Leginkább a prágaiak aggasztották, így 1968. augusztus 20-án éjjel a Varsói Szerződés tagállamainak katonai egységei bevonultak Csehszlovákiába. Jan Palach cseh egyetemista 1969. január 16-án Prága főterén az ország védőszentjének, Szent Vencelnek a szobránál felgyújtotta magát, így tiltakozva Csehszlovákia szovjet megszállása és a kommunista diktatúra ellen.

Prága tavasz
 

Konzekvencia

Az I. világháborúban (1914—1918) 31 állam, a II. világháborúban (1939—1945) 61 ország állt hadiállapotban. Az előbbiben 20 millió, az utóbbiban 50 millió emberáldozat volt. Mindkét háborúban az ország lakosságát tekintetbe véve Magyarország adta a legtöbb áldozatot — 2 millió magyar ember halt meg a Habsburgokért és Hitlerért.

Bizonyos történészek szerint a III. világháború 2011. március 20-án kezdődött. Hét éve ugyanis 45 országban folyamatosan dúl háború, mely ma sem szól másról, mint száz évvel ezelőtt: a kommunizmusból átvedlett liberalizmus az eszméihez igénybe veszi a multinacionális cégek tőkéjét, és egyesíti a világ proletárjait egy fogyasztói társadalomba, ahol minden egyed csipet kap a bőre alá, így teljesen irányíthatóvá válik. Többet nem lesz ellentmondás-forradalom, mert mindenkit egy központból, a Bilderbergek utasítása szerint Larry Page-ek, Sergey Brinek és Mark Zuckerbergek fognak irányítani.

Nyugat-Berlin: egyetemistalázdások

Száznégy évvel ezelőtt különféle kommunista-liberális erők a marxi ideológiákat próbálták megvalósítani: kirobbantották az I. világháborút, majd 1917 októberében az orosz proletárokat lázították abban a reményben, hogy megszerzik a hatalmat, és irányíthatják az orosz birodalmat, de homokszem került a gépezetbe, mert Sztálinnal nem számoltak. Azután következett 1918 márciusa, a Magyar Tanácsköztársaság, amikor is egy csoport liberálisnak mondott értelmiségi proletárdiktatúrát vezetett be. Itt a haszonszerzés félig sikerrel járt, mert a vezetők a magyar nemzet aranyát ellopva Bécsbe menekültek.

Mértékadó történészek szerint az I. világháború nem fejeződött be, ezért a II. világégés csak folytatás volt. A liberálisok a II. világháború után újra próbálkoztak: az egyetemistákat felhasználva 1968. március 22-én forradalmat robbantottak ki. Ám annak ellenére, hogy 1969. április 28-án sikerült megbuktatni de Gaulle-t, nem értek el teljes sikert.

Meinhof és Baader

Az elmaradt hatalomátvétel miatt következett a bosszú: 1970-ben Németországban megalapították a Vörös Hadsereg Frakciót (Andreas Baader, Gudrun Ensslin, Horst Mahler, Irmgard Möller, Ulrike Meinhof), Olaszországban pedig a Vörös Brigádokat (Renato Curcio, Margherita Cagol, Alberto Franceschini). A vörös gyilkos csoportok tagjai radikális baloldaliak voltak. Céljuk az állam meggyengítése és a proletárforradalom kirobbantása volt — ezt gyújtogatások, robbantások, emberrablások, gyilkosságok útján akarták elérni.

Ha ötven év után feltesszük a kérdést, hogy hová kerültek azok a szereplők, akik a ’68-as mozgalom élén álltak, akkor elmondhatjuk, hogy Daniel Cohn-Bendit az Európai Parlament képviselője lett, a Zöldek/Európai Szabad Szövetség pártjának társelnöke, illetve az ugyanilyen nevű frakció környezetvédelmi szakértője. André Glucksmann sokáig a Sorbonne-on tanított, ma dúsgazdag ember. Alain Geismart egy ideig olyan gyanú övezte, amely szerint kettős ügynök lett volna, de ezt ma már senki nem tudná bizonyítani. A nagypolitika oldalán az egykori német külügyminiszter Joschka Fischert köztudomásúan szoros szálak fűzték a Baader—Meinhof-csoporthoz, ennek ellenére a Schröder-kormány meghatározó embere lett. Romano Prodi olasz exminiszterelnök pedig egy időben a Vörös Brigádokkal tartotta a kapcsolatot.

Elmondható, hogy a jelenlegi Európai Unió politikusainak jelentős hányada a ’68-as generációból került ki, és politikájuk mindmáig híven tükrözi azt a szellemiséget, amelyet a ’68-as posztmarxista ideológia megfogalmazott.

Az 1968 formálta liberalizmus úgy tett, mintha lehetőséget adott volna az értékek közötti választásra, és nem kívánt egy kötelező irányt meghatározni. Ötven év után, 2018-ban azonban láthattuk, hogy mindez csak álca volt — a liberális csak a saját eszméjét isteníti, a másként gondolkodót pedig megsemmisíti.

Viszont a liberális hegemónia a fél évszázados uralma vége felé közeledik. Orbán Viktor 2018. július 28-án a tusnádfürdői beszédében mondta: „Vegyünk tehát magunkon erőt, vállaljuk ezt a szellemi vitát, és az európai parlamenti választásokra így vértezzük fel magunkat! Nagy pillanat előtt állunk, meglátjuk, bekövetkezik-e, az esély itt van, de nem egyszerűen a liberális demokrácia, az arra fölépült liberális, nem demokratikus politikai rendszereknek mondhatunk búcsút a következő év májusában, hanem a ’68-as elitnek is úgy, ahogy van. Ha a ’68-as elit megy, akkor már csak egyetlen kérdésre kell válaszolnunk: ki jön? És erre azt a szerény választ kell adnunk, hogy mi jövünk. Higgadtan, nyugodtan, visszafogottan azt kell mondanunk, hogy jönnek a ’90-esek, a ’68-asok helyett jönnek a ’90-esek, az antikommunista, keresztény elkötelezettségű, nemzeti érzelmű nemzedék következik most az európai politikában.”

Summa

Az ember szembesült a halandósággal, aztán megoldásként jött az örökkévalóságba vetett hit — ez volt az emberi történelem legfontosabb mozzanata. Az ember nem képes elviselni a halandóságot a halhatatlanság reménye nélkül. A halhatatlanság reménye pedig a szentség átéléséből ered. A világtörténelem az emberiség halhatatlanságkeresésének története.

Emberi lényként tisztában vagyunk azzal, hogy egyszer eljön a vég. De azzal is, hogy családunkon, törzsünkön, nemzetünkön keresztül bizonyos értelemben mégis tovább tudunk élni. Az állam, a nemzetállam az, ami garantálni tudja, hogy ez a tovább élés megvalósuljon — a kultúra által.

Mi lehet a megoldás? Magyarország és a magyar nemzet számára elsősorban az, hogy vissza kell térnie a nemzeti kultúrájának gyökereihez: a kereszténységhez.

Ehhez jó ezer évet kell visszamennünk az időben, a Szent István-i Magyarország keletkezéséig, a szentség fogalmáig. A nemzet az, ami halhatatlanságunkat hordozni képes. Ez áll annak hátterében, hogy fiatalemberek otthagyják családjukat, és képesek feláldozni magukat a harcmezőn, nemzetük védelmében.

A kereszténységhez való visszatérés szolgálhat azoknak a nemzeteknek, amelyek identitásuk megőrzéséért küzdenek a demográfiai apályban, a globalizáció nyomásával szemben. Ez az új irány a remény Magyarország számára is — augusztus 20-án ezért tűzték ki a Szent István-i keresztes zászlókat a parlament épületére, és sokak reménye szerint a magyar nemzet biztató változások elé néz.

(Vége)

Felhasznált irodalom: