Az elmúlt hét időszerű témája lett újra a kettős állampolgárság néven elhíresült intézmény. Hatalmas ellentétek feszülnek, a magyar kormánypártok magukra maradtak. Ennek ellenére a propaganda mindkét oldalon teljes erővel mondja a magáét. A bevándorlók több százezres hada, a magyar költségvetés összeomlása az egyik oldalon, költségnélküliség a másikon. A határon túli magyarokat sokan egyszerű labdának tekintik ebben a belpolitikai csatározásban. De miként vélekednek a polgárok, azok, akik dönteni fognak erről és azok, akikről dönteni fognak. A héten ennek jártunk utána.
Szabó Ferenc budapesti raktáros: A válaszom egyértelműen NEM! Nézze kérem, én csak azt tudom Önöktől kérdezni, hogy pont most jutott ez eszükbe?! Én emlékszem azokra az időkre a hetvenes és a nyolcvanas években, amikor maguk, amikor mi Szabadkán jártunk, vagy Önök itt nálunk, Pesten, hogy akkor maguk hogy fent hordták az orrukat! Emlékszem arra, hogy a Mátyás-pincébe mentek dorbézolni, minket meg lenéztek, még magyarul sem akartak megszólalni. Nos, miért nem tetszettek akkor állampolgárságért folyamodni, miért nem tetszettek akkor áttelepülni hozzánk? Most, hogy fordult a kocka, azt hiszik, hogy mi ezt elfelejtettük? Most már nem sikk jugónak lenni, most már magyarkodnak itt? Az én számlámra. Nem gondolják, hogy egy kicsit visszatetsző ez az egész? Semmi bajom azokkal, akik áttelepülnek, adóznak, viselik a költségeket, s a törvény értelmében végigcsinálják azt a jogos procedúrát, amit minden külföldinek kell, ha magyar állampolgár akar lenni. Mert ami itt most készül, az arra megy, hogy minket kiszorítsanak a munkahelyünkről. Figyelem én magukat. Egyre többet és többet követelnek, mi meg fizessünk, mint a katonatiszt. Tettek maguk valamit ezért az országért, adóznak maguk itt? Na, látja, nekem ez a bajom. És ezért egyértelműen csakis a NEM! mellett teszem le a voksomat, sőt a kollégáimat is erre buzdítom. Mert nehogy azt higgye, hogy itt mindenki felül Orbán olcsó szövegének! Itt az emberek tudnak a saját fejükkel gondolkodni!
Cs. Károly egykori felvidéki áttelepült: Szerintem ezt az egész problémát az váltotta ki, hogy a Bevándorlási Hivatalban -- hogyan is fogalmazzak!? -- sokkal korrektebben is bánhatnának a magyar származású ügyfelekkel. Ez az egyik gond. A másik meg az, hogy évről évre szigorítják a bevándorlás feltételeit. Az ember csak kapkodja a fejét. Ami tavaly érvényes volt, az idén már nem az. Minden évben változtatnak, minden évben szigorítanak a feltételeken. Én ebben látom a fő problémát. Ezt kellene orvosolni. A többi az politikai csatározás, ami szerintem már minden kulturált párbeszéd határán túlment. Rettenetesen szomorú vagyok emiatt, mert én úgy látom, hogy a magyar közösség ezek után három részre fog szakadni, az árkok az egész Kárpát-medencét körbehálózzák majd. Az anyaországiak egymásra fognak mutogatni és acsarkodni, a határon túliak meg az anyaországra. Hát kell ez nekünk? Szerintem akármi lesz is az eredmény, itt már jóvátenni semmit sem lehet. A három részre szakadás december ötödikén be fog következni. Ha addig az elvtársak és az urak nem találnak valamilyen kompromisszumos megoldást. Szerintem -- ismerve a belpolitikai állapotokat --nem fognak. És ismételten csak a kisember fogja húzni a rövidebbet. Úgy látom, hogy a magyar állampolgárság minden magyarnak jár, bárhol éljen is a világon.
Király Csilla budapesti asszisztens: Csak kapkodom a fejemet. Az egyik fél több száz milliárdról beszél, a másik fél meg azt mondja, hogy ez az egész nem kerül semmibe. Az egyik azt mondja, ez becsületbeli ügy, a másik szerint anyagi ügy. Most én mit mondhatok erre? Sok határon túli magyar barátom van, sokkal ismerkedtem meg a munkán keresztül is. Tudom, hogy nagyon nehéz a magyar állampolgárságot megszerezni. De erről én nem tehetek. Miért nekem kell erről döntenem? Nem tartom korrekt dolognak, hogy itt az érzéseimmel játszik mindkét tábor. Oldják ők meg a problémát. Én nem tudok dönteni. Azt sem tudom, hogy mire mondok igent vagy nemet. A kérdés, amire válaszolni kell, számomra egy a jövőben megalkotandó törvényre fog vonatkozni. Hogyan és miért várja el tőlem bárki azt, hogy én egy láthatatlan valamire előre adjak választ? Nem is értem igazából, hogy itt tulajdonképpen mi is az igazi probléma. Nemsokára mindenki EU-tag lesz, aztán meg már mindegy az állampolgárság. A szlovákok már azok, nemsokára a Románok is azok lesznek. Ezért nem értem én azt, hogy aki kitalálta, népszavazást fog kezdeményezni. Még mindig gondolkodom. Szerintem nem is megyek el szavazni. Ha igen, akkor most úgy 60-70 arányban az IGEN! felé húz a döntésem, mert a nemzet összetartozását nem lehet pénzben mérni. Annak viszont nagyon örülnék, ha a két nagy politikai tábor abbahagyná az acsarkodást, s őszintén és felelősen elmondaná, hogy az emberek miről és miért döntenek, s nem pártpolitikát csinálnák ebből az egészből.
Tóth Ibolya szabadkai nyugdíjas: Nem értek én ehhez! Annyit tudok, hogy van, aki meg akarja adni, meg van, aki nem. Hallottam a rádióban, hogy azt mondták: ha mi most megkapjuk az állampolgárságot, akkor majd mindannyian átmegyünk és ott fogunk élni. Hát hova menjek én át? Nekem nincs ott senkim! Kinél fogok én ott lakni és miből fogok én ott élni? Nyolc éve nem voltam már Magyarországon, lassan már azt sem tudom, merre kell oda menni. Nem is akarok én oda menni, sőt még Szabadkáról sem akarok elmenni sehová. Jó nekem itt. Igaz, nehéz az élet, de mikor nem volt az? Mindig dolgozni kellett. Keményen helyt kellett állni az életben. Semmit sem adtak ingyen. Azt kérdi tőlem, hogy kell-e nekem a magyar állampolgárság. Hát, őszintén: kell. Sok mindenre nem kell ugyan, de nekünk öregeknek azért jó, ha tudjuk, hogy kik vagyunk, s erről van is egy papirosunk.