Bánáti mérföldkövek, avagy: lélekben 93 esztendő után is egységes az, ami eleve összetartozik

A Szerbiai Református Keresztyén Egyház (SZRKE) bánsági egyházmegyéjének képviseletében Hertelendyfalva, Torontálvásárhely, Nagybecskerek, valamint Magyarittabé küldöttsége volt jelen az igehirdetéssel és Úrvacsoraosztással egybekötött ünnepségen. Ft. Halász Béla püspök úr, nt. Marton Ilona magyarittabéi és nt. Kiss Nándor nagybecskereki lelkészek is jelen voltak. Nt. Kiss Nándor lelkipásztornak a Bánsági Református Egyházmegyéről készült összeállítását a SZRKE havi rendszerességgel megjelenő Református Élet című egyházi lap szeptemberi számából kölcsönöztük a szerző engedélyével. Köszönjük a lehetőséget.
„Mi most csak annyit mondhatunk: Rossz időket élünk, rossz csillagok járnak, Isten óvja csapásoktól, szép magyar hazánkat! Isten áldása legyen az itt lakó magyar népen; áldja meg mezejét határait, gazdagjait, szegényeit, tartsa meg ezen magyar nyelvű anyaegyházát, községét örökkön-örökké az idők végéig a Krisztus nevében.” (Alsóittebe, 1912. május 28.)
A Bánsági Református Egyházmegye a Szerbiai Református Keresztyén Egyház két egyházmegyéjének egyike mintegy 4200 egyháztaggal. Nt. Marton Károly esperes úr, magyarittabéi lelkipásztor négy anyaegyházközség és tizenegy szórványegyházközség esperese. Ez évtől a Püspöki Hivatal is egyházmegyénk egyik egyházközségében, Hertelendyfalván található. Főtiszteletű Halász Béla püspök és nt. Marton Károly esperes urakon kívül négy lelkész is szolgál az egyházmegyében. Földrajzilag a délvidéki Tiszántúl, valamint Belgrád szórványegyházközség tartozik hozzá. Hertelendyfalván és Magyarittabén kívül az egyházmegye további két anyaegyházközsége Torontálvásárhely és Nagybecskerek. A reformátusok etnikai összetételét tekintve 95%-ban magyarok és székelyek, egy 40 fős cseh közösség is él Nagyszereden, a többiek pedig egyéb nemzetiségűek.
A Bánsági Református Egyházmegye az I. világháború után bekövetkezett határmódosítások révén jött létre. Az első világégés és a Trianon közötti majdnem két évnyi időszakot általános bizonytalanság és az egyháztagjaink — nemzeti hovatartozásuk miatt — politikai kiszolgáltatottsága jellemezte. 1920-ig zavartalanul működött az egyházi élet az elszakított részek egyházközségei és az anyaország egyházkerületei között, mintha a politikai államhatárok meg sem változtak volna. A bánsági gyülekezetek 1920 júliusában egy Nagybecskereken megrendezett lelkészei konferencián tárgyalták meg az aktuális helyzetet. Majd 1920-ban érkeznek az esperesi körleveles utasítások, hogy a bánsági gyülekezetek mint alesperesség csatlakozzanak az új Alsó-Baranya— Bács—Szlavóniai egyházmegyéhez. Az új egyházmegye esperesének Kontra János csúzai lelkészt nevezték ki, a bánsági alesperes pedig Fekete Gyula nagykikindai lelkész lett.
Az egyházközségek gazdasági állapota igencsak megromlott az I. világháború után: pénznemváltás történt, az egyházközségek pénzeszközeinek jelentős része hadikölcsönként kötvényekben állt, és értéke elveszett, az infláció folyamatosan nagy volt a két világháború között, az 1924-es agrárreform bekövetkeztekor földeket és iskolákat vettek el az egyházközségektől, és kevesebb egyházjárulék is folyt be, hiszen kevesebb lett az egyháztag[ok száma] is.
Az egyháztagok [számának] csökkenéséhez három fő tényező járult hozzá: a repatráció, azaz a kényszerített átköltöztetés, az „általános tisztviselő-kiutasítás” törvénye, amelynek értelmében pl. csak Nagybecskerekről egy év leforgása alatt két főgondnok, két gondnok és négy presbiter lett kiutasítva, és végül az elköltözés az anyaország területére. Ennek ellenére az egyházmegye területén nőegyesületek alakulnak és működnek, 1926-ban újraalakul a KIE, valamint jelentős adományokat gyűjtetnek a verbászi diakonisszaotthon és a bácsfeketehegyi árvaház számára. Zsinatot tartatnak, külföldi misszionáriusokat fogadnak az egyházközségek, és terjesztik az új egyházi lapot, a Magvetőt. Az egyházközségek sikeresen karbantartják épületeiket, templomokat újítanak fel, KIE-házakat építenek, imatermeket emelnek.
