Népi táncosok körében, ha szó esik róluk, csak így emlegetik őket: ,,Kisimréék vezetik...' vagy: ,,Kisimréék csinálták...' Úgy összenőtt, összeforrt munkájuk, életük, hogy a kétszemélyes ,,intézmény'-t immár egyszemélyes ,,magánvállalat'-ként jegyzik. Ha valaki még nem jött volna rá, kiről-kikről is beszélek, felfedem a titkot: Kisimre Árpádról és Kisimre Szerda Annáról esik ma itt néhány szó. Lehet, hogy nem épp a legjobbkor... és a legjobb helyen... Hiszen az ebben a rovatban, az őelőttük bemutatott házaspárok mind idősebbek voltak náluk, s javarészt azért kerestük fel őket, hogy a 30-40 éves együttélési tapasztalataikat osszák meg olvasóinkkal. Egyszóval, hogy utat mutassanak a fiataloknak. Kisimréék még maguk is fiatalok, alig nyolcévnyi közös élet áll mögöttük. (1998. szeptember 12-én keltek egybe.) De milyen élet?! Azt hiszem, egy olyan példás, csodálatraméltó közös sorsvállalás, amilyenről csak nagyon kevés fiatal házaspár tudna ma beszélni. A boldogító igen kimondásával nemcsak egymást fogadták el és erősítették meg hitben, szeretetben, reményben, hanem most már erős oszlopként, bástyaként viharverte kis magyar közösségünket is ,,megtámasztották'. Hiszen mindazt, amit eladdig csináltak -- ki-ki a maga területén -- azt most kettőzött erővel, akarattal és igyekezettel együtt teszik és céltudatosan. És mindnyájunkért.
Anna óbecsei születésű. Pedagógiai szakközépiskolát fejezett be, s jelenleg a gunarasi általános iskolában zenetanárnő.
Árpád szülővárosa Topolya. Itt diplomázott a mezőgazdasági szakközépiskolában, s ma a Žitko malomipari vállalatban raktáros.
Anna először a népdallal ismerkedett meg, s csak jóval később a népi tánccal. Az óbecsei Batyu együttesben kezdte énekesi pályafutását, ma pedig a topolyai Kodály Zoltán Magyar Művelődési Egyesület népitánc-oktatója. De énekkart is vezet több helyen: Gunarason, Kishegyesen, Topolyán...
Árpád, ha emlékezete nem csal, már elsős korától tagja a topolyai egyesületnek, amely egykoron a Testvériség-Egység nevet viselte, s akkoriban Brezovszki Eszter szárnyai alatt tanulgatta a tánclépéseket. Aztán a tanuló a tanár nyomdokaiba lépett, s amit örökül kapott, most igyekszik kamatostul átadni a mai nemzedéknek... Arpád tehát szintén népitánc-oktató, de az egyesület elnökségi tagja is.
Magától értetődik, hogy valahol útközben, munka közben ismerkedhettek össze.
Anna: A Batyu zenekar szervezett egy Batyu-tábort, s ott született meg az ötlet, hogy jó lenne Óbecsén is egy népitánc-csoportot alakítani. Engem bíztak meg ezzel. Ekkor, 1994-ben még nem éreztem szakmailag megtalpaltnak magamat egy ilyen fontos feladat vállalásához, és amikor a következő évben a Batyu együttes szervezett egy oktatói tanfolyamot, örömmel bekapcsolódtam én is a munkába. Itt ismertem meg Árpádot, s kértem tőle segítséget. Aztán megint egy évvel később, 1996-ban Topolyán is beindult egy C-kategóriás népitánc-oktatói tanfolyam magyarországi előadók közreműködésével, s ide már mindketten jelentkeztünk. Hát így kezdődött.
Árpád: Mindketten a műfaj szerelmesei voltunk s vagyunk. Emellett ez egyfajta életstílus is. Mert akkoriban minden tanfolyam, minden tábor, minden fellépés jó nagy bulival -- énekkel, táncházzal zárult. S ez nagyon jó alkalom volt a fiataloknak az összeismerkedésre. Akkor, azon a bizonyos C-kategóriás tanfolyamon (amely, sajnos, sosem fejeződött be, mert közbeszólt a háború) mi voltunk Annával a legfiatalabbak.
Anna: Nem tudom, mi tetszett meg rajta.
Árpád: Elmondhatom, hogy a haj nálunk első naptól fogva válóok...
Anna: Ugyan már! Soha nem is esett róla szó, hogy levágatom a hajam!
Árpád: Na, ez az, ami még tetszik benne! Anna őszinte...
Anna: Anna?! Úgy beszélsz rólam, mint egy idegen. Soha senki nem szólít másként, csak Pannának, ezt Te is tudod...
Árpád: Panna nagyon őszinte és nagyon érzékeny. Alapos, a részletekre is odafigyel, így nagyszerűen kiegészít.
Panna: Mert Árpád maximalista. Tökélyre törekvő. Pontos, kitartó, célratörő.
Árpád: Ha egy műsoron dolgozunk, akkor én mindig szeretek újítani. Panna viszont visszafogottabb. Lázár Katalin mondta egyszer: ,,Vannak buszba való nóták és vannak színpadra való dalok. Mindig azt kell választani, ami érték, ami igazi kincs.' Hát Panna mottója épp ez. Leásni mélyen, egészen a gyökerekig. Én pedig szeretek odafigyelni az újdonságokra is.
Panna: Néha nagyon siralmas dolog részt venni egy népitánc-antológián (ez egy budapesti rendezvény, amelyen az épp aktuális év legjobb koreográfiáit mutatják be), mert míg a népitánc-oktatásban ott tartunk, hogy egy-egy tájegységen belül is már megkülönböztetünk különféle stílusokat, addig a népdalfeldolgozásoknál még a tájegységekig sem jutottunk el. Tehát látunk egy csuda jó táncprodukciót, s elájulunk a förtelmes zenei kísérettől. Hát ettől szeretném én megóvni a mi közös műsorainkat.
Árpád: Panna ízlésében és szaktudásában én messzemenően megbízom. Elmondom mindig neki, hogy mit szeretnék, s nagyon jól tudom, hogy addig fog kutatni, amíg meg nem találja a megfelelő zenei anyagot az én színpadi elképzelésemhez.
Panna: Ezért nem tudnak az én ötleteim sohasem érvényesülni...!
Árpád: Panna!
Panna: Hát nem ez kell a lapnak? Egy kis pletyka. Így veszekednek a Kisimréék.
Árpád: Általában a fáradtság csiholja ki nálunk a kis szikrákat. Hét csoportot vezetünk. A korosztály nagyon változó: az óvodásoktól kezdve a hetvenévesekig. S ahány ember, annyiféle. Mindenkihez alkalmazkodni kell, mert minden csoportot meg kell tartani, s ehhez minden csoporttagot is meg kell becsülni. De általában ezek a viharfelhők ahogy jönnek, el is múlnak. Mi kiénekeljük, kitáncoljuk magunkból a rossz érzéseket, kellemetlen gondolatokat.
Panna: Árpi tipikusan morgós férfi, én pedig tipikusan érzékeny nő vagyok. Mindent magamra veszek. Általában akkor pattogunk, amikor útnak indulunk valahová, és tele vagyunk feszültséggel. Ilyenkor mindig az a kérdés: ki mit visz, pakol az autóba.
Ha a hétből hét nap, a huszonnégy órából pedig legalább húsz a munkára megy el, akkor hol van idő a magánéletre? Szülő- és rokonlátogatásra? Hobbira?
Panna: Hát, beszélgetünk, amikor együtt utazunk, együtt ebédelünk...
Árpád: Azért úgy nézzük, hogy a vasárnap délutánunk szabad legyen. Utazás közben pedig útba ejtjük a szülőket. A rokonok általában a nagyszabású családi eseményeket hozzánk igazítják, a barátaink meg nagyrészt ugyanazokban a körökben mozognak, mint mi.
Tervek. Elképzelések a jövőt illetően, annál inkább, mivel jelenleg még albérletben élnek Topolyán, s gyerek sem sürög-mozog körülöttük.
Árpád: Először is szeretnénk diplomázni a budapesti népitánc-oktatói főiskolán, amelynek mindketten hallgatói vagyunk. Hátravan még másfél év. Aztán jöhet a gyerek. Mindegy, hogy kisfiú vagy kislány. Egy gyerek. Egyelőre.
Panna: Azért én egy kertes házat is szeretnék. Nem, mintha időm és kedvem lenne kertészkedni, de azért mégis... Egy igazi fészket rakni.
Árpád: Most is egy régi, gerendás mennyezetű házban lakunk, mert nagyon fontos számunkra, hogy a bennünket körülvevő tárgyak is arról a világról és életszemléletről tanúskodjanak, amilyenben élünk és dolgozunk. Panna rengeteg régi tárgyat összegyűjtött, összevásárolt még lánykorában, s ezeket tényleg jó lenne immár olyan helyre ,,menekíteni', ami mindenestül a miénk.
S hogy a színpadon mit láthatunk az idén Kisimrééktől? Az újabb táncos produkció címe: Se országom, se hazám. Március 11-én lesz a bemutatója Topolyán -- nemzeti ünnepünk alkalmából, valamint annak kapcsán, hogy a Cirkalom táncegyüttes ötödször érdemelte ki a kiváló minősítést a Népi Táncosok Országos Bemutató Színpadán tavaly novemberben, Újvidéken. A magyarországi Martin György Népitánc-szövetség és a Vajdasági Magyar Folklórközpont szervezésében megtartott rendezvény minden évben a legkiválóbb együttesek bemutatkozása és megmérettetése a szakmai zsűri előtt.
A legkiválóbbak között is az elsők között lenni pedig nem semmi...
Isten éltessen benneteket, Kisimréék!