Szalai Attila karikatúrája

Mintegy másfél évtizeddel ezelőtt ismerkedtünk meg egy új kifejezéssel: a privatizációval. Sokunkban vegyes érzelmeket kelt, mert amint igazságos államosítás, úgy igazságos privatizáció sincs. Nem vitás azonban, hogy a magánosítást mielőbb véghez kell vinni, csupán a módszerrel szemben merülnek fel kételyek. Ha számba veszzük az eddigi visszásságokat, úgy tűnik, hogy egyedül a hirtelen lett szerb mágnásoknak, no meg egy-két multinacionális cégnek kedvez a törvényrendszerünk, egyedül ők képesek fából vaskarikát csinálni. A magyarkanizsai Keramika vállalatban zajló események azt mutatják, hogy míg a tulajdonosok a kinek-kinek járó tortaszelet nagyságán civakodnak, addig a munkavállalóknak még kukoricakenyérre sem futja. Szabadkáról Magyarországra kényszerült egyik kereskedő ismerősöm - akinek Tompán, Szegeden és Baján jól menő bevásárlóközpontjai vannak - panaszolta, hogy tekintélyes pénzösszeget utalt át különböző bankokba, hogy benevezhessen a pályázatokra. Horgostól Bácsfeketehegyig valamennyi települést felkereste, érdeklődött, de sehol sem biztatták, hogy a leszállított áruja után megkapja a pénzét. Kétévi kísérletezés után elállt befektetői szándékától. Mit hoz számunkra a privatizáció, és milyen lehetőségeket kínál?
PÁSZTOR István, a Tartományi Végrehajtó Tanács privatizációügyi titkára:
- Eddig Vajdaságban mintegy 400 cég magánosítása befejeződött, és több mint hétszáz van folyamatban. Az elmúlt egy évben ez a folyamat úgyszólván leállt. Nemcsak Vajdaságban, hanem az egész országban. Úgy látszik, az aktuális kormányzat ezzel a kihívással nem tud megbirkózni. Ez viszont az ország gazdaságára nézve a lehető legrosszabb előjel. Rossz azoknak a cégeknek, amelyek arra várnak, hogy átessenek ezen a folyamaton, de általában véve a lakosságnak is rossz, mert amíg az új privatizőrök nem jutnak el a kiútkeresési fázisba, addig ennek az országnak nincs olyan gazdasága, amely perspektívával kecsegtet.
Az eddigi magánosítás ugyan vegyes eredményeket mutat, mégis úgy gondolom: a történetnek nincs igazi alternatívája, és az országnak az volna az érdeke, ha Vajdaság, Szerbia egy olyan attraktív befektetési területté alakulna, amely vonzaná a jó kondíciójú befektetőket.
Mi nyílt versenyként kiépített privatizációs rendszer-modellt honosítottunk meg, amelyben az őshonos vajdaságiak, elsősorban mi, magyarok, nem igazán kimagasló teljesítményt mutathatunk fel.
Zdravko DEURIÆ, a nagybecskereki Jugoremedija gyógyszergyár kisrészvényeseinek elnöke:
- Sokan meglepődtek, amikor 2002 őszén a részvények 42 százalékának megvásárlásával a niši Jovica Stefanoviæ Nini (a macedóniai Jaka 80 gazdája) lett a Jugoremedija többségi tulajdonosa. Azt jósolták ugyanis, hogy szlovén partnerünk (a ljubljanai Lek) vesz meg bennünket. Dr. Aleksandar Radovanoviæ vezérigazgatóval az élen új vezetőség került a gyárba, a kétes hírű üzletember gazda pedig hónapokig meg se nézte, hogy mit vett. Ennek egy oka volt: Szerbiában körözőlevelet adtak ki ellene. Ez azonban nem gátolta meg abban, hogy közben megvegye a Luxol piperecikkeket gyártó üzemet is.
Egyesületünk szerint a gyár magánosítása törvényellenes és igazságtalan volt. A magánosításkor ugyanis elhallgatták, hogy a gyárnak több mint 11 millió eurós vagyona van nyersanyagban, félkész és kész termékekben. Tulajdonképpen ebből történt a tőkegyarapítás. De az új tulajdonos a vagyonunk 42 százalékának a megszerzése után már úgy viselkedett, mintha az övé lenne a gyár többségi vagyona. Így egyetlen dinár befektetés nélkül kaparinthatta meg vagyonunk 62 százalékát.
Szerintünk gondok vannak az ügyvitellel (nem nyíltak új munkahelyek, elmarad a beígért modernizáció), másrészt pedig úgy látjuk, hogy a vezetés Nišbe szándékozik költöztetni a gyárat. A gyanút csak fokozza, hogy a beígért új gépeket hiába várjuk Nagybecskereken. Az új vezetőségnek sajnos sikerült egymás ellen hangolnia a Függetlenség Ágazati Szakszervezet és az Önálló Szakszervezet tagjait. Közben azzal riogatják a közvéleményt, hogy ha netán megsemmisítenék a gyár privatizációját, akkor mintegy 40 millió eurót kell majd visszafizetni a macedóniai Jaka 80-nak. A macedónok kártalanítása után pedig tönkremegy a Jugoremedija.
A privatizációt már mindenki megkérdőjelezte. Ennek ellenére a szerbiai kormány továbbra sem hajlandó napirendre tűzni ügyünket. Két hétig éhségsztrájkot folytattunk az Önálló Szakszervezeti Tanács helyiségében, szeptember 8-a óta pedig a nagybecskereki községházán folytatjuk a tiltakozást. A demonstrálást 24-en kezdtük, jelenleg már 150-en vagyunk. A 3800 kisrészvényes nevében beszélek, akiknek a kezében van a Jugoremedija részvényeinek csaknem a fele. Tehát a gyár vagyona mellett a magunk érdekeit is védjük. Sajnos, ebben az állami szervek (eddig) nem álltak mellénk.
KOVÁCS János királyhalomi magántermelő:
- Sajnos a privatizáció kérdésében nem lehet tisztán látni. Eddig törvény tiltotta, hogy termőföldön építkezni lehessen, ma viszont egymás után emelik fel az épületeket, áruházakat ott, ahol csak akarják. Megszüntették, félretették vagy csak figyelmen kívül hagyták a törvényt?
Miközben az elvett, államosított vagyon visszaszármaztatása akadozik, némelyek elképesztő módon gazdagodnak. Mindenkit maguk mögé utasítanak, így esély se lesz majd az életszínvonal emelkedésére, hiszen éhbérért dolgoztatják az embereket. A munkavállalóknak nincs egyetlenegy komoly érdekvédelmi szervezetük sem. A Potisjében eltöltött tizennégy szolgálati év után semmiféle részvényt nem kaptam, mert nem jelentkeztem idejében ez iránti igényemmel. A vállalat azzal takarózik, hogy valamelyik napilapban közzétette a felhívást. Aki tehát az egykori munkások közül nem tudott a felhívásról, és nem jelentkezett a megadott határidőig, az hoppon maradt. Mi ez, ha nem a zavarosban halászás?
FEJŐS Zoltán tóthfalui magánkereskedő:
- Mi, kisvállalkozók arra kényszerülünk, hogy kívülről szemléljük a nagyok játékát. A magánosítás külföldi tapasztalatait nem tudtuk saját hasznunkra fordítani. A kisvállalkozás iránt érdeklődők többségének a kezdőtőke hiányzott, vagy hiányzik ,,csupán", ezért - sportnyelven fogalmazva - képtelenek labdába rúgni. Talán, ha érdekszervezeteink idejében létrehoztak volna valamiféle privatizációs alapot, akkor a vajdaságiakat nem forgatták volna ki a vagyonukból, így azonban csak sajnálkozhatunk, és keserűen szemlélhetjük a következményeket. Még a nagy vállalatok privatizációja során pénzhez jutott kisrészvényesek sem sokat tudtak kezdeni a pénzükkel, mert községi szinten sem léteznek információs vagy tanácsadó központok, amelyek tippet adtak volna, hogy mibe érdemes befektetni. Ennek hiányába az emberek többsége kocsit vagy ingatlant vásárolt, ami nálunk egyelőre nem nevezhető éppenséggel jó befektetésnek. Egyébként ránk, a kereskedelemben érdekelt kisvállalkozókra január elsejétől további megpróbáltatások várnak az új adórendszerrel. Akik nem buktak el az új típusú pénztárgépek beszerzésekor, azok (legalábbis nagy részük) majd most, az áfa bevezetésével vállnak fizetőképtelenné.