1933-ra új egyházi alkotmányt fogadnak el. Ez azt eredményezi, hogy az esperességet püspökségi szintre emelik, a Bánsági Alesperességet pedig Keleti Egyházmegye néven emelik magasabb egyházszervezeti szintre. Bevezetnek továbbá egyházi újításokat, új liturgiát fogadnak el az úrvacsorai istentiszteletek bevezetésével együtt. Sándor király marseille-i meggyilkolása szakítja meg rövid időre e felvirágzást 1934-ben. Általános diktatúrát vezetnek be az államban, és a Jugoszláv Királyságban 1937-ben még egy új református énekeskönyvet adnak ki, amelyet a bánsági egyházmegyében 1940-ben vezetnek be használatba. A II. világháború ideje alatt teljes elszigeteltségbe kerül az egyházmegye. Miután 1942-ben sikertelenül kérte csatoltatását a tiszántúli egyházkerülethez, önálló püspökséggé szerveződött saját területén, melyet a kviszling Szerbia államhoz csatolt. A világháború ideje alatt jellemző volt, hogy az egyházmegye lelkészei zsidók és szerbek életét mentették meg, és ennek nyomai fennmaradtak az anyakönyvekben. A világháború végén a kommunista partizán alakulatok kivégezték Gachal János püspököt, torontálvásárhelyi lelkészt és Thomka Károly esperest, hertelendyfalvi lelkészt. A II. világháború után az egyházmegye Bánáti Református Egyházmegye néven Jugoszlávia másik két egyházmegyéjével alkotta a Jugoszláviai Református Keresztyén Egyházat. Az egyházközségek és az egyháztagok sínylődtek a kommunizmus gazdasági terrorja miatt, és szinte beleroppantak az újabb agrárreformba, amely során az állam elvette földjeiket és épületeiket (...), egyházközségenként [pedig] csak 10 hektár földet hagyott a templommal és a parókiával. Évtizedeken át az egyházközségek tengődéséről beszélhettünk. Ráadásul az egyháztagok száma is megcsappant, hisz nagyon sokan kivándoroltak külföldre vendégmunkásnak, az ifjakat eltérítette a kommunizmus anyagias, liberális fajtája —  a titoizmus, és sokan a többségi népcsoportba való asszimilálódás folytán hagyták el egyházukat.
A múlt század 90-es évei a Bánsági Református Egyházmegye tagjainak nem sok jót hoztak. A rossz gazdasági és politikai helyzet még jobban felgyorsította a kivándorlást, és elindította azt egy új irányba is —  Magyarországra. Főleg családalapító fiatalok költöznek el, így napjainkra anyaegyház-községeinkben megindult az elöregedés folyamata, mely jelen pillanatban megállíthatatlannak tűnik. Mégis igyekszünk továbbra is haladéktalanul hirdetni a Krisztus evangéliumát. Egyházmegyénkben állandó énekkar-találkozókat szervezünk. Az egyházközségek közös rendezvényeket tartanak, látogatják egymást. Presbiteri, ifjúsági és női találkozókat is tartunk egyházmegyei szinten. A gyermekek és ifjak egyházkerületi katekizációs táborokban vesznek részt, de van egy anyanyelvápoló táborunk is a szórványból érkező gyermekek számára. Torontálvásárhely és Hertelendyfalva gyülekezetekben egyházi óvoda is működik. Folyamatos a szórványgondozás, és az egyházmegyei alkalmakra igyekszünk a szórványegyházközségek tagjait is összetoborozni.
Nagy segítség volna, ha a szerb állam végre megvalósítaná a vagyon-visszaszármaztatást, és egyházközségeink visszakapnák elkobzott vagyonukat. Sajnos templomaink renoválására nincs anyagi fedezetünk. A jelenben a múltra tekintünk, és látjuk Isten megtartó gondviselését, és ebben bízunk továbbra is. Őrállók vagyunk itt délen, és bízva valljuk: „Ha az Úr velünk, kicsoda ellenünk?”

Az egyházmegyéjük múltját, jelenét és jövőképét vázoló bemutatkozások után az aradi, bánáti, békési, csongrádi és a temesvári református egyházmegyék lelkészi képviselői egy szándéknyilatkozatot is aláírtak, ezáltal is jelezve, hogy bár földi határok húzódnak közöttük, lélekben és nemzetben közösséget vállalnak testvéreikkel. E közösség vállalásának kinyilvánításaként pedig egy egyesület megalapítását tűzték ki célul. Legfőbb feladata, hogy a nevezett egykori történelmi egyházmegye területén élő református közösségek kibontakozó kapcsolatainak — kellő jogi háttérről gondoskodva —  további erősítése és ápolása lesz. A soron következő, azaz a második ilyen típusú találkozóra 2014. augusztus 23-án kerül majd sor Temesvárott, amennyiben az Úrnak is ekképpen lészen akaratja.