Budapest, Újbuda — 2023. július 17.

1916. december 23-án született az egykoron önálló Rákosszentmihály nagyközségben (1950. január 1-je óta Budapest városrésze a XVI. kerületben). Pappá 1939-ben szentelték. 1946-ban szovjet katonai bíróság tíz év Gulagra ítélte koholt terrorcselekményi (kommunizmus és bolsevizmus elleni izgatás!) vádak alapján. Ott találta meg új hivatását: hogy tartsa a lelket a többi fogolyban*. Rabtársainak, majd visszatérése után tanításával, előadásaival, könyveivel azóta is több ezer embernek adta vissza a hitet és az élni akarást. Magyarországra csak 1955 novemberében jöhetett vissza, de papi hivatását sokáig csak titokban gyakorolhatta. A ’70-es évek közepétől kisegítő lelkész volt a Budai Ciszterci Szent Imre-plébánián.

(Külső hivatkozás: Wikipédia)

Placid atya passiótörténetének példája 2005. március 19-én részesült Magyar Örökség díjban. Az alábbi sorok a harmincnyolcadik díjátadó ünnepségen elhangzó laudációból valók.

*”...a folyosót takarítva nótázott, az őrzői számára érthetetlen nyelven pedig a halálra ítéltek cellái előtt énekelgette, hogy ő katolikus pap s feloldozást adhat az arra vágyó raboknak: s nótázva mondta el a feloldozás igéit is: »Ego te absolvo...«. Ez volt a küldetése, s hogy teljesíthette vigasztaló feladatát, ez tette boldoggá. Megértette Isten jókedvét, a tragédiák jóvátételének derűs reményét. […] »Nem voltam vértanú, sem hős« — mondja Placid atya, de hogy nem lett vértanú, nem rajta múlott, jól tudjuk. Mert dolga az lett, hogy hírt adjon a szenvedés misztériumáról, szólhasson vértanú társai helyett is a reményről. Mert: »csak a friss vér szagában, / vágóhíd páráiban kel föl a szeretet / eszelős forradalma, mely a vesztén is / ujjongó eszmélet utolsó szikráival / átránt az öröklétbe...«”