A szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium tanulói ugyanis már nem először küldenek nekünk szöveget és illusztrációt, azaz verset, prózát, fotókat és festményeket, s ennek szerkesztőként jómagam nagyon örülök, hiszen eszerint a fiatalok írnak, olvasnak, mi pedig továbbra is azon leszünk, hogy eljuttassuk olvasóinkhoz is az ifjú tollforgatók legfrissebb munkáit. 

SZÖGI KLAUDIA: Valaki ül a hátán

Rémálmok gyötörték. Mindig ugyanazt álmodta: négykézláb áll, és valaki ül a hátán. Nem tudott felnézni rá, csak a barna bőrcipőit látta. De tudta, hogy ismeri, mégsem jött rá, ki az. Álmában az alak beszélt is, de a szavait ébredéskor elfelejtette, csak egy kínzó érzés maradt, mert minden reggel fájt a háta, miután egész éjszaka ezt az embert tartotta.

Nem beszélt róla senkinek, hisz csak álom, nem jelent semmit.

— Nem tetszik ez a ruha — mondta Gergő, ahogy végigsimított felesége sárga virágos ruháján. — A piros jobban áll.

Kata lesütötte a szemét, próbálta magát kicsire összehúzni, elveszni a sárga anyagban. — Akkor nem veszem fel többet — mosolyodott el erőltetetten, s úgy érezte, a sárga anyag marja a bőrét.

Már ő sem érezte szépnek magát benne. Ronda sárga. Gergőnek biztos attól is elmegy a kedve, hogy ránézzen, ha ebben meglátja. De az mégis megcsókolta, legyőzte az undort, ám ahogy végigsimított felesége derekán, keze beleakadt a sárga anyagba, csak az járt a fejében, hogy ez mennyire csúnya, nem illik a feleségéhez, és hogy kellene ezt megmondania úgy, hogy ne legyen veszekedés a vége.

A rémálma azon az éjszakán is visszatért. Az alak, aki ül a hátán, minden álmában egyre nehezebb. Karjai összecsuklottak a súly alatt, de tudta, muszáj tartania, mert ha ledobja ezt a szörnyű embert, rossz dolgok történnek majd.

Jó dolgok nem történhetnek.

Gergő kilépett az öltözőből. A ruhaüzletben éppen öltönyt próbált. Világoskék zakó, nadrág volt rajta, fehér ing, sötétkék nyakkendő. — Na, mit szólsz? — kérdezte.

— Lehetne egy kicsit sötétebb — volt a válasz. Gergő szemei villámokat szórtak, megtelt elektromossággal a levegő, a vihar előtti felfokozott állapot. Csak áll, nézi őt, mozdulatlan, a szemei elsötétülnek, Kata elkapja a pillantását, ő meg behúzza maga előtt a próbafülke függönyét.

Még hosszú ideig emésztette a bűntudat. Megbántotta Gergőt azzal, amit mondott, és a férje most rosszul érzi magát. Közelebb ment hozzá, megpuszilta. Gergő maga elé meredt, és tűrte, mint a kisgyerek, aki már nagyon menne a barátaihoz játszani, de tudja, csak úgy szabadulhat, ha hagyja, hogy az anyja végigpuszilgassa.

Hülyeségek. Csak azok jönnek ki a száján.

A bőrcipős ember álmában sokat mocorgott és sokat beszélt. Az arcán már folytak a könnyek az erőlködéstől. Amikor azonban felkelt, nem tudta felidézni azokat a borzalmas szavakat, csak arra emlékezett, hogy álmában a könnyei valójában nem is az erőlködéstől folytak.

Tartani, mindig csak tartani, és nem beszélni róla senkinek. Talán mindenki hátán ül egy nehéz ember.

— Meghíztál egy kicsit, nem? — csirkét ettek, és sült krumplit. Kata villája megállt a levegőben. — Holnaptól diétázni fogok — mondta, s letette a villát. A csirke, a sült krumpli, az evőeszközök mind fenyegetőn nézték őt.

