* Először tanári pályára készült, hogy jött az életébe ez a váltás?

— Tesitanárnak készültem, de végül mégsem az lettem, nem úgy alakultak a dolgaim, ahogy szerettem volna, de a kézilabda a mai napig nagy szerelmem. Huszonhat évig kézilabdáztam Békéscsabán, ebből hat évet élvonalban is töltöttem. Rá kellett jönnöm húszévesen, hogy nem szabad ott maradni egy sima érettségivel, így kitanultam a szakácsszakmát ’86-ban. Húszéves koromra már megvolt a szakácsvégzettségem, és el is kezdtem dolgozni, járni a világot.

* Rengeteg helyen megfordult már, hogy kezdődtek az utazások?

— Amikor elkezdtem Békéscsabán dolgozni, volt egy nagy szerelmi csalódásom, azért kezdtem utazni, hogy kiheverjem, és nyelveket is akartam tanulni. Elvoltam, mint a befőtt, jött egy barátom, aki azt mondta, elég ebből, és elvitt Szentendrére dolgozni. Ott bejött egy úr az étterembe, csináltam neki kaját, és elkezdtünk beszélgetni. Hetente jött, aztán mondta, hogy van egy étterme a Kanári-szigeteken. ’93-ról beszélünk, akkor mindenki nagyzási mániában szenvedett, azt hittem, hülyéskedik. Addig szekált, hogy kimentem hozzá, és valóban volt étterme. Mivel a nyelvet nem tudtam, nem nála kezdtem el dolgozni. Előbb elmentem kertészkedni, utána egy étterembe behívóembernek, majd mosogató voltam ugyancsak egy étteremben. ’95-ben egy sör reklámarca lettem Gran Canarián. November volt, senki nem jött aznap az étterembe. Végül betévedt egy srác, nagy fényképezővel, mondta, hogy a Tropicaltól küldték, hogy szép fotókat készítsen. Csináltam neki kaját, és elmentem sört inni, ahogy csapoltam, elkezdett fényképezni. December elején jött át a szomszéd ABC-ből az üzletvezető egy táblával, megfordította, és az én fotóim voltak rajta. Abban az évben az összes kocsmában velem reklámozták a sört, én voltam a Cerveza Tropical egyik arca. Ez volt az első alkalom, hogy közszemlére kerültem. Dolgoztam utána Németországban, Korfun, Egerben, Isztambulban, Japánban, Kazahsztánban, Belgiumban, Hollandiában, Franciaországban. Bárhol jártam, mindent szerettem. Imádtam Tokióban sétálni az aszakuszai nagytemplomban, észlelni a muzulmán meg a keresztény piac meglétét egy térben. Láttam a pusztában vágtázó lovakat Kazahsztánban, sétáltam Londonban a Trafalgar téren, ezek hatalmas élmények voltak.

* Hogyan került végül a tv-hez?

— 2000-ben úgy döntöttem, befejezem a csavargásaimat, és egy kisváros iskolájában, Kunhegyesen kezdtem tanítani. Imádom, mert mindig is tanár akartam lenni. Minden megyében vannak iskolaexpók, ahol az oktatási intézmények bemutatkoznak. 9-kor megláttam egy gyönyörű hölgyet, az ujján nem volt gyűrű, fél 2-re levadásztam egy somlói galuskával. Elvitt egy illetőhöz, beszélgettünk, és mondta, te főzni fogsz az RTL Klub csatornán. Azt gondoltam magamban, ez hülye, biztosan félrebeszél, mert akkor választották ki 150 szakács közül Kovács Lázárt a Receptklubra. Eltelt egy-két hónap, egyszer csak hív, hogy menjek be, és 2000 decemberében lement az első adásom. Aztán kijöttem a stúdióból, visszanézve szörnyű volt, mert beszélni sem tudtam rendesen, de a végén tizenkét év lett belőle. Utána néhány évig szüneteltettem a dolgot, majd megkeresett az Echo TV, dolgoztam ott is egy ideig, most pedig Reviczky Gáborral dolgozunk az Erdei utakon, mely a Pannon TV-ben is megy, annak vagyok a műsorvezetője, szerkesztője.

* A mai főzős műsorok főként a fine dining (konyhai művészet, ételalkotások a konyhában) stílust képviselik. Erről mit gondol, és miben különbözik ettől az említett műsor?

— A műsoromat úgy építettem fel, hogy minden adásban van egy információs tábla, vagyis az ételhez kapcsolódó történeteket mesélek el. Például azt, hogyan kerül a fokhagyma Magyarországra, vagy miként alakult ki a Sztroganov-bélszín. Arra törekszem, hogy az adásom ismeretterjesztő is legyen. A fine diningról az a véleményem, hogy az is kell a szakácsszakmához, hiszen mindig van valamilyen aktuális divat, de maradjunk a hagyománynál.

* Járja a környéket, főz, bemutatókat tart, zsűrizik… Szeret ismerkedni az emberekkel, velük főzni?

— Persze. Bácskossuthfalvára meg Topolyára is szoktam járni, sok baráti társaságom alakult ki, és ezeknek köszönhetem például azt is, hogy eljutottam Kazahsztánba. Ezek apró-cseprő dolgok, de mindig próbálunk valami emberközpontút csinálni.

* Emellett jótékonykodik is.

— Évek óta lejárok Boldogasszonyfalvára a főzőversenyre zsűrizni. Ez 2013-ban kezdődött, és akkor aránylag nagy összeget ajánlottak minden zsűritagnak. Én nem akartam felvenni, hanem elküldtem az iskolába, hogy fordítsuk egy hátrányos helyzetű kisgyerek oktatására, és így indult. Feketicsen a gyermek- és anyaotthont szoktam támogatni, nem nagy összeggel, de a lelkem így nyugodt.

* Mi az a tanulság, amelyet a szakmájának köszönhet?

— Világot láttam, sok baráttal találkoztam, jövőre meghívtak Amerikába, Idahóba. Néha aludni is kellene, de szeretek mindent, a világ egy csodálatos hely. Amikor kilépsz a komfortzónádból, látni kell, ott kell lenni, meg kell érezni az illatokat, meghallgatni az emberek beszédét, a tájszólásokat, eszünk-iszunk, vigyázunk egymásra. Ezt nem lehet elmondani, át kell élni. A konyhaművészet az egyetlen olyan művészet, amely az összes érzékszervedet megmozgatja. Az étel gyönyörködteti a szemed, érzed az illatát, ízlelni tudod — nagyon szép, ha együtt főztök a pároddal, és összecsendül a pohár vagy szól a zene közben. Imádok utazni, emberekkel beszélgetni, főzni nekik. Nem jó, ha magunkba fordulunk, hozzátartozik az élethez, hogy meg kell találni a boldogságot, mely a tiéd. Meg kell érteni, hogyan tudod magad vidámmá tenni, megtalálni a szépséget az életben. Jót enni-inni, barátokkal lenni, szeretni, keresni az apró örömöket.

* Az ünnepekre hangolódva megosztana velünk egy kedvelt receptet?

— Igen. Ez egy tartalmas raguleves négy főre, akár egytálételként is fogyasztható.