Ugyancsak ilyen közös pont még a beöltözés, amikor az ünneplő tömegre maszkok, jelmezek egész sora kerül fel, melyek sokszor szimbolikus jelentéssel bírnak. A velencei karnevál színes forgatagától kezdve a busók bizarr öltözetein át a magyar, román, szláv népcsoportok állatmaszkjaiig minden jelmez ugyanazt a célt szolgálja: elvont figurák bőrébe bújva feloldódni a közös rítus varázsában. A farsangi rítusok első számú célja a tél elűzése és a termékenység elősegítése. Ehhez hívjuk segítségül a jelmezeket, maszkokat, melyekkel nemcsak megtapasztalhatjuk, milyen egy másik lényként létezni, de a közösség számára ennek mitikus ereje is lehet. 

A maszkok, szerepek tehát egy efféle játékban képesek arra, hogy megszemélyesítsék a legelemibb érzelmeinket, félelmeinket, gátlásainkat, és játékos formában (ahogy a magyar nyelvű szakirodalom szívesen emlegeti: alakoskodással) elpusztítsuk vagy nevetségessé tegyük őket. A szerepjáték pedig már régóta felismerten fontos a személyiségfejlődésben is.

Forrás: romper.com

„A játék során a gyerek mindig felette áll az életkorának, mindennapi viselkedésének; mintha a játék során egy fejjel magasabb volna saját magánál” — fogalmaz Lev Vigotszkij fejlődéspszichológus. A gyermek a második életéve végére képes úgy tenni, mintha játék autó volna, vagy úgy, mintha egy száraz bot vitézi lóvá válna. Vigotszkij hitt abban, hogy a minthajáték által a gyerekek képessé válnak összetettebb módon gondolkodni, cselekedni. Majd ezt az óvodáskortól felváltja a szociálisabb és összetettebb szociodramatikus játék. Gondoljunk csak a papás-mamás játékainkra.

A szociodramatikus játékok során a kisgyerekek kisebb csoportokba tömörülve különféle szociális szerepeket alakítanak egymás közt. A résztvevők közösen döntik el, hogy ki legyen a mama, ki legyen a papa, vagy éppen melyik gyereknek jusson a bömbölő csecsemő szerepe, esetleg ki testesítse meg az egyik házi kedvencet. Ezeket a szerepeket általában a mindennapi életünk ihleti. Magukat a szerepeket ugyan egy minthavilágban játsszák el, de közben kívül is vannak ezen a képzeletbeli téren: irányítják egymást, kommentálják egymás cselekvéseit. Az ismerős jelenetek mellett a felhasznált forgatókönyveket és társas jelenségeket egyáltalán nem pontos utánzás formájában építik be a játékukba. Az a csodálatos a gyermekek gondolkodásmódjában, hogy képesek fantáziájuk segítségével kiszínezni a körülöttük lévő világot.

Ahogy cseperednek a kicsik, egyre kevesebb időt töltenek a szociodramatikus játékokkal. Douglas Hofstadter, a kognitív tudományok professzora szerint a minthajáték egész életünk során velünk marad, hiszen felnőttként is állandóan létrehozzuk a valóság mentális változatait.

Forrás: bien.hu

A minthajáték során és különösen farsangkor ott a jelmezviselés lehetősége. A beöltözés jótékony hatással van a fantázia fejlődésére, valamint a kommunikációs és a szociális készségek ügyesedésére is. Ilyenkor belebújhatunk egy-egy olyan karakter bőrébe, akinek segítségével megeleveníthetjük belső vágyainkat, szabadon azonosulhatunk a kiválasztott szerep személyiségjegyeivel. Mások pedig éppen ellenkezőleg cselekedhetnek: egy ijesztő és félelmet keltő figurával való azonosulás során képessé válhatnak a legnagyobb szorongásaik leküzdésére is. A rejtett félelmek egy varázslatos tündérkirálylány vagy egy tűzokádó sárkány bőrébe bújva kimondhatóvá és kezelhetővé válnak. Vagyis a vágyott csodalény szerepében feloldódhat a belső feszültség.

A félénk, szorongó gyermek sokszor elutasítja a beöltözés lehetőségét. A szereplés, a sok ember figyelme és reakciói visszatarthatják az átváltozástól. Fontos azonban, hogy legalább otthon meglegyen a lehetősége belebújni egy-egy jelmezbe, kipróbálnia magát ezekben a szerepekben. A szorongásoldás lényege ilyenkor nem az, hogy megóvjuk gyermekünket a szorongás érzésétől, hanem hogy hagyjuk megtapasztalni a sikert vagy éppen a kudarcot. A sikerélmények szárnyakat adnak a gyermekeknek.

A farsangra való készülődés felejthetetlen közös program lehet a család életében is. Fontos, hogy gyermekünknek szabad választást kínáljunk abban, hogy milyen karakter bőrébe szeretne bújni — természetesen észszerű keretek között. A jelmez választása ugyan sohasem tekinthető diagnosztikus értékűnek, de sok mindent megtudhatunk gyermekünk vágyairól, ha engedjük, hogy ő döntsön. Izgalmas lehet akár közösen kitalálni a jelmezt, és beszélgetni arról, miért esett éppen arra a szerepre a választása, vagy éppen milyen „varázslatos képességeket” tulajdonít neki. Hiszen mást üzen a világnak egy menő, legyőzhetetlen hős, és mást egy aranyos, kis medvebocs. Értékelhető jelzés az is, hogy egyáltalán ki meri-e próbálni magát az ő személyiségétől látszólag távol álló szerepben, vagy sem. A nekem mindegy típusú viszonyulást ne fogadjuk el. A döntés legyen az övé. Attól sem kell tartani, hogy azonos jelmez esetén a gyermekek versenyeznek egymással, melyikük a szebb, eredetibb stb., hiszen ez a mindennapokban is természetes jelenség.

Gyakran a felnőttek is szívesen bújnak különféle szerepekbe, jelmezekbe, melyek ilyenkor lehetőséget adnak olyan sminkek, ruhák, parókák viseletére is, amelyeket talán máskor a szemérem visszatart bennünk. Egy kissé ferdítve ugyan, de a farsang a szabályok megszegésének egy társadalmilag megszervezett formája. Jelmezbe bújva nem csak az egyébként szokatlan vagy idegennek tűnő külsővel ismerkedhetünk, sokszor éppen személyiségünk azon részét hangsúlyozza, amelyről azt gondoljuk, hogy méltatlanul kevés szerephez jut — olykor azért, mert számunkra is rejtve van, máskor meg azért, mert talán nem merjük megmutatni. De a jelmezzel kifejezhetjük akár erkölcsi értékeinket vagy szimpátiánkat is egy-egy közszereplő vagy képzelet formálta hős felé. Vagyis a jelmeznek üzenete van, mely a külvilággal találkozva nyeri el értelmét. Máskor a bennünk levő, az ijesztő, a groteszk, a félelmetes iránti vonzalom, illetve a halállal kapcsolatos természetes érdeklődésünk fejeződik ki egy csontváz, zombi, múmia vagy egyéb kosztüm által. Az állatos jelmezek választása sokkal inkább a rájuk asszociáló tulajdonságokhoz kapcsolódik, de ugyanúgy része a mitológiának és a modern kor meséinek is. Ezek nagy valószínűséggel a személyiség egy valós szeletét ragadják meg, míg a mesefigurák inkább a gyerekkorhoz kötődnek, melyben rövid időre félretehetjük a felnőttség nehéz velejáróit. Az ördögi jelmezek lehetőséget adnak a sötét oldalunk bűntudat nélküli képviseletéhez, és mivel csak jelmezek, feloldozzák a viselőjüket. A szuperhősökről már korábban is esett szó, de annyibban visszaidézném, hogy az őserőt reprezentáló jelmezek felnőttek esetében is kettős jelentésűek, hiszen kifejezhetik a mindenhatóság iránti egészséges vágyat éppen úgy, mint a belső bizonytalanságot.

A jelmezbe bújás mindig hozhat valami hasznosat a személyiségünk fejlődésében, legyen szó gyermekről vagy felnőttről, és mindenképp egy lehetőség a komfortzóna elhagyására. De már az is elég, ha egy jót mókázunk, mert mostanában ez sokunknak talán nehezebb.