Megállt a tükör előtt, nézegette magát, de egyetlen zsírpárnát sem talált a testén. — Talán csak a póló kövérített — okoskodott. Azért tovább fürkészte a sovány, fiús alakot a tükörben. A kép a szeme előtt változott meg. Egyszeriben a zsírpárnák felkúsztak a vékony női testen, megtapadtak rajta, puha zsírtömeggel párnázták ki. Meghízott. Gergőnek igaza van. Meghízott.

És mikor éjszaka megint azt a férfit kellett tartania, nem érezte a terhet olyan nehéznek. El lehet bírni vele, csak ne mozogjon, ne beszéljen sokat, akkor talán el is felejti, hogy tartania kell. A nehéz, erőszakos ember mintha várt volna valamit.

— Az utóbbi időben a kapcsolatunkból eltűnt a tűz. Sőt, úgy érzem, te már nem is akarod, hogy minden jól menjen köztünk. Ezért úgy döntöttem, hogy szeretnék elválni tőled — közönyös szavakkal közölte vele Gergő. Egy pillanatra kiesik a valóságból. Csak a szavak. Érzi őket a fülében, a szájában, az orrában, az egész belsőjében a szavak betöltik, égetik belülről. — Úgy döntöttem, szeretnék elválni tőled... — levegőért kapott, és az első sokk elmúltával elhaló hangon kérdezte: — Miért?

A másik azzal kezdte, hogy: — Elhidegültünk egymástól, nem is bújunk össze, ha alszunk. Szerintem már nem is szeretsz. Azt hiszed, nem érzem? — kérdezte. Hiába akarta bizonygatni, hogy ez nincs így, még mindig ugyanúgy szereti, a szavak megakadtak félúton, odafagytak a torkára, és tele volt velük a szája, de tudta azt is, hogy nincs értelme semmit sem mondani. Ez el van döntve. És igaz is minden, csak még nem látja tisztán a helyzetet.

De tulajdonképpen nem volt igaz. Nem fordult el, ha aludtak. Nem volt rideg. Vagyis kettejük közül nem ő volt a rideg. Bár az is lehet, hogy csak rosszul emlékszik... Agyalt, még el nem aludt, s álmában már látta a barna bőrcipőket, érezte a terhet, amit tartania kell.

— Nem az a dolgod, hogy mindenben megfelelj nekem? — kérdezte mennydörögve az apja, keze megfeszült Kata vállán. — Nem az a dolgod, hogy mindenben tökéletessé válj számomra? — folytatta. Kata kezei remegtek, össze-összecsuklottak. Tudta, eljött az a pont, amikor összeroppan a bőrcipős férfi súlya alatt.

— Dehogynem — hallatszott a távolból egy vékony, gyenge hangocska. Úgy emlékezett erre a hangra, mint ami mindig tele volt alázattal. Sosem mondott ellent semminek, mindig csak helyeselt. Mert a zsarnokoskodó, félelmetes apa mellett az anya egy kislány volt.

— Tökéletes leszek — ígérte a vékony hang. — Annak kell lenned — s a hátán ülő férfi hirtelen átalakult Gergővé. — Tökéletesnek kell lenned — suttogta a fülébe —, mondd ki!

— Tökéletesnek — ismételte, s a karjai már nem remegtek, megerősödtek, így tudta vinni tovább a férjét, az apját, az anyját vagy bárkit, aki éppen ült a hátán. Elbírta az egész világot. Tökéletesen, stabilan.

Tolnai Zsigmond felvételei

LÁBADI CSILLA:
+Hármas

9:23
Pisilnem kell.
Ezek mi is lehetnénk itt a megállóban
csak én nem vagyok ilyen magas, szőke
te meg nem vagy itt.
Egyszerű.

9:25
Előtted állok de nem veszel észre
Előtted állok de csak magaddal foglalkozol.
Egy pohár tejet öntöttem a fejedre

részeg vagy, így azt sem vetted észre.

9:31
Még mindig pisilnem kell.
A busz hatodik székén ülök
úgy döntök hogy eleresztem.
Úgy döntök hogy eleresztelek téged.

+Pár sor neked

CALBERT ANIKÓ: Csillagpor