Az erdélyi ferences rendi szerzetes, Böjte Csaba nevét feltehetőleg még azok is ismerik, akiknek szellemi élete egyébként igen sivár, akik belefásultak a robotolással telő egyhangú mindennapokba, melyeknek mintha csak egyetlen céljuk a túlélés lenne. Túlélni a szüntelenül generálódó félelmet, a nagy ritkán kitűzött, de megvalósíthatatlan célok miatt érzett örökös kudarcokat - mert általában képtelenek vagyunk a célratörő és kitartó cselekvésre annak érdekében, hogy bármiféle megnyugvást hozó eredményre jussunk. Hamar feladjuk életünket tartalmasabbá tevő elképzeléseinket. Az általános szellemi renyheség korunk egyik nagy, lélekölő betegsége, mely természetszerűleg maga után vonja az anyagi megnyilvánulásunkban tapasztalható, fizikai értelemben vett tunyaságot, érzéketlenséget, részvétlenséget.
A hozzánk legközelebb állók iránt is gyakran felülkerekedik bennünk a közöny. Csak önmagunkkal vagyunk elfoglalva, de tulajdonképpen azt is felszínesen tesszük. Süketek vagyunk a mások balszerencsétlenségéből fakadó jajszavára.
Mindezek a gondolatok egyfolytában foglalkoztatnak azóta, hogy a Domus Pacis-rendezvényen alkalmam volt közelebb kerülni - mondhatnám úgy is - a Böjte Csaba-jelenséghez. Szavának erejét a hitelesség adja. Egy olyan tulajdonság megnyilvánulásáról van szó, amely a kaotikus világból manapság már majdhogynem teljesen kiveszett. A ma megvalósuló/megvalósítható példaképként felkínált életmodellek mindegyikének fő jellemzője a belső, lényeges tartalmat nélkülöző hiteltelenség a politikai célkitűzések megfogalmazásakor, a véleménynyilvánításkor de az egyszerű gondolatközléskor is. A mintaképek kiüresedett formákban fogalmazódtak/fogalmazódnak meg, következésképp a balkáni háborúk háborús bűnöseit nemzeti hősként ünneplik térségünkben.
A szüleikben is gyakran csalódott gyermekeink a médiumok által ki vannak téve olyan hamis csillogású példaképek csábításának, akik talmi és álértékeket hordoznak csupán, s követésük az emberi jellem elsekélyesedéséhez vezet.
Ezért tartom fontosnak Böjte Csaba tevékenységének azt a szegmentumát, amely az írott szó eszközével élve olyan publikációkat is felvállal, amelyeknek a terjedelme nem riasztja el az olvasástól a megszólítottakat. Egy-egy életrajzi téma lényegre törő megfogalmazásának segítségével úgy nevel, hogy miközben új ismereteket ad át, keresztényi értékeket is átment a példaképteremtés szándékával.
A rövid életrajzok tulajdonképpen az ún. kilenced okán történő kontempláció mondanivalójával csengenek össze, s közben olyan eseményeket és személyeket idéznek fel, amelyek, illetve akik valós értékeket megtestesítő eszményképként értelmezhetőek ebben az elvadult világban. Zsinórmértékei ők a szelíd szónak, a nemes cselekedetnek, az emberi méltóságnak, az emberbaráti cselekvő szeretetnek, a célt megvalósító helytállásnak. Az elszántság és következetesség bajnokai ők, akiknek megvalósított élete a feltétel nélküli hit mérhetetlen erejét bizonyítja.
Amelyről ezt olvashatjuk a Szentírásban: ''Mert bizony mondom néktek: Ha akkora hitetek volna, mint a mustármag, azt mondanátok ennek a hegynek, Menj innen amoda, és elmenne; és semmi sem volna lehetetlen néktek” (Máté 17:20).
Böjte Csaba Damokos Kázmérnak és Boldog Apor Vilmosnak szentelt iránymutató könyvecskéje az idézettek életre vezető igazságát bizonyítja.