Játék, tanulás, programozás (2.)
Bíró Tímea
2021.03.20.
LXXVI. évf. 11. szám
Játék, tanulás, programozás (2.)

Az egyéniség intézményesített elnyomása

A ma oktatási rendszerének is a legfontosabb feladata a diákok felkészítése a mindennapi életre. Talán elcsépeltnek hangzik a bevezető mondat, pedig a kompetenciafejlesztés ezen a kijelentésen alapul” — vallja Kulcsár Sarolta. A három oktatási szakember ezúttal a kompetenciafejlesztés jelentőségéről mondja el a véleményét.


Rózsa Zsombor, Kulcsár Sarolta, Námesztovszki Zsolt

Kulcsár Sarolta: — „A kompetenciát úgy kell tekinteni, mint olyan általános képességet, amely a tudáson, a tapasztalaton, az értékeken és a diszpozíciókon alapszik, és amelyet egy adott személy tanulás során fejleszt ki magában” (Coolahan). Sokszor nem is gondoljuk, hogy a pedagógusok számára ez a feladat mekkora kihívás, hiszen a virtuális világ térhódítása következtében lecsökkent az az idő, amelyet a ma gyermekei a szabad játékkal a természetben töltenek. Ennek eredményeként a gyerekeknél nagyon nagy hangsúlyt kell helyezni a finommotorika fejlesztésére, mely az írás elsajátításához elengedhetetlen. Fontos ezt hangsúlyozni amiatt, mert a digitális eszközök „simogatása” teljesen más izmokat mozgat meg a kézben, mint a helyes ceruzafogás elsajátításához szükséges csippentő vagy görgető mozdulatok. A szabad játék — gondolok itt a futkározásra, a fogócskákra, a körjátékokra, az ugróiskolára stb. — nagyon szépen fejleszti a mozgáskoordinációt, mely szintén nagyon fontos a gyerek egészséges fejlődéséhez. Viszont a mobiltelefonok, a táblagépek és a számítógép sokkal inkább kötik székhez a gyereket, mely tevékenység által lényegesen lecsökken a mozgással eltöltött idő. Ennek a jelenségnek a következtében gyakori jelenség, hogy a gyerekek nem tudnak páros lábbal ugrálni, nehezen tartják meg az egyensúlyukat, ha egy lábon kell állni, s így a természetes mozgások is kihívást okoznak, amit sok esetben a szülők is értetlenül figyelnek. A televízió megjelenésével lecsökkent az élőszavas mesemondás, s a képernyőn átadott mesék vagy rajzfilmek, játékok által lecsökken a beszéddel eltöltött idő is. Így a gyerekek kevés mesét hallgatnak, keveset beszélgetnek a szülőkkel és a kortársakkal egyaránt, ezért sokkal később derül fény a hang-, valamint a beszédhibákra. Gyakori jelenség a dadogás, hiszen a felgyorsult világ információdömpingje olyan hatással van a gyerekekre, hogy sokkal gyorsabban gondolkodnak, mint amilyen gyorsan ki tudják fejezni magukat. Ezért nagyon fontos hangsúlyozni, hogy a virtuális térben vagy a televízióban megnézett mese sohasem helyettesítheti az élőszavas mesemondást, hiszen ez egy rítus a mesemondó és a gyerek között, aminek a fejlesztőhatását nem helyettesítheti más megoldás. A kulcs itt is a mértéktartás és a tudatosság lenne.

Námesztovszki Zsolt: A kompetenciák segítségével a tanulóink problémákat tudnak megoldani, így a fejlesztésük is megköveteli a problémaközpontú, a tanulót aktív/központi helyzetbe helyező tanulási módszereket, valamint a projektoktatást is. Természetesen ezek kiegészülnek IKT-eszközökkel, mivel elképzelhetetlen egy-egy ilyen készség fejlesztése a megfelelő online vagy digitális tartalom felhasználása nélkül. Tehát a hagyományos frontális, gyakran egyirányú oktatás csak nagyon kis százalékban alkalmas a kompetenciák fejlesztésére. Ez egy kicsit olyan, mint az élsport, hogy az edző hiába mondja, hogy a versenyen bátor legyen a játékos, ha a felkészülési időszakban nem teremt versenyhelyzetet, akkor nagy valószínűséggel a versenyző alulteljesít. Olyan oktatási helyzetet kell teremteni, ahol a tanuló problémákat old meg, fejlesztheti a kreativitását, és közben együttműködhet más diákokkal. Hogy milyen kompetenciákat kell fejleszteni, azaz milyen tehetséggondozó programra/szakkörre írassuk be a gyerekünket, ez a következő probléma. Egyrészről azt látjuk, hogy a versenypiacnak szakértőkre van szüksége, akik egy szűk szakterületen kiválóak. Nemrég olvastam egy tanulmányt hasonló címmel, azt elemezte a szerző, hogy ha egy bohócot hívunk egy gyerekzsúrra, akkor érdekel-e bennünket, hogy mennyire jó ez a személy történelemből vagy más tárgyból, vagy pedig az az elsődleges szempont, hogy mennyire fog jó műsort csinálni. Kérdés, hogy jó-e az a követelmény a szülők részéről, hogy mindenből teljesítsen kiválóan (ötösre) a gyerek, vagy fejlesszünk célirányosan egy kompetenciaterületet. Másrészről tény, hogy egy sikeres szakmai életúthoz egy sor más kompetencia is szükséges. Például nagyon sok szó esik mostanság a programozókról és arról, hogy ez kitörési pont, meg hogy mennyire magas e szakemberek fizetése. Arról azonban jelentősen kevesebb szó esik, hogy milyen készségek szükségesek ahhoz, hogy sikeres programozók legyünk. A programnyelv ismerete és a kódolás (programozás) sikeressége csak egy szegmense a történetnek. Szükséges még az angol nyelv ismerete, a jó kommunikáció, a problémamegoldó készség, a kreativitás, a motiválhatóság, a flexibilitás és a csapatmunkakészség megléte. Ezeket a szakirodalom soft skillseknek nevezi, és az újabb kutatások szerint körülbelül 50%-ban határozzák meg egy személy sikerességét (a másik 50% a szaktudás szintje — esetünkben a programozás). Elmondhatjuk tehát, hogy a kompetenciafejlesztés az oktatási intézmények kiemelt feladata (kellene hogy legyen) és a tehetséggondozás talán legfontosabb eleme, melynek az előfeltétele a tanulók aktivitása, illetve sok esetben kis csoportokban valósulhat meg a legeredményesebben.

Rózsa Zsombor: A kompetenciafejlesztés általában vitát szül, mert óhatatlanul is azonnal szembeállítjuk a lexikális tudás halmozására épülő, jelenlegi oktatási rendszerrel. A jelenlegit értsük úgy, hogy már legalább százötven éve ezen elv mentén működik a közoktatási rendszer. Persze időről időre egy-egy hangzatos reformot valaki megfogalmaz, de a tény az, hogy a mai gyerekek ugyanazokat a köröket futják az iskolában, mint a felmenőik a XIX. században. Erre nem lehetünk büszkék. Ugye a lexikális tudás és a magolás erőltetése a közoktatás jól bevett eleme. Szerintem ez a fajta tudás ebben a formában értékelhetetlen, mégis az a tanuló, aki ennek a kritériumnak megfelel, kitűnő bizonyítványt villanthat. Miért is? Mert komfortos! Az egysíkúan előadott tananyagot a tanuló egysíkúan adja vissza, csakis úgy, ahogy a könyvben vagy a füzetben szerepel (ne gondolkozz; ne kritizálj; ne akarj a dolgok mélyére látni; attól pedig különösen óvakodj, hogy esetleg egy innovatív gondolatot megfogalmazz; legyél olyan, mint mindenki: középszerű és engedelmes). Meglátásom szerint ez egy kompromisszum, hiszen nem kíván jelentősebb erőfeszítést az oktatási rendszer egyik résztvevőjétől sem. Ezzel szemben egy kompetenciafejlesztésre épülő oktatás nemcsak a tanulót állítaná életszerű, esetleg összetett feladatok elé, melyek sok kreativitást kívánnak, hanem a tanárt is. Arról nem is beszélve, hogy az oktatás elindulna az egyénre szabott fejlesztés irányában. Mindenki a tapasztalataira, megfigyeléseire hagyatkozik, de a tény az, hogy a világunk rendkívül felgyorsultan fejlődik, ami állandó változásokat eredményez, melyek megfigyelhetőek a munkaerőpiacon is, ebből adódik, hogy az iskolát elhagyó gyerekek szakmai karrierjük során folyamatosan új kihívásokkal szembesülnek, ahol már kevésnek bizonyul az egysíkú elméleti vagy szakmai tudás, hanem sokkal inkább a kompetenciák kerülnek előtérbe. Rendkívül fontos lenne, ha a közoktatásban kiegyensúlyozottabb arányban állna az elméleti ismeretek megszerzése a kompetenciafejlesztéssel, főleg annak fényében, hogy a lexikális ismeretek ma már gombnyomásra megszerezhetőek. A kompetenciafejlesztés a gyerekek számára még ebben a rendszerben is megkönnyíthetné a tanulás folyamatát, a tantárgyon belüli és a tantárgyak közti összefüggések felismerését, a hatékony gondolkodás lerövidítené a tanulásra fordított időt, serkentené az újító gondolatok megszületését, a személyiségfejlesztés pedig helyreállíthatná a gyerek „kifordult” értékrendjét. Ebben a kérdésben én azt vallom, hogy a jelen és a jövő iskolája egyértelműen a kompetenciafejlesztésre kellene hogy épüljön, a lexikális tudás megszerzése pedig projektmunkák keretében valósulhatna meg. A lexikális tanagyagot nem kiiktatni kell, hanem átalakítani a hozzá vezető utat, mert maga az elsajátítási folyamat is fejleszti a gyerekek képességeit. Amíg az oktatási rendszer csak halmoz és nem fejleszt, a szülőknek valóban érdemes olyan iskola utáni programot keresniük a gyermekük számára, amely felkészíti őket a jövő kihívásaira.

Fényképezte: Bíró Tímea

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Fiatalok Fiataloknak rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..