Januáröröm

Januáröröm

Szegény január, ki szereti?!

Mire beköszönt, megcsömörlünk a fény hiányától, a hidegtől, az ünnepek után nehezünkre esik a munka, az iskola, alig van pénzünk, gyötör az influenza, kedvetlenek vagyunk. Ezernyi oka van, hogy ne szeressük! Ráadásul iszonyúan hosszú, utána meg itt a február, legyen bármennyire rövid is...

Engem is elkapott a világvége-hangulat. Legyen már tavasz! És amikor olyan mélyre jutottam az önsajnálatban, hogy elviselhetetlenné vált, leültem, és összeírtam, mennyi szépséggel ajándékozott meg. A januáröröm-listám első három helyére ezek kerültek:

1. Szánkózás és hóangyalok

Nem is emlékszem már, mikor szánkóztam legutóbb! Az egynapos, januári „tartós” hó estéjén aztán előszedtem a kamrában búsuló szánt, a kihagyhatatlan piros, kockás takaróval. Az estebéd után a szánkózás ígéretére villámgyorsan elkészült a lecke, s irány az utca! Egy csodálatos zsákutcában lakunk, melyben egy gyönyörű íves kanyar is akad. A hó csillogott, az ég vakított felettünk, a levegő frissen, hidegen tiszta volt, a szánkó sebesen siklott, kacagtunk és sikoltoztunk, jólesően kifáradtunk, zsákutcahosszban hóangyalkákat csináltunk. De jó, mi még szeretünk játszani! — hallottam az elégedett mondatot, ahogy feküdtünk a nagy fehérségben.

2. Olyan jót fogunk beszélgetni! — interjú a volt tanárnőmmel

A másnap reggeli havas eső nekem is betett, morgolódva kerülgettem a jeges latyakot, miközben gyalogoltam a múzeum épülete felé. Aztán a rosszkedvem egy csapásra elszállt, amikor a hangulatos, kicsi irodában Ninkov K. Olga művészettörténész, volt tanárnőm elém tette a forró török kávét, s elkezdtünk beszélgetni arról a csodálatos gyűjteményről, amelyet az első világháborús festőink hagytak ránk. Az interjú elején arra kértem, meséljen egy kicsit magáról, hogyan szeretett bele a képzőművészetbe. Olyan jót fogunk beszélgetni! — mondta, s valóban! Miközben tanári munkájáról beszélt, megkérdezte, hogy emlékszem-e arra, hogyan tanított meg bennünket nézni és látni, felfedezni a képzőművészeti alkotásokban rejlő ezernyi szépségét. Hogyne emlékeznék! Mindig egy csomó könyvvel érkezett az órákra, mutatta a képeket, kérdezett, gondolkodásra késztetett, megtanított észrevenni és látni a szépet. És milyen csodálatos élmény volt ennyi év után erről beszélgetni, illetve interjút készíteni vele!

3. Anyukám születésnapja

Január 26-án hetvenegy éves lett az anyukám. Csodálatos érzés, hogy reggelente még mindig ő ébreszt, s amikor csörög a mobil, egy kicsit úgy ébredek, mint egy gyerek. Amikor elmegyek hozzá, kávét főz, mint régen. S amikor sikerül megnevettetnem vagy az ajándékkal örömet szereznem neki, visszafiatalodik az én gyerekkori anyukámmá.

Örömökben gazdag februárt kívánok mindenkinek!

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Heti Jegyzet rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink