákról van ugyan szó, de a kocsma természetesen csak egy fedősztori. A kocsmák ugyanis el tudnak mesélni egy egész várost. Czinki elmondta, hogy az Egy kocsma várossal is éppen ez volt célja: a külvárosi kocsmák által elmesélni szülővárosa, Székesfehérvár történetét. Barlog Károly kérdésére később azt is elmondta, hogy a részben várostörténeti cél ellenére Székesfehérvár a végső műben már nincs nevesítve, mivel arra a felismerésre jutott a készülő könyv szövegeinek felolvasása során, hogy a konkrét megnevezés valójában okafogyottá vált.

Czinki azt is elmondta, hogy a kocsmafüzet elkészítésének a legkellemesebb része az volt, hogy ezekbe a kocsmákba el kellett menni (mondjuk, ez nem lepett meg), de emellett meg kellett figyelni a lakóit, és a lehető legrövidebb időn belül törzsvendéggé kellett válni, ami nem volt könnyű. Ezek után a könyvtárba is el kellett mennie, utánaolvasni ennek-annak, hiszen az Egy kocsma város, mint már utaltam rá, várostörténeti munka (is).

A könyv kinézete egyébként nem mindennapi, Czinki úgy fogalmaz: művészkönyv. A kocsmákat a kötet készítése során fotósokkal is felkeresték, emellett a könyv borítója nem másból van, mint söralátétből. Ennél kocsmaibb könyvdizájnt nehéz kitalálni, igaz?

A — könyv, illetve a szerző meghatározása szerint — kocsmafüzet egyébként nagyon ügyesen használja föl az említett fotókat, egyedi hangulatot teremt, a képek és a szövegek nagyon jól kiegészítik egymást. Méltán jelenik meg kiemelt helyen a szerzőén kívül a két fotós (Arany Gold Zoltán és Oláh Gergely Máté), valamint a kiadványtervező (Varga Gábor Farkas) neve is. Ne essünk túlzásba, ez elsősorban mégiscsak egy Czinki Ferenc-könyv, de az említettek közreműködése nélkül biztosan nem olyan volna, mint amilyen.

Az est beszélgetős része után az összművészeti rész következett, melyben Czinki felolvasta néhány novelláját, nem mellesleg élvezetesen. A novellák között a Blahalouisiana játszott, nevével ellentétben nem bluest, hanem üde, néhol dzsesszes pop-rockot, Schoblocher Barbara (ének) és Jancsó Gábor (gitár) mindenképpen kitett magáért. Az est összművészeti jellegének harmadik összetevője, a háttérben folyamatosan futó fotóvetítés sajnos nem látszott tisztán, pedig kíváncsi voltam rá. Ez talán szándékos megfontolásból volt így, az ember időnként felismer egy pultot, egy poharat, és ilyen értelemben végül is felfogható hangulati elemként.

Maga a könyv egyébként megérdemli a hírverést. A szövegek műfaját igen nehéz meghatározni, végig valahol az esszé, a szociográfia, a tárca és a novella között mozog. Az írások rövidek, szellemesek, és igazán nehéz nem észrevenni bennük a mélységes személyességet, ahogyan a szerzőjük viszonyul témához. A rövid szövegeknek hagyományos értelemben egy kis túlzással egyáltalán nincs cselekményük, viszont sok mindenről beszélnek, a Kádár-korszaktól kezdve Lovasin meg Müller Péteren át Istenig és Jézusig, számtalan szellemes, idézhető mondattal megtűzdelve (pl. Nagy-Magyarországra itta magát.). Van azért egy vonal, mely az egész kocsmafüzeten végighúzódik, mégpedig a Kádár-korszak öröksége. A tervgazdasági lufi kipukkanása után Székesfehérvár külvárosi kocsmái elveszítették a funkciójukat, a közönségüket azonban nem. De azért ezt nem nehéz kitágítani, közben pedig a mű valahogy a mai ember múlthoz fűződő viszonyáról is szól. Ja, meg a kocsmákról se feledkezzünk meg, ahol az embert, Cserna-Szabó András fülszövegének szavait idézve, „nyugalom, alkohol és egérút várja”.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Irodalom rